A darab két kedélyes nyitószereplője, egy „fehér” hegedűs és egy „fekete” kongás a színpad szélén zenélnek. Fenyegető, maszkos fiatalok vonulnak át a színen koreografált mozgásban, majd egy harsány fiúcsapat lép be, a zenészeket, főleg a feketét megalázzák, elkergetik; két, szexuális tárgyként ábrázolt nőt is fogdosnak mindeközben. Dióhéjban kissé elmesélték az előadást, a mondanivalót piros ceruzával, nyersen, sokszor aláhúzva, mint a továbbiakban még annyiszor teszik majd. A választott színpadi nyelvezet: leegyszerűsítés, fekete-fehér jelentések, árnyalatok alig-alig.
Valló Péter rendezése szinte felismerhetetlen, valahogy nem jellemző rá stílusában, szellemében. Korábbi részlet- és árnyalatgazdag, lélektani folyamatokra épülő munkáit most leváltja valami gyors vágású, snittekkel dolgozó, úgynevezett „fiatalos” rendezés; ez utóbbi alatt ma gyakran népszerű külsőségek és felületes vagy éppen inkonzisztens értelmezések kombinációját lehet látni, ami mögött semmi mélység.
A nyitókép után finomabb jelenetek következnek. Stohl András (ő Antonio, a kezes, a velencei kalmár, akiből „a zsidó” fél font húst fog kimetszeni, ha tartozását nem tudja visszaadni) kezdettől fogva remekül tudja felmutatni a hatalom birtokosának magabiztosságát, másrészt azt a konfliktust önmagán belül, hogy mégiscsak ki van szolgáltatva egy zsidónak; ám Stohl sajnos keveset van színen. „A zsidó” ábrázolása kezdetben izgalmas: Kern András (Shylock) úgy zsidó, hogy nem zsidó, azaz nem jár kaftánban, pajesze sincs, csak, ugye, „tudni vélik”, hogy az; nagyjából mint manapság. Kern olykor ráközelít szerepére, bár inkább egy színből van kikeverve egész Shylockja, annak az egynek viszont nincs elég fénye, egy fél lépéssel mindig távol marad a zsidótól, azaz a problémától: fájdalomtól, agressziótól, elnyomottságtól. A pökhendi, számonkérő, szerződést forszírozó zsidó viszont jól áll neki, a humor bejön.
Azok a bizonyos fiatalok viszont szinte mind olyan üresfejűnek vannak ábrázolva, mintha a fényes cipőn, gyűrűn kívül semmi sem vonzaná őket; így aztán választ sem kapunk arra, „honnan e gyűlölség”. Bár kétségtelen, az előadás egyik erénye, hogy van humora, olykor még öniróniája is, hiszen az üresfejűek alkalmasint viccesek, felfuvalkodottak, bunkók, cukik. De hogy inkonzisztensek is, vagyis egyik jelenetükből/tettükből/jellemvonásukból nem következik a másik, az is látható (ezért is hiányolom Valló következetes lélektani vonalvezetését). Itt van a remek Telekes Péter (Bassanio), aki kulcsfigura, hiszen neki kell a pénz, nagyon. Vicces ez a Bassanio, meglehetősen érzéketlen bármi másra, mint a külsőségekre, saját megjelenésére. Rendben, lehet ilyen vonalvezetés is. De akkor honnan a csudából tudja, hogyan nyerheti el Portia (Bach Kata), a gazdag lány kezét, mert mintha az előadás azt sugallaná, hogy a szíve súgja meg neki. Milyen szíve? És az állítólagos szerelemről sem sokat tudunk meg, vagyis a szerelmet nagymértékben megtámogatja a még nagyobbnak vélt, remélt hozomány. De vajon minek ennek a remek lánynak ez a hólyag Bassanio? Mert Portiának valódi súlyt, életet ad Bach Kata; Stohl mellett ő az előadás másik értéke. Minden kimondott szava igaz; belső élettel teli, valódi színészi teljesítmény az övé.
Ám a nőértelmezés vagy, mondjuk, a genderkérdés enyhén szólva végiggondolatlan: egy mai világban vagyunk, s Portia férfiruhában mint remek ügyvéd oldja meg a Shylock–velencei konfliktust, aminek eredményeképp a zsidónak mégsem lesz lehetősége a keresztény férfi szívét kivágni, ahogy az a szerződésben állt. Ám vajon egy mai világ szellemében ennek az okos lánynak miért kell visszavedlenie csini ruhás szupernővé, aki így voltaképpen elfogadja a leosztott nemi szerepeket?
E gyors vágású, snittelős technika nyomán olykor puszta képek villannak: amikor Shylockot vacsorára hívják és megalázzák, vagy amikor Portia kérői úgy jönnek be, mint dilettáns színházi alakok. Máskor pedig szűkszavú, sovány magyarázatokat kapunk bonyolult ügyekre: miért szökik el a zsidó leánya? És miközben mindenki nagy nyomatékkal és keményen, utálkozva mondja ki, hogy „a zsidó”, valahogy mégsem látunk az üres, elnyomó világ felülete mögé. Ahogy arra sem találok magyarázatot, hogy miután Shylock elveszti vagyonát, és még parancsra ki is kell keresztelkednie, hirtelen az utolsó jelenetben kap a fejére egy kipát. Vagyis zsidózsidó lett. Akkor korábban mi volt?
Pesti Színház, március 9.
