Színház

„Nem engedhetem el”

Háziorvosi praxisa mellett alkot független részvételi táncszínházi produkciókat a saját társulatával. Gerinctörése után néhány hónappal már újra színpadra állt. Az előadó-művészet és a gyógyítás útjairól, társadalmi és művészi tapasztalatairól beszélgettünk Juhász Kata táncos, koreográfussal.

A régi mese

Koncertszínházi előadást fogunk látni, közli velünk Lóci, a darab zenéjét szolgáltató Lóci Játszik nevezetű zenekar frontembere, és rögtön fel is veszi a szerző, Verne Gyula szerepét, hogy színpadra szólítsa a szereplőket, akik bemutatják a hőst, Phileas Foggot (Karácsonyi Zoltán). 

  • Sándor Panka
  • 2022. augusztus 24.

Grandiózus pamparamm

Raffaello 1514-ben befejezett freskóján I. Leó pápa és Attila néz farkasszemet egymással. Míg az egyházfő felett Szent Péter és Szent Pál levitál, a hun lovak riadtan szökellnek hátra, a barbár küldöttség pedig megretten a keresztény Isten jelenlététől.

Nadrágszíj a függönyre

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

„Ha nem dicsérnek”

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Nagyabonyi Emese újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

Két nyelven

A MANYI-ra érdemes odafigyelni. A 2021 óta működő kultúrbázis izgalmas színfoltja Budának, rengeteg különféle programmal, kiállításokkal, koncertekkel, civil programokkal és performance-okkal. Befogadtak több Free­szfe-előadást is.

  • Sándor Panka
  • 2022. július 27.