Utólag könnyű értékelni a bő esztendőket, de a 2010-es évek gazdasági konjunktúrája kétségtelen fellendülést hozott a színházi életben is. A tao-rendszer bevezetése kezdetben 10–15 milliárd forintot hozott a kultúrába, a kivezetésekor viszont már 50 milliárdot.
A nézők száma megkétszereződött, a független társulatok és színházak is kiszámíthatóbban gazdálkodhattak, mint előtte. Bár a Vidnyánszky-kör nagy szeletet foglalt le magának, egy forrásunk mégis aranykornak nevezte az elmúlt tíz évet, amelynek először a Covid, most pedig az infláció, a rezsiköltségek emelkedése és a kata átszabása vethet véget. A kulturális tao eltörlése már előrevetítette a bajokat – akkor a kormányzat megígérte, hogy kompenzálják a szakmát a kieső társasági adóért, de az erre szánt 37,5 milliárdos keret hamar a negyedére apadt. A legnagyobb fejfájást az energiaválság okozza, bár a színházak eddig sem a lakossági díjszabás szerint jutottak áramhoz és gázhoz. A csapások ellensúlyozására drasztikus jegyáremelésre lenne szükség, de ezt senki nem meri meglépni. Érthető módon, hiszen a színházhoz először is néző kell.
Csak ne vegye észre
A Radnóti Színház néhány napja kapta meg új szerződését a gázszolgáltatótól, amelyben az eddigi évekhez képest ötszörös díj szerepel. „Erre nem lehetett felkészülni – mondja Hegedűs Judit, a színház gazdasági igazgatója –, néztük volna meg, hogy tudunk-e fával fűteni?” Úgy véli, a benzináraktól kezdve az adózási rendszer átalakulásáig minden komponens szinte rögtön hat a színházakra is.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
