Programajánló melléklet – Köhögve indul a színházi évad

Nadrágszíj a függönyre

Színház

Nem hirtelen támadtak és nem is múlnak el egyhamar a színházi szakma gazdasági nehézségei. A független, az önkormányzati és az állami fenntartású teátrumok növekvő rezsiárakkal és csökkenő nézőszámmal számolnak, de a jegyárakon senki sem mer nagyot emelni.

Utólag könnyű értékelni a bő esztendőket, de a 2010-es évek gazdasági konjunktúrája kétségtelen fellendülést hozott a színházi életben is. A tao-rendszer bevezetése kezdetben 10–15 milliárd forintot hozott a kultúrába, a kivezetésekor viszont már 50 milliárdot.

A nézők száma megkétszereződött, a független társulatok és színházak is kiszámíthatóbban gazdálkodhattak, mint előtte. Bár a Vidnyánszky-kör nagy szeletet foglalt le magának, egy forrásunk mégis aranykornak nevezte az elmúlt tíz évet, amelynek először a Covid, most pedig az infláció, a rezsiköltségek emelkedése és a kata átszabása vethet véget. A kulturális tao eltörlése már előrevetítette a bajokat – akkor a kormányzat megígérte, hogy kompenzálják a szakmát a kieső társasági adóért, de az erre szánt 37,5 milliárdos keret hamar a negyedére apadt. A legnagyobb fejfájást az energiaválság okozza, bár a színházak eddig sem a lakossági díjszabás szerint jutottak áramhoz és gázhoz. A csapások ellensúlyozására drasztikus jegyáremelésre lenne szükség, de ezt senki nem meri meglépni. Érthető módon, hiszen a színházhoz először is néző kell.

Csak ne vegye észre

A Radnóti Színház néhány napja kapta meg új szerződését a gázszolgáltatótól, amelyben az eddigi évekhez képest ötszörös díj szerepel. „Erre nem lehetett felkészülni – mondja Hegedűs Judit, a színház gazdasági igazgatója –, néztük volna meg, hogy tudunk-e fával fűteni?” Úgy véli, a benzináraktól kezdve az adózási rendszer átalakulásáig minden komponens szinte rögtön hat a színházakra is.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.