Megkapja az Átrium az állami támogatást

  • narancs.hu
  • 2022. július 26.

Színház

A kifizetés a héten megtörténik. 

Napokon belül megkezdődik a megítélt kormányzati támogatások kifizetése a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezetek, köztük a fővárosi és vidéki színházak számára. Rendelkezésre állnak a források a minősítéssel nem rendelkező színházak, zeneművészeti és táncművészeti szervezetek számára 2022. évi szakmai programjuk megvalósítására és működésük támogatására – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium kedden az MTI-vel.

A pályázati döntési listák május óta nyilvánosan elérhetőek az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő (EMET) honlapján, a támogatások kifizetése ezen a héten lesz.

A tárca kommünikéje hangsúlyozza,

a magát függetlennek nevező, rendszeres állami támogatásban részesülő Átrium Színház is hozzájut a korábban megítélt kormányzati támogatáshoz.

Mint írták, az általuk benyújtott pályázatot elbíráló kuratórium tagjait – ahogy az elmúlt három évben –, idén is a budapesti színházak közös működtetéséről szóló megállapodás értelmében Budapest főpolgármestere jelölte ki. „A minisztérium a jövőben is biztosítani kívánja a minősítéssel nem rendelkező előadóművészeti szervezetek számára az állami forrásokhoz való hozzáférés lehetőségét” – szögezi le a közlemény.

Mint ismert, az Átrium csak a lakosok, a főváros, valamint a II. kerület támogatásának köszönhetően tudott túlélni és évadot hirdetni. A független színházak helyzetével a közelmúltban foglalkozott részletesen a Magyar Narancs. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.