Programajánló melléklet – Interjú

„Ha nem dicsérnek”

Nagyabonyi Emese színésznő

Színház

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Az újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

Magyar Narancs: Három éve játszol Magyarországon. Mindig is ez volt a terved?

Nagyabonyi Emese: Nyolc-kilenc éves voltam, amikor tudatosult bennem, hogy én és a családom nem Magyarországon élünk. Tiszta magyar családban születtem, az utcánkban csak magyarok éltek, az iskolában egyetlen szerb anyanyelvű diák sem volt. Tanultunk persze szerbül, de tanultunk németül is. Aztán a nagytatám mesélt Trianonról, és feléledt bennem egyfajta őrült nagy fájdalom. Az iskolai fogalmazásaim is arról szóltak, mennyire mélyen megráz, hogy el vagyok szakítva az anyaországomtól. Azt terveztem, hogy amint nagykorú leszek, átjövök Magyarországra.

MN: Másképp alakult…

NE: Az egyetem után kilencen, három lány és hat fiú, akik elválaszthatatlannak éreztük magunkat, Zentára mentünk, és megalapítottuk a Zentai Magyar Kamaraszínház nevű társulatunkat. De csak fél évig voltam ott motivált, aztán jöttek a konfliktusok. Nem jöttem ki az igazgatóval, nem értettem egyet azzal, ahogy a színház arculatát formálta. De nem tudtam elszakadni az osztályomtól, nem volt meg az önbizalmam sem hozzá. A végére teljesen enervált lettem, ami testileg is kiütközött. Bár határfeszegető típus vagyok, ott megtanultam, hogy van egy határ, amelyet nem léphetek át. A testem már ételt sem tudott befogadni. Két hétig nem ettem. Reggel felébredtem és ültem csak, a semmit öklendezve fel. Csonttá soványodtam. Agyban sem voltam ott, csak léteztem, mint egy megtépázott növény, tönkrement a párkapcsolatom, elmartam az embereket. Düh volt bennem, hiszen harcoltam és azt láttam, egyedül maradtam az álmaimmal. Amikor odamentünk, azt fektettük le elvként, hogy közösen alakítjuk ki az arculatát a színháznak. Ehhez kellett politikai segítség, de a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács mellénk állt, így tudtuk elkezdeni a munkát. Ám ennek ára lett. Volt, hogy politikai rendezvényeken kellett részt vennünk. És aztán jött egy telefon. A közösség elé tártam, hogy nem szeretném elvállalni azt, hogy egy párt üzenetének kihangosítását segítem. Azt mondták, mondhatok nemet, de legyek azzal tisztában, hogy a nem esetén veszélyeztetem a társulat amúgy sem túl rózsás pénzügyi támogatását. Elvállaltam. De egy nap alatt annyira beállt a hátam, hogy nem tudtam mozogni. És tudtam, hogy ez innentől bármikor megtörténhet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A fejünkre nőttek

Az incel kifejezés (involuntary celibates, önkéntes cölibátus) má­ra köznevesült (lásd még: Karen, woke, simp); egyszerre szitokszó, internetes szleng és a férfiak egy csoportjának jelölése.

Visszatér

  • - turcsányi -

Johnny Cashnek van egy ilyen című száma, az 1994-es American Recordings című albumán. Nem is az övé, egy Nick Lowe nevű zenészé, aki egy ideig Cash rokona volt – az ő eredeti változatát használta például a pilot vége főcíméhez a Maffiózók (The Sopranos).

Tökéletes egyenlőség

Egy viking törzsfőnökről szóló animált tanmesével indul a film, aki népe minden tagjának (beleértve önmagát is) levágatta a bal kezét (szolidaritásból, mivel a fia bal keze odalett az ellenségtől menekülve), így akarván megőrizni az egységet.

A rossz dolog

Kínálta magát a trauma jelenkori uralmáról szóló kritikai panaszáradat Eva Victor debütfilmje kapcsán. A film több elemzője kiemelte, hogy a Bocs, kicsim erőssége éppen abban rejlik, hogy ellenáll e narratív toposznak.

Perkusszív vérvonal

A cimbalom története valódi sikersztori: az 1870-es években a cseh származású, Budapesten letelepedett hangszergyáros, Schunda Vencel József megalkotta kora népszerű kocsmai hangszerének tökéletesített változatát, a pedálcimbalmot, 1906-ban pedig már a tízezredik (!) példányt szállították ki a Magyar utcai manufaktúrából.

Suttogó szó-képek

  • Dékei Krisztina

A 2016-tól Berlinben élő, de idén hazaköltöző művész viszonylag korán, 2012-ben megtalálta egyéni kézjegyének alapelemét, a pixelt (talán a legismertebb ilyen műve a 2014-es Akadémiai pénisz), majd az ezen alapuló színezést: interaktív alkotásai csak akkor váltak láthatóvá, ha a közönség kiszínezte a tényleges pixeleket.

Fejszék és haszonnövények

  • Molnár T. Eszter

A táncos székekből összetolt emelvényen lépked. A székek mozognak, csúsznak, dőlnek, billennek, a táncos óvatos, de hiába, végül így is legördül.

Madártávlat

Ép és értelmi fogyatékkal élő színészek játszanak együtt a MáSzínház inkluzív előadásai­ban, a repertoárjukon ezek mellett színházi nevelési előadások és hagyományos színházi produkciók is szerepelnek. A közös nevező mindegyik munkájukban a társadalmilag fontos és érzékeny témák felvetése.

Ki a pancser?

  • Domány András

Budapestről üzent Tusk lengyel miniszterelnöknek a Kaczyn´ski-kormányok volt igazságügyi minisztere: nem kaptok el! Zbigniew Ziobrót 180 millió złoty, vagyis 17 milliárd forintnyi költségvetési pénz szabálytalan elköltése miatt keresik a lengyel hatóságok. Ki ez az ember, és hogyan taszította káoszba hazája igazságszolgáltatását?