Programajánló melléklet – Interjú

„Ha nem dicsérnek”

Nagyabonyi Emese színésznő

Színház

Urbán András előadásaiban láthattuk először itthon, aztán egyre több darabban tűnt fel. Az újvidéki színésznővel a hazai és vajdasági színjátszás közötti különbségekről, a pálya nehézségeiről és a megtett útról beszéltünk.

Magyar Narancs: Három éve játszol Magyarországon. Mindig is ez volt a terved?

Nagyabonyi Emese: Nyolc-kilenc éves voltam, amikor tudatosult bennem, hogy én és a családom nem Magyarországon élünk. Tiszta magyar családban születtem, az utcánkban csak magyarok éltek, az iskolában egyetlen szerb anyanyelvű diák sem volt. Tanultunk persze szerbül, de tanultunk németül is. Aztán a nagytatám mesélt Trianonról, és feléledt bennem egyfajta őrült nagy fájdalom. Az iskolai fogalmazásaim is arról szóltak, mennyire mélyen megráz, hogy el vagyok szakítva az anyaországomtól. Azt terveztem, hogy amint nagykorú leszek, átjövök Magyarországra.

MN: Másképp alakult…

NE: Az egyetem után kilencen, három lány és hat fiú, akik elválaszthatatlannak éreztük magunkat, Zentára mentünk, és megalapítottuk a Zentai Magyar Kamaraszínház nevű társulatunkat. De csak fél évig voltam ott motivált, aztán jöttek a konfliktusok. Nem jöttem ki az igazgatóval, nem értettem egyet azzal, ahogy a színház arculatát formálta. De nem tudtam elszakadni az osztályomtól, nem volt meg az önbizalmam sem hozzá. A végére teljesen enervált lettem, ami testileg is kiütközött. Bár határfeszegető típus vagyok, ott megtanultam, hogy van egy határ, amelyet nem léphetek át. A testem már ételt sem tudott befogadni. Két hétig nem ettem. Reggel felébredtem és ültem csak, a semmit öklendezve fel. Csonttá soványodtam. Agyban sem voltam ott, csak léteztem, mint egy megtépázott növény, tönkrement a párkapcsolatom, elmartam az embereket. Düh volt bennem, hiszen harcoltam és azt láttam, egyedül maradtam az álmaimmal. Amikor odamentünk, azt fektettük le elvként, hogy közösen alakítjuk ki az arculatát a színháznak. Ehhez kellett politikai segítség, de a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács mellénk állt, így tudtuk elkezdeni a munkát. Ám ennek ára lett. Volt, hogy politikai rendezvényeken kellett részt vennünk. És aztán jött egy telefon. A közösség elé tártam, hogy nem szeretném elvállalni azt, hogy egy párt üzenetének kihangosítását segítem. Azt mondták, mondhatok nemet, de legyek azzal tisztában, hogy a nem esetén veszélyeztetem a társulat amúgy sem túl rózsás pénzügyi támogatását. Elvállaltam. De egy nap alatt annyira beállt a hátam, hogy nem tudtam mozogni. És tudtam, hogy ez innentől bármikor megtörténhet.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.