Upor László a Színművészetit érő támadásokról és a Gothár-ügyről

Színház

Az egyetem rektorhelyettesével a Gothár-ügy kezeléséről és a politikai támadásokról beszélgettünk.

Miután kiderült, hogy a Katona József Színház zaklatás miatt megvált Gothár Pétertől, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) is vizsgálatot indított a rendező ellen. A Gothár-ügyet felhasználva a kormánypárti sajtó és a NER prominensei az egyetemet is támadni kezdték. A kialakult helyzetről Upor Lászlóval beszélgettünk, aki jelenleg rektorhelyettesként irányítja az intézményt. Az SZFE szenátusa november végén őt jelölte rektornak.

Az interjút Köves Gábor készítette, a teljes szöveg a csütörtökön megjelenő Magyar Narancsban olvasható. Ízelítő:

Magyar Narancs: December elején az ATV műsorában úgy nyilatkozott, hogy nem lát hátsó politikai szándékot az egyetemet ért támadások mögött. Ezzel szemben Janisch Attila, az SZFE tanára a narancs.hu-n megjelent publicisztikájában azt írta, hogy ami az egyetem ellen zajlik, szokványosnak mondható eljárás. Most épp’ az SZFE a kilövésre és bekebelezésre kiszemelt intézmény.

Upor László: Nekem személy szerint lehetnek indulataim, félelmeim, de egy egyetem nem lehet indulatos, nem félhet. Továbbra is próbálom azt gondolni, hogy nincs szó szervezett, tervszerű rombolási szándékról, ellenben vannak felelőtlenül, ostobán működő emberek, talán ostobán működő intézmények is, és mindenképpen létezik egy olyan propagandagépezet, amely valamiért nem az igazság kiderítésében, illetve az objektív tájékoztatásban érdekelt, hanem abban, hogy forrjanak az indulatok. Ott a konkrét hamisítás, a nettó hazugság, a tények folyamatos és rendszerszerű kiforgatása a divat. Az a legnagyobb baj az ilyen típusú média működésével és a vele együtt járó politikai haszonszerzéssel, hogy ha tisztességtelen módon és eszközökkel a tisztességedet próbálják kikezdeni, akkor a tisztességbe vetett hitet rombolják, ami mindenkire visszaüt. A hitelesség hitelét veszik el. (...)

false

 

Fotó: Németh Dániel

MN: Kálomista Gábor azzal vádolta az egyetemet, hogy ott ideológiai és identitásnevelés zajlik. Kell-e az egyetemnek az ilyen szintű véleményekre is reagálnia?

UL: Erre már a hallgatóink is reagáltak – maguktól. Ez a vád ugyanis nemcsak totális képtelenség, de legalább annyira sérti a növendékeket, mint a tanárokat vagy a vezetést. Azt állítani valakiről, hogy te egy átnevelőtáborba jársz, vagyis önállótlan és agyatlan bábfigura vagy, aki hagyja magát átnevelni – nos, ennél sértőbbet egy hallgatóra, egy fiatal felnőtt emberre nem­igen lehet mondani. Egyébként megpróbáltuk megválogatni, mire reagálunk, azt is lehetőleg tömbösítve, hogy ne folyton ezzel foglalkozzunk.

Azt gondolom, hogy bizonyos közszereplők és újságírók egy alternatív univerzumban élnek, amely nagyon kevés közös pontot mutat a valósággal. Nekünk viszont a valóságban kell működni, filmeket csinálni, színházi produkciókat létrehozni, órákat tartani és órákat venni. Ettől rabol el túl sok időt az efféle fura alakokkal és az ő különös képzeteikkel való foglalkozás, és sok energiát emészt fel az ellenszél. Most mindenesetre szélcsend van, és remélem, hogy ez tartós marad.

A teljes interjú a friss Magyar Narancsban olvasható, mely csütörtöktől kapható az újságárusoknál vagy előfizethet rá itt.

Magyar Narancs

Nagyon sokat hoz! Fizessen elő, és ajándékba parádés kedvezményeket nyújtó Magyar Narancs olvasókártyát küldünk! Részletek Előfizetés-vásárlásáról azonnal e-mailes visszaigazolást küldünk Önnek. Ajánlatunk csak belföldi előfizetés esetén érvényes. Külföldi kézbesítési cím esetén lapunkat megrendelheti a hirlapelofizetes [at] posta [dot] hu e-mail címen. A Magyar Narancs digitális változata olvasható okostelefonon, tableten, személyi számítógépen, és a vasalón is dolgozunk!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."