Vidnyánszky nehezen bírja ezt az időszakot, de annyi támogatást kap, hogy úgy érzi, muszáj végigcsinálnia

Nem tartja magát politikusnak, de szakmai felelősségérzete arra késztette évekkel ezelőtt, hogy ne csak véleményt mondjon, hanem cselekvő résztvevője legyen a közéletnek.

Napról napra szervezik a különböző protestáló eseményeket az SZFE ügye miatt. Miközben jelenleg is a diákok blokádja alatt van a Színház-és Filmművészeti Egyetem épülete. Hisz' továbbra is a követelik az egyetem autonómiájának biztosítását, a kuratórium lemondását.

Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke szintén rendre hallatja a hangját ez ügyben is. Most épp a Mandinernek adott interjút.

A Nemzeti Színház igazgatója úgy fogalmaz, hogy "Mi a változást képviseljük, azt szeretnénk, ha történnének lényegi átalakulások az egyetemen. Mindenütt hangsúlyozom: azok a diákok és tanárok, akik már bent vannak a rendszerben, nyugodtan végezhetik a munkájukat." (...) "Kinyitnánk az egyetemet. Kapacitást bővítenénk, plusz osztályokat indítanánk. Bekerülnének a rendszerbe más tanárok is, sőt, indulnának új kurzusok is. (...) De ami a legfontosabb, a szakma azon részével is kapcsolatot akarunk teremteni, amellyel az egyetemnek ma nemigen van érintkezése – annál is inkább, mert ez a színházi szféra nagyobbik része. Ez érvényes a filmes világra is."

A kuratórium elnöke a nemzeti és keresztény értékrend az SZFE-n történő megjelenítéséről azt mondta, "csak akkor lesz az egyetemen sokkal színesebb oktatás, ha abban sokféle gondolat, hit, metodika és világnézet helyet kap. Csak akkor alakulhat ki arányosság, a társadalmi sokszínűség leképeződése. Az utolsó tanár, aki a Színművészetin felvállaltan keresztény, konzervatív értékrend mentén gondolkodott, Kerényi Imre volt. Meg kell nézni, mikor rúgták ki. Több mint egy évtizede."

A rapid modellváltásról a Magyar Teátrumi Társaság elnöke azt hangsúlyozta, hogy "Ha egy év múlva lenne, akkor egy év múlva történne ugyanez. A változás igénye több évtizedes probléma. A szakmában a rendszerváltás óta folyamatos erről a polémia, de az egyetemen is. Hosszú-hosszú éveken keresztül kopogtattunk azokon az ajtókon, számtalan formában kértük, hogy legyen nyitás. De bezárkóztak. Korábban sokkal szélesebb körből vettek részt színházak a főiskolai képzésben, most e színházak köre leszűkült."

Arról, van-e esély arra, hogy a a kuratóriumba az egyetem szenátusa által delegált tagok is bekerüljenek Vidnyánszky azt mondta, "Szerintem így lett most reális a felállás. Most tartunk ott, hogy megfelelő súlyú tárgyalófelek ülnek egymással szemben. Így is nagyon nehéz folyamat áll előttünk."

AZ SZFE HÖK-jével folytatott lehetséges párbeszédről úgy szólt, hogy "Az a döbbenetes, hogy azok a hallgatók, akik leginkább a változást kellene forszírozzák, akiknek a legnyitottabbaknak kellene lenni, azok zárnak be. Azok az ultimátumok, amelyeket megfogalmaztak, arról szólnak, hogy minden maradjon a régiben. Az a fizikai zár is, amit most létrehoztak, arról szól, hogy semmilyen változást nem akarnak beengedni. Számomra ez a legfájóbb. Azt remélem, hogy az érvek, a felvázolt tervek hatnak majd rájuk is – de még csak el sem tudom mondani azokat."

Vidnyánszky elmondta, hogy meg sem próbál bejutni a Vas utca épületbe." Miért provokáljam a helyzetet? Nem erre van szükség most, hanem a párbeszéd lehetőségének megteremtésére."

Helyzetéről és a szakmáról úgy fogalmazott, hogy "a mi szakmánkban nem volt rendszerváltás. Most történik. Ilyen egyszerű a dolog. Harminc – vagy ha akarom, inkább hetven – éve elfojtott gondolatok kerülnek most felszínre. Mindkét oldalról. Számomra egészen döbbenetes és megható, ki mindenki jelzi a szolidaritását felém. Nagy öregek telefonálnak, támogatnak. Egyedül ezt nem is bírnám, ha nem éreznék ekkora társadalmi támogatottságot a hátam mögött. Ami fájó, hogy a történetek, amelyekből naponta ötöt-tízet kapok a Színművészeti elmúlt évtizedeiből, még mindig nem hangoznak el nyilvánosan, megmaradnak csupán az én e-mailjeim között, az én emlékezetemben. Még mindig nem mernek kiállni az emberek, nem szakadt át a gát."

Azt mondta, nehezen bírja ezt az időszakot. "Ez nem az én szakmám, én nem vagyok politikus, de szakmai felelősségérzetem arra késztetett évekkel ezelőtt, hogy ne csak mondjam a véleményemet, hanem értékrendemmel összhangban cselekvő résztvevője legyek a közéletnek. Sokszor a szememre vetik, hogy rendezzek, és ne politizáljak, ám ha a politika a közügyekben való részvételt jelenti, akkor értelmiségiként ebben szerepet vállalni, ha nem is kötelesség, de biztosan nem szégyen." (...) "Mind a civil, mind a szakmai világból annyi támogatás érkezik, hogy ezt muszáj végigcsinálni. Elképesztően erősnek érzem a hitünket."