Vidnyánszky nehezen bírja ezt az időszakot, de annyi támogatást kap, hogy úgy érzi, muszáj végigcsinálnia

  • narancs.hu
  • 2020. szeptember 8.

Színház

Nem tartja magát politikusnak, de szakmai felelősségérzete arra késztette évekkel ezelőtt, hogy ne csak véleményt mondjon, hanem cselekvő résztvevője legyen a közéletnek.

Napról napra szervezik a különböző protestáló eseményeket az SZFE ügye miatt. Miközben jelenleg is a diákok blokádja alatt van a Színház-és Filmművészeti Egyetem épülete. Hisz' továbbra is a követelik az egyetem autonómiájának biztosítását, a kuratórium lemondását.

Vidnyánszky Attila, a kuratórium elnöke szintén rendre hallatja a hangját ez ügyben is. Most épp a Mandinernek adott interjút.

A Nemzeti Színház igazgatója úgy fogalmaz, hogy "Mi a változást képviseljük, azt szeretnénk, ha történnének lényegi átalakulások az egyetemen. Mindenütt hangsúlyozom: azok a diákok és tanárok, akik már bent vannak a rendszerben, nyugodtan végezhetik a munkájukat." (...) "Kinyitnánk az egyetemet. Kapacitást bővítenénk, plusz osztályokat indítanánk. Bekerülnének a rendszerbe más tanárok is, sőt, indulnának új kurzusok is. (...) De ami a legfontosabb, a szakma azon részével is kapcsolatot akarunk teremteni, amellyel az egyetemnek ma nemigen van érintkezése – annál is inkább, mert ez a színházi szféra nagyobbik része. Ez érvényes a filmes világra is."

A kuratórium elnöke a nemzeti és keresztény értékrend az SZFE-n történő megjelenítéséről azt mondta, "csak akkor lesz az egyetemen sokkal színesebb oktatás, ha abban sokféle gondolat, hit, metodika és világnézet helyet kap. Csak akkor alakulhat ki arányosság, a társadalmi sokszínűség leképeződése. Az utolsó tanár, aki a Színművészetin felvállaltan keresztény, konzervatív értékrend mentén gondolkodott, Kerényi Imre volt. Meg kell nézni, mikor rúgták ki. Több mint egy évtizede."

A rapid modellváltásról a Magyar Teátrumi Társaság elnöke azt hangsúlyozta, hogy "Ha egy év múlva lenne, akkor egy év múlva történne ugyanez. A változás igénye több évtizedes probléma. A szakmában a rendszerváltás óta folyamatos erről a polémia, de az egyetemen is. Hosszú-hosszú éveken keresztül kopogtattunk azokon az ajtókon, számtalan formában kértük, hogy legyen nyitás. De bezárkóztak. Korábban sokkal szélesebb körből vettek részt színházak a főiskolai képzésben, most e színházak köre leszűkült."

Arról, van-e esély arra, hogy a a kuratóriumba az egyetem szenátusa által delegált tagok is bekerüljenek Vidnyánszky azt mondta, "Szerintem így lett most reális a felállás. Most tartunk ott, hogy megfelelő súlyú tárgyalófelek ülnek egymással szemben. Így is nagyon nehéz folyamat áll előttünk."

AZ SZFE HÖK-jével folytatott lehetséges párbeszédről úgy szólt, hogy "Az a döbbenetes, hogy azok a hallgatók, akik leginkább a változást kellene forszírozzák, akiknek a legnyitottabbaknak kellene lenni, azok zárnak be. Azok az ultimátumok, amelyeket megfogalmaztak, arról szólnak, hogy minden maradjon a régiben. Az a fizikai zár is, amit most létrehoztak, arról szól, hogy semmilyen változást nem akarnak beengedni. Számomra ez a legfájóbb. Azt remélem, hogy az érvek, a felvázolt tervek hatnak majd rájuk is – de még csak el sem tudom mondani azokat."

Vidnyánszky elmondta, hogy meg sem próbál bejutni a Vas utca épületbe." Miért provokáljam a helyzetet? Nem erre van szükség most, hanem a párbeszéd lehetőségének megteremtésére."

Helyzetéről és a szakmáról úgy fogalmazott, hogy "a mi szakmánkban nem volt rendszerváltás. Most történik. Ilyen egyszerű a dolog. Harminc – vagy ha akarom, inkább hetven – éve elfojtott gondolatok kerülnek most felszínre. Mindkét oldalról. Számomra egészen döbbenetes és megható, ki mindenki jelzi a szolidaritását felém. Nagy öregek telefonálnak, támogatnak. Egyedül ezt nem is bírnám, ha nem éreznék ekkora társadalmi támogatottságot a hátam mögött. Ami fájó, hogy a történetek, amelyekből naponta ötöt-tízet kapok a Színművészeti elmúlt évtizedeiből, még mindig nem hangoznak el nyilvánosan, megmaradnak csupán az én e-mailjeim között, az én emlékezetemben. Még mindig nem mernek kiállni az emberek, nem szakadt át a gát."

Azt mondta, nehezen bírja ezt az időszakot. "Ez nem az én szakmám, én nem vagyok politikus, de szakmai felelősségérzetem arra késztetett évekkel ezelőtt, hogy ne csak mondjam a véleményemet, hanem értékrendemmel összhangban cselekvő résztvevője legyek a közéletnek. Sokszor a szememre vetik, hogy rendezzek, és ne politizáljak, ám ha a politika a közügyekben való részvételt jelenti, akkor értelmiségiként ebben szerepet vállalni, ha nem is kötelesség, de biztosan nem szégyen." (...) "Mind a civil, mind a szakmai világból annyi támogatás érkezik, hogy ezt muszáj végigcsinálni. Elképesztően erősnek érzem a hitünket."

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le Forgács Péter figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.