A sokszor évtizedeken át organikusan burjánzó, folyamatosan alakuló anekdoták közösségi jellegéből ugyanis még a mesélésnek ezt az ősi módját idéző műfajnak a keretei között is szükségszerűen elvész valami, éppen a rögzítés által. Zemlényi Attila és a 2022 őszén elhunyt Kabai Lóránt közös darabjukban mégis egy ilyen, a kollektív emlékezet és a közösségi traumák szempontjából is fontos történet feldolgozására tettek kísérletet, amikor tizennyolc jelenetben megírták a miskolci Vasgyár és a pincerendszerben bujkáló Beteg Kisfiú legendáját.
Igen izgalmas stratégia mentén fogtak hozzá a feldolgozáshoz. A megannyi apró utalás és helyhez kötött referencia feloldása helyett tudatosan szűkítették saját mozgásterüket. Egyszerű dialógusok helyett a darab címéhez híven valóban többé-kevésbé hexameterben írott, eklogákat idéző verseket olvashatunk. Az antik forma használata azonban a legkevésbé sem öncélú, mivel a sorok misztikus lüktetése egyszerre erősíti fel a néha talán szélsőségesen is szimbolikus szereplők – mint amilyen például Teiresziasz varjú vagy Auróra – szavait, miközben az elhagyatott üzem környékének baljós, posztapokaliptikus atmoszférájához is nagyban hozzájárul. A ritmikus, olykor kántálás szerű versbeszéd helyenként énekléssé oldódik, mely dalokat a szerzői utasítások szerint a közönség soraiban elhelyezkedő DJ rendkívül eklektikus zenei betétei kísérnek.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
