ZSINÓRPADLÁS - Könyv

Viszkető sebek

Kabai Lóránt – Zemlényi Attila: Vasgyári eklógák

Színház

Nem könnyű lokális kötődésű történeteket vagy városi legendákat feldolgozni, különösen drámai formában.

A sokszor évtizedeken át organikusan burjánzó, folyamatosan alakuló anekdoták közösségi jellegéből ugyanis még a mesélésnek ezt az ősi módját idéző műfajnak a keretei között is szükségszerűen elvész valami, éppen a rögzítés által. Zemlényi Attila és a 2022 őszén elhunyt Kabai Lóránt közös darabjukban mégis egy ilyen, a kollektív emlékezet és a közösségi traumák szempontjából is fontos történet feldolgozására tettek kísérletet, amikor tizennyolc jelenetben megírták a miskolci Vasgyár és a pincerendszerben bujkáló Beteg Kisfiú legendáját.

Igen izgalmas stratégia mentén fogtak hozzá a feldolgozáshoz. A megannyi apró utalás és helyhez kötött referencia feloldása helyett tudatosan szűkítették saját mozgásterüket. Egyszerű dialógusok helyett a darab címéhez híven valóban többé-kevésbé hexameterben írott, eklogákat idéző verseket olvashatunk. Az antik forma használata azonban a legkevésbé sem öncélú, mivel a sorok misztikus lüktetése egyszerre erősíti fel a néha talán szélsőségesen is szimbolikus szereplők – mint amilyen például Teiresziasz varjú vagy Auróra – szavait, miközben az elhagyatott üzem környékének baljós, posztapokaliptikus atmoszférájához is nagyban hozzájárul. A ritmikus, olykor kántálás szerű versbeszéd helyenként énekléssé oldódik, mely dalokat a szerzői utasítások szerint a közönség soraiban elhelyezkedő DJ rendkívül eklektikus zenei betétei kísérnek.

Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Neked ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)