chili&vanília - A nyers valóság

  • .
  • 2011. július 7.

Trafik

Szinte nem találni olyan szegletét a világnak, amely ne büszkélkedhetne olyan népszerű ételekkel, amelyek az alapanyagot a maga nyers valójában használják fel. Kezdhetnénk a sort akár a különböző, nyers húsból készülő tatárokkal vagy carpacciókkal.
A halak megint egy külön tételt képviselnének, nyilvánvalóan Japánnal az élen, folytatva minden olyan országgal, amely rendelkezik tengerrel és ezáltal friss hallal. Az olaszoknál carpaccio, a japánoknál szasimi, Latin-Amerikában pedig tiradito, vagy ceviche (ejtsd: "szevicse"). Utóbbi a teljesen nyershez képest azért némileg csalás, mivel a citrusos pác, amellyel a nyers halat összeforgatják, reakcióba lép a húsával, végső soron megmarja, vagyis megfőzi. Dél-Amerika - azon belül is elsősorban Peru és Equador - jellegzetes étele a latin-amerikai konyha térhódításával egyre inkább a nemzetközi gasztronómiába is bevonult. Ami a történetét illeti, világra szóló legendákat nem szükséges keresni: a napi fogás azonnali elfogyasztásának szüksége hozta létre. Hat alapeleme a következő: falatokra vágott friss, nyers hal (vagy más tenger gyümölcse), citrus (citrom, zöldcitrom, narancs, grépfrút vagy ezek keveréke), só, hagyma, csili, zöldfűszer (leggyakrabban koriander). Ezt a hűsítő, tüzes-jeges fogást általában jéghideg sörrel kísérik, de állítólag másnaposság ellen/után is kiváló - kiváltképp az összegyűlt csípős-savanyú pác, amelyet tigristejnek (leche de tigre) neveznek. Rengetegféle ceviche létezik, még az országok között is jelentős különbségek merülnek fel mind az elkészítésben, mind a tálalásban. Peruban főtt kukorica és édesburgonya jár mellé (édességük lenyugtatja a csilitől és citromtól felajzott ízlelőbimbókat, valamint laktatnak), Equadorban gyakran pattogatott kukoricával vagy ropogósra sütött speciális helyi óriási szemű kukoricával és bővebb lével tálalják. Hondurasban kókusztejjel készül a marinád. Az alábbi recept amolyan barátkozós ceviche, mivel a garnélát megpároljuk.

Gyömbéres görögdinnye-garnéla saláta (ceviche)

Hozzávalók (4 adag)

6 darab nyers garnéla, megpucolva

25 dkg görögdinnye, apróra kockázva

fél lila hagyma, finomra aprítva

fél dl zöldcitromlé

1 kis csilipaprika kimagozva, finomra aprítva

1 teáskanál friss gyömbér lereszelve

fél csokor friss korianderzöld

A garnélákat forró vízben néhány másodperc alatt megfőzzük (amíg rózsaszínűre váltanak), majd apróra vágjuk. A dinnyét apró kockákra szeleteljük, összekeverjük a garnélával, majd hozzáadjuk a lila hagymát. Összekeverjük a zöldcitromlevet, a csilit és a gyömbért. Ráöntjük a dinnyére, végül hozzáforgatjuk a friss korianderzöldet.

A szerző blogja: www.chiliesvanilia.blogspot.com

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.