Itt az új év; nyilván már mindenki visszavitte az üres üvegeket, és elgondolkozott azon, lehet-e véletlen, hogy az egykori Venyegyikt Jerofejev (nem tévesztendő össze a lapos bohóc és még ma is viruló Viktor Jerofejevvel!) Sosztakovics című, egy nagyobb alkoholtúra során elvesztett regénye állítólag egy moszkvai üvegvisszaváltóban játszódott? Sosztakovicsot szerencsére nem játszanak a héten, játszanak viszont Igor Stravinskyt, akiről a Zenegyűlölő nem győzi hangoztatni, hogy a 20. század legnagyobb zeneszerzője volt. Rácz Zoltán vezényletével a megújulni látszó Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar a mester több művét szólaltatja meg (köztük a Bázeli concertót, melynek első tétele akár epés Sosztakovics-paródiának is elmegy), és sor kerül egy ősbemutatóra is, mégpedig Jeney Zoltán Monody című darabjára, melyet Stravinsky emlékére komponált a jeles magyar (Olasz Kultúrintézet, VIII., Bródy Sándor u. 8.; január 12-én, 19.00-kor).
Stravinsky egyik kedvence volt Carlo Gesualdo, Venosa hercege, aki nem annyira madrigáljaiban alkalmazott éles disszonanciái miatt híresült el, hanem annak okán, hogy 1590. október 16-án Nápolyban egy egyébként kellemesnek ígérkező éjszakán több tőrdöféssel megölte feleségét és annak deli szeretőjét, aki a dallamos és italos képzeteket keltő (bár manapság keresve sem találunk - pedig nem lohadó hévvel keresünk! - olyan budapesti kocsmát, mely ismeri a karaffa műfaját, de sebaj) Fabrizio Carafa névre hallgatott. A lemészárolt szerelmesek hulláját ezután állítólag kidobták a San Severo-palota előtti térre, ahol majdnem egy egész napot hevertek vérbe fagyva. Erre mondták négy évszázaddal később, hogy "válás olasz módra". A Gozzi-féle listán ez a 15-ös szám, azaz "gyilkos házasságtörés". Ami természetesen nem akadályozta meg a temperamentumos komponistát, hogy négy év múlva újra nősüljön; második felesége már nyilván jobban vigyázott. Gesualdo páratlanul modern madrigáljaiból hallhatunk egy adagot a Magyar Rádió Énekkarának előadásában, a koncert második felében Mahler Dal a Földről című szimfonikus oratóriumát (oratorikus szimfóniáját?) hallhatjuk, Fischer Ádám vezényli a Rádiózenekart (MűPa, január 10., 19.30).
Féltékenykedésért Mahler sem ment a szomszédba, mondjuk erre meg is volt minden oka; felesége, Alma Schindler, "Bécs legszebb lánya" megvadította fél Bécset, Zemlinskyt, Kokoschkát, Klimtet (lásd képünkön Almáról készült rajzát) - szóval az egész fin de siécle értelmiségi bejzlit. De azért a jó Gustav nem nyúlt sem kardhoz, sem pisztolyhoz, mi több, még a borospohárhoz sem - súlyos neurózisát neurotikus művek megalkotásával orvosolta. Milyen bölcs. Az már kevésbé, hogy Alma határozott sürgetésére - aki szerint férje kissé visszafogta a "libidóját" - elment Freudhoz némi analitikus díványon hentergésre. A nagy bécsi lélekidomár pedig megállapította, hogy Mahler Szűz Mária-komplexusban szenved. Ja, hacsak úgy nem.
Stravinskyt bezzeg nem lehetett ilyesmivel csőbe húzni. Ha valami baja volt, előrántotta az Afanaszjev-féle orosz népmesegyűjteményt, és már kész is volt A tűzmadár, melyet a Miskolci Szimfonikus Zenekar ad elő Kovács László dirigálásával. A koncerten fellép a sajnálatosan keveset szereplő kiváló zongoraművész, Mocsári Károly is, aki Rahmanyinov legnépszerűbb művét, a 2. zongoraversenyt játssza (MűPa, január 16., 19.30). És hallva ezt a magasabb fokra emelt szalonzenét, ki gondolná, hogy milyen siralmas körülmények közt született; itt is egy lélekbúvár segítségére volt szükség: a hipnotizőr, Nyikolaj Dal heteken át szuggesztíven duruzsolta Rahmanyinov fülébe: "Meg fogja írni a zongoraversenyt... Meg fogja írni a zongoraversenyt..." Megírta.
