csontzene - Goethe Mahlert hallgat

  • .
  • 2007. szeptember 13.

Trafik

Thomas Hampson fellépése lesz a következő hét nagy eseménye, a világhírű bariton Wolfram Riger zongorakíséretével Liszt- és Mahler-dalokat ad elő, utóbbitól a Vándorlegény-dalokat és A fiú csodakürtje ciklus darabjait (MűPa, szeptember 16.). De persze megint Goethével enyhítjük a dekadens bécsi zeneszerző nyűgölődéseit.
Amikor a híres népdalgyűjtemény (eredeti címe: Des Knaben Wunderhorn) a két heidelbergi romantikus, Achim von Arnim és Clemens Brentano (képünkön) szerkesztésében 1806-ban megjelent, Goethe azonnal felismerte a dolog roppant jelentőségét, tollat ragadott legott, és a tőle megszokott zsenialitással jelölte ki a gyűjtemény helyét a szellem és a háztartás történetében, kifejezve óhaját: bár minden otthonban, a szakácskönyv és a régi nótásfüzetek mellett, mondjuk az ablak alatt vagy a pohárszéken helyet kapna e könyvecske, hogy folyvást az alkalomhoz illő énekkel kínálja magát a szívük panaszát vagy örömét kifejezni vágyó németkéknek. "És ha Isten úgy akarja, új melódiák is ihletődnek majd általuk." De még belegondolni is rémes, mit szólna a majna-frankfurti isten, ha valami csoda folytán feltámadna, a 2-es villamosra szállna, és a Bartók teremben meghallgatná az osztrák századvégi muzsikus olykor egészen hisztérikusan népi kitöréseit.

Jóval később egy másik német, Theodor W. Adorno - aki szeretett az új Hegel és Marx szerepében tetszelegni - így foglalta össze Mahler zenéjében a népi, azaz a banális és a magas zene viszonyát: "Az összeütközés a magas és alacsony zene között, amelyben az ipari forradalom óta az eldologiasodás objektív társadalmi processzusa és ezzel egyidejűleg az eloldódás az őseredeti reziduumoktól esztétikailag visszatükröződött, és amelyet egyetlen művészeti akarat sem simíthatott el, Mahler zenéjében megújul. Mahler integritása döntő a művészi nyelv számára. De a szakadás a két szféra között saját egyéni hangjává válik, a megtörés tónusává." Szép mondatok, bár németül még szebbek, és lefordításuk legalább egy negyedórát igényelt, hogy törné el a zenefilozófus későhegeliánus-marxizáló kezét az öreg Goethe! Ha már Hegel kell, akkor inkább az eredeti, aki egy nappal előbb született Goethénél, de a maga születésnapján, Berlinben sosem mulasztott el egy palack pezsgőt elfogyasztani a nem sokkal messzebb lakó költőfejedelem egészségére, mint arról nem egy levelében beszámolt magának a Mesternek. Igyunk hát mi is sámpányert, hátha sikerül annyira lerészegednünk, hogy látomásainkban valóban összefutunk a weimari öregfiúval, amikor a koncert után kétségbeesetten bolyongunk valamely vendéglátóipari reziduumért esengve az x-edik metró építésének munkagödrei közt!

Neked ajánljuk