étel, hordó - BIRDLAND

  • .
  • 2007. szeptember 13.

Trafik

Tekintettel tömegiszonyunkra, a Liszt Ferenc térnek még a környékét is kerültük, ám a hirtelen jött november a malmunkra hajtotta az esővizet. Igaz, hogy kertészkedésről szó sem lehetett, lesről annál inkább.
Csakhogy a Király utcából érkeztünk ("Király az utca, Lövölde a terünk stb."), s a Csontzenész miatt le kellett cövekelünk a Zeneakadémiánál. "Fél perc, és itt vagyok" - kiáltotta lazán, amúgy mozartosan, és azóta nem láttuk. A ruhatáros bécsi klasszikusokat, a büfés bécsis zsömlét emlegetett.

Szóval hiába csapkodtunk szárnyunkkal a zene fellegvárában, a Csont köddé vált, mi pedig eluntuk a kísértetjárást. De a muzsika iránti roppant tiszteletünket nem hajítanánk valamelyik friss pocsolyába! Már csak azért sem, mert az első vendéglátóhely, ami látóterünkbe került, szintén zenész. Igaz, hogy a Birdland Lisztnél kicsit lazább, de régóta klasszikus, legalábbis ami a manhattani ihletadót (névrokont?) illeti. Egy dzsesszrajongónak nem kell magyarázni, hogy miért, a többieknek meg minek?

Arra számítunk, hogy beléptünkkor majd sípol a szaxofon és söprik a dobot, subidubi, fogadást kötnénk, hogy a pincér Charlie Parker márkájú golyóstollal írja a számlát... Ehhez képest igen meglepő fordulat, hogy a bejárati tájékoztató a magyaros ételekre hívja fel a figyelmet. Mielőtt azonban belenyugodnánk, hogy idehaza az Újházy-tyúklevestől, a kacsamájtól és a libacombtól lesz egy étterem "Birdie", a belsőségek ismét visszarántanak a startkockához. A Birdland cseppet sem olyan, mint egy magyaros étterem. Rendezett körülmények, kifogástalan minőség, a barna tónusú, bőrszékes berendezés konzervatívabb a Liszt Ferenc téri gyakorlattól megszokottnál. Inkább barátságos, mint haverkodó.

A teraszon még áznak a bútorok, odabent rajtunk kívül csak egy zongora foglal helyet. Mindebből arra következtetünk, hogy esténként valószínűleg jobban izzik a hangulat. De semmi baj, a felszolgáló egyáltalán nem úgy viselkedik, mintha holtidőben lennénk. Beléptünkkor azonnal abbahagyja társalgását a pultosnővel, és áll a szolgálatunkra.

Az étlap tartalma már nem okoz meglepetést, a választék annál inkább, mivel a paraszttáltól a brassói aprópecsenyéig, a székelykáposztától a libacombig, halászlétől a malacsültig minden kapható, amit általában (okkal vagy ok nélkül) magyar specialitásnak neveznek. Talán mondani sem kell, a magyaros gombalevesben (750 Ft) a paprika jut főszerephez. Szerencsére az arányokkal nincs baj, tejföl is jócskán jutott, de a legfontosabb, hogy a gomba tényleg olyan, mintha a nagykönyvből szedték volna. Az élvezetes bevezető után azonnal a csúcsokra igyekszünk, hiszen az ördöglángos ragu (2990 Ft) hallatán még a pincér tekintete is elfátyolosodott. A tócsniban tálalt bélszíncsíkhalom némi zölddel és lilahagymával meghintve valóban magasabb csúcsnak tűnik a Kékesnél, csak kapkodjuk a levegőt. Ám hiába a tökéletes puhaságú (keménységű) hús, a hagymában tocsogó "magyaros ízesítés", a megfelelően olajozott tócsni, mire végeznénk vele, unalmassá válik. Persze régóta tudjuk, hogy az ördöggel általában ez a legnagyobb baj.

A kisméretű almás, meggyes és túrós rétessel (650 Ft) meg az, hogy tésztája nemhogy nem ropog, de puhább a napozóágyban tartott vajnál is. Így aztán a remek kezdést követően a hepiend elmarad, mert az első falat után működni kezd a fordított pavlovi reflex, amit a mikrohullámú sütő csengője szokott kiváltani.

Figyelmébe ajánljuk

Aki úton van

Amikor 2021 nyarán megjelent Holi, azaz Hegyi Olivér első lemeze, sokan egy újabb izgalmas hazai rapkarrier kezdetét látták az anyagban.

A franciák megértették

Ritkán halljuk az isteneket énekelni. Néhanapján azonban zongoráznak, szájharmonikáznak és még gitároznak is. Legutóbb Párizs elővárosában, Boulogne-Billancourt-ban, a Szajna partján álló La Seine Musicale kulturális központban történt ilyen csoda.

Hitler fürdőkádjában

Lee Miller a múlt század húszas–harmincas éveinek bevállalós top divatmodellje volt, igazi címlaplány, de festette Picasso, fotózta és filmezte Man Ray, utóbbi élt is vele, és mentorálta mint fotóművészt.

Csaló napfény

Igaz, hamis, tény, vélemény, valóság és fikció. Ilyen és ehhez hasonló címkéket sietünk felnyalni a ránk zúduló információhalom darabjaira, hogy a kontroll, a rend illúziójával nyugtassuk magunkat és ne kelljen szembesülnünk vele, hogy nem létezik bizonyosság, csak kellően szűkre húzott nézőpont.

 

Gyilkosok szemlélője

A két évtizede elhunyt Roberto Bolaño minden egyes műve a költészet, a politika és a vadállati kegyetlenség együtthatásairól szól, az író regényeiben és elbeszéléseiben vissza-visszatérő karakterekkel, a költészet és a világ allegorikus megfeleltetésével olyan erős atmoszférát teremt, amelyből akkor sem akarunk kilépni, ha az hideg és szenvtelen.

Hús, kék vér, intrika

A folyamatosan az anyagi ellehetetlenülés rémével küszködő Stúdió K Színház jobbnál jobb előadásokkal áll elő. Az előző évadban a Prudencia Hart különös kivetkezése hódította meg a nézőket és a kritikusokat (el is nyerte a darab a legjobb független előadás díját), most pedig itt van ez a remek Stuart Mária. (A konklúzió persze nem az, hogy lám, minek a pénz, ha a függetlenek így is egész jól elműködnek, hiszen látható a társulatok fogyatkozásán, hogy mindez erőn túli áldozatokkal jár, és csak ideig-óráig lehetséges ilyen keretek között működni.)

Ide? Hová?

Magyarországon úgy megy, hogy négy­évente kijön a felcsúti jóember a sikoltozó övéi elé, és bemondja, hogy ő a Holdról is látszik.