étel, hordó - BIRDLAND

  • .
  • 2007. szeptember 13.

Trafik

Tekintettel tömegiszonyunkra, a Liszt Ferenc térnek még a környékét is kerültük, ám a hirtelen jött november a malmunkra hajtotta az esővizet. Igaz, hogy kertészkedésről szó sem lehetett, lesről annál inkább.
Csakhogy a Király utcából érkeztünk ("Király az utca, Lövölde a terünk stb."), s a Csontzenész miatt le kellett cövekelünk a Zeneakadémiánál. "Fél perc, és itt vagyok" - kiáltotta lazán, amúgy mozartosan, és azóta nem láttuk. A ruhatáros bécsi klasszikusokat, a büfés bécsis zsömlét emlegetett.

Szóval hiába csapkodtunk szárnyunkkal a zene fellegvárában, a Csont köddé vált, mi pedig eluntuk a kísértetjárást. De a muzsika iránti roppant tiszteletünket nem hajítanánk valamelyik friss pocsolyába! Már csak azért sem, mert az első vendéglátóhely, ami látóterünkbe került, szintén zenész. Igaz, hogy a Birdland Lisztnél kicsit lazább, de régóta klasszikus, legalábbis ami a manhattani ihletadót (névrokont?) illeti. Egy dzsesszrajongónak nem kell magyarázni, hogy miért, a többieknek meg minek?

Arra számítunk, hogy beléptünkkor majd sípol a szaxofon és söprik a dobot, subidubi, fogadást kötnénk, hogy a pincér Charlie Parker márkájú golyóstollal írja a számlát... Ehhez képest igen meglepő fordulat, hogy a bejárati tájékoztató a magyaros ételekre hívja fel a figyelmet. Mielőtt azonban belenyugodnánk, hogy idehaza az Újházy-tyúklevestől, a kacsamájtól és a libacombtól lesz egy étterem "Birdie", a belsőségek ismét visszarántanak a startkockához. A Birdland cseppet sem olyan, mint egy magyaros étterem. Rendezett körülmények, kifogástalan minőség, a barna tónusú, bőrszékes berendezés konzervatívabb a Liszt Ferenc téri gyakorlattól megszokottnál. Inkább barátságos, mint haverkodó.

A teraszon még áznak a bútorok, odabent rajtunk kívül csak egy zongora foglal helyet. Mindebből arra következtetünk, hogy esténként valószínűleg jobban izzik a hangulat. De semmi baj, a felszolgáló egyáltalán nem úgy viselkedik, mintha holtidőben lennénk. Beléptünkkor azonnal abbahagyja társalgását a pultosnővel, és áll a szolgálatunkra.

Az étlap tartalma már nem okoz meglepetést, a választék annál inkább, mivel a paraszttáltól a brassói aprópecsenyéig, a székelykáposztától a libacombig, halászlétől a malacsültig minden kapható, amit általában (okkal vagy ok nélkül) magyar specialitásnak neveznek. Talán mondani sem kell, a magyaros gombalevesben (750 Ft) a paprika jut főszerephez. Szerencsére az arányokkal nincs baj, tejföl is jócskán jutott, de a legfontosabb, hogy a gomba tényleg olyan, mintha a nagykönyvből szedték volna. Az élvezetes bevezető után azonnal a csúcsokra igyekszünk, hiszen az ördöglángos ragu (2990 Ft) hallatán még a pincér tekintete is elfátyolosodott. A tócsniban tálalt bélszíncsíkhalom némi zölddel és lilahagymával meghintve valóban magasabb csúcsnak tűnik a Kékesnél, csak kapkodjuk a levegőt. Ám hiába a tökéletes puhaságú (keménységű) hús, a hagymában tocsogó "magyaros ízesítés", a megfelelően olajozott tócsni, mire végeznénk vele, unalmassá válik. Persze régóta tudjuk, hogy az ördöggel általában ez a legnagyobb baj.

A kisméretű almás, meggyes és túrós rétessel (650 Ft) meg az, hogy tésztája nemhogy nem ropog, de puhább a napozóágyban tartott vajnál is. Így aztán a remek kezdést követően a hepiend elmarad, mert az első falat után működni kezd a fordított pavlovi reflex, amit a mikrohullámú sütő csengője szokott kiváltani.

Neked ajánljuk