Odabent igazi pálmák árnyékában az elegáns bútorzat, az asztalon kifogástalan tányérok, evőeszközök, és szerencsére a damasztszalvétáról sem feledkeztek meg. Biztos vannak falidíszek is, de az LCD-monitor tekinthető uralkodónak. Akármerre nézünk, csak képernyő és képernyő, az adás pedig mi más lenne, mint riói közvetítés - felvételről. Természetesen a karnevált láthatjuk sokszorosan. Arról persze fogalmunk sincs, hogy a szambaiskolások éppen mire rázzák, mivel - CD-ről - sokkal visszafogottabb latin muzsika szól.
Zavarbaejtően udvarias pincér fogad, a kabátunkat kéri, de a folytatás is tankönyvbe illő. A kiszolgálás alapján jogos, hogy a Braseiro az első osztályra kért jegyet, ez persze az árakban is megnyilvánul. A "rodizio" nevű, annyit ehet, amennyit akar típusú bőségtálak 7900 Ft-ról indulnak - van 12 900-ért is -, ám hogy még véletlenül se gondoljunk rosszra vagy takarékosságra, diszkrét figyelmeztetés áll a lap alján, mely szerint ezek az ételek egyszemélyesek, és elvitelről sem lehet szó.
Némi gondolkodási idő után ízletes laskagombakrém-levest (890 Ft) és pikáns zöldséglevest (890 Ft) kérünk, s az előbbi tűnik jobb választásnak. Nemhogy ízletes, hanem kimondottan eredeti ízesítésű, és elsősorban a benne található puhára főtt laskának köszönhetően sokkal pikánsabbnak is mondanánk, mint a zöldséglevest, ami egyszerűen csak jó meleg, és nem okoz fejfájást. A moqueca, azaz a kókusztejben párolt nyelvhalfilé (3100 Ft) viszont már jelentős izgalmat okoz, nemcsak a hal, de a brazil nemzeti köretnek mondható farofának köszönhetően. Ismeretlen, csodálatos ízek birodalmába érkezünk, arról nem is beszélve, hogy halunk olyan omlós, mint egy környékbeli ház. Ehhez képest a vargányaragus, burgonyafánkos gaucho steak (5900 Ft) csalódás. Pedig a köret most is tökéletes, ám a leginkább egy forró jégkorongra emlékeztető hússal valahogy nem tudunk dűlőre jutni - annak ellenére, hogy minden gyanú felett áll.
Sorainkat a narancsvelős, mentás narancsos csokoládészufléval (1300 Ft) zárjuk, ami szintén első osztályú ínycsiklandozás. Ám hiába minden, kilépve a borongós körúti forgatagba arra a szomorú megállapításra kell jutunk, hogy minden csoda három percig tart, a karneváli hangulatot pedig már a Király utcánál felváltja régi jó pajtásunk, a téli depresszió.
