Naná, hogy kínai étteremmé változott, de ne gondoljanak holmi gyorsbüfére. Fecskefészkes, pekingi kacsás, lampionos félreértés volt, az ezredfordulón már csak fonnyadt sárkánymatricák őrizték a lelakatolt bejárat kirakatát, de nem sokáig. Udvariasan félreálltak, mikor megjött a kőművescsapat, hogy az egykori étteremrészt leválasztva megágyazzanak egy csinos 100 forintos üzletnek, ami azóta is sikert sikerre halmoz. Nem így a maradék. Pár éve Karinthy néven nyitottak éttermet, mielőtt tesztelhettük volna, már be is zárt. Arra tippeltünk, hogy itt a vége, és a legjobb esetben is egy kilósruha-turkáló startjának lehetünk tanúi, ám meglepetésünkre az idén nyáron csupán a cégér változott, nem a profil: terasszal ellátott, mediterrán hangulatú étkezde nyílt a "Verpelétiben", siettünk, nehogy lemaradjunk róla.
A Cocus név nem tűnik igazán szerencsésnek, inkább a baktériumra gondolunk, mint a déligyümölcsre, pedig szó sincs erről: odabent tengerparti (fehér és világoskék) színvilág fogad, sőt az ismeretlen szobafestő graffitimodorban elkészített, témába vágó alkotásai egyértelművé teszik, hogy itt voltaképpen egy beach-et modelleztek. Papagáj, pálmafa, a cocus felirat a híres kóláéra emlékeztet. Arra várnánk, hogy egy ilyen helyen majd az ifjú Tom Cruise rázza a shakert... Az életkor stimmel, de szemmel láthatóan fáradt fiatalember teszi elénk az étlapnak nevezett, összehajtogatott papírlapot. Elsősorban a pizzák és tészták választéka bőséges, azért a szokásos, pulykás-csirkés menü sem marad el. Bömböl a Roxy rádió, nem csoda, hogy felszolgálónk többször is sértődött "Tessék?"-kel kérdez vissza rendelésünk hallatán. Erőlevest tojással (450 Ft) és spenótos, tejfeles gorgonzola gnocchit (890 Ft) kértünk. Meg ásványvizet, amit végül a leves vége felé járva kapunk majd meg, elharapott bocsánatkérés kíséretében. Akkor már oda minden jókedvünk, a leves nemcsak tűzforró, de annyira elsózott, borsozott, hogy a későn érkező víz életmentőnek bizonyul. A tojás túl kemény, ennél már csak az keményebb, amikor a szomszéd asztalnál helyet foglaló hölgy harsányan közli barátnőjével: "Na, megyek, kiengedem a fáradt olajat" - és megindul a mosdó irányába.
Felszolgálónk - több vendég nem lévén - a bárpultnál helyet foglalva cigarettázással és telefonálgatással próbálja agyoncsapni az időt, fantasztikus teljesítménynek érezzük, hogy a gnocchiról mégsem feledkezik meg. Egy fokkal jobb, mint a leves, de még véletlenül se gondoljanak remekműre. A vonzó hozzávalók ellenére ízvilága közönségesebb, mint egy sima lekváros tésztáé, lerí róla, hogy előre gyártott adalékokból készült - kissé túlságosan megmikrózva.
Szedelőzködünk, amikor vidám társaság érkezik, "Jöttünk bolognait kajálni!" felkiáltással. Reméljük, szerencsével jártak.
