Most azonban kávéház és étterem nyílt, és azt írják: "korábban az épület kultúrházként üzemelt, és szép színpadát sikerült felújítanunk". Nos, itt szakadt el az emlékezés fonala, úgyhogy inkább elköltöttünk egy ebédet, de továbbra is várjuk a megfejtéseket.
Az említett beharangozóban egyébként a mostanában oly gyakori akkordokat hallhatjuk: "azért nyitottuk meg a vendéglőnket, mert a régi kávéházi kultúrát szeretnénk új életre kelteni Budapest Belvárosában. Célunk, hogy kávéházunkban az ízletes ételek és finom italok mellett valami többet is nyújthassunk. Közösségi helyszínként, társaságok találkozóhelyéül, szellemi műhelyek otthonaként is szeretnénk működni." Mondhatnánk, hogy nincs evvel semmi baj, de éppen, hogy van, hiszen annyiszor láttuk már, az ilyen nagyzolás többnyire füstbe megy: "a régi kávéházi kultúra" a maga idején ugyanis attól működött, hogy új volt.
De távol álljon tőlünk, hogy emiatt bármi rosszat mondjunk a Ladó Caféra, hiszen lehet, hogy pont nekik sikerül. Már csak azért is, mert ennyi kedvességgel és udvariassággal már régen találkoztunk. 'szintének tűnik, hogy a lelkesedés legalább annyira játszik, mint a reménybeli haszon, sőt ahogy elnézzük az árakat, a múlt másféleképpen is kísért.
A sütőtökkrémleves (490 Ft) minden várakozásunkat felülmúlja. Majdnem azt mondtam, hogy selymet sző a nyelőcsövünkre... Mintha sárgarépa-pürével édesítették volna, bár ez valószínűleg csak érzéki csalódás. Az viszont valóságos látványosság, ahogy a tökmagolaj fénye megcsillan a felszínen. A ragyogás kissé alábbhagy a vörösboros borjúpaprikással (1990 Ft), pedig ha cseppet kevesebb paprika érkezik a fűszerezéskor, az lenne csak tűzijáték! Viszont a galuskát dicsérnünk kell, miként azt a csalamádéhoz hasonlító salátát is, ami szintén a pörkölt tartozéka. A desszert előtt pedig ismét le a kalappal: ilyen házi almás pitéhez (290 Ft) eddig csak olyan sátras lagziban juthatunk, ahol mindent a rokonság rak össze. Ahol semmit nem bíznak vendéglátó-ipari szolgáltatóra.
