étel, hordó - LADÓ CAFÉ

  • .
  • 2011. január 20.

Trafik

Úgy tűnik, öregszünk, mert míg régebben kapásból fújtuk, hogy egy bizonyos cím "alatt" valaha milyen létesítmény működött, most csak erőlködésre futja. Konkrétan a Dohány utca ötvenről van szó, amelynek múltjáról a vallatólámpa fényénél sem tudnánk bővebb felvilágosítást adni, talán - de tényleg, csak talán - egy régiségbolt működött itt az ezredforduló táján.

Most azonban kávéház és étterem nyílt, és azt írják: "korábban az épület kultúrházként üzemelt, és szép színpadát sikerült felújítanunk". Nos, itt szakadt el az emlékezés fonala, úgyhogy inkább elköltöttünk egy ebédet, de továbbra is várjuk a megfejtéseket.

Az említett beharangozóban egyébként a mostanában oly gyakori akkordokat hallhatjuk: "azért nyitottuk meg a vendéglőnket, mert a régi kávéházi kultúrát szeretnénk új életre kelteni Budapest Belvárosában. Célunk, hogy kávéházunkban az ízletes ételek és finom italok mellett valami többet is nyújthassunk. Közösségi helyszínként, társaságok találkozóhelyéül, szellemi műhelyek otthonaként is szeretnénk működni." Mondhatnánk, hogy nincs evvel semmi baj, de éppen, hogy van, hiszen annyiszor láttuk már, az ilyen nagyzolás többnyire füstbe megy: "a régi kávéházi kultúra" a maga idején ugyanis attól működött, hogy új volt.

De távol álljon tőlünk, hogy emiatt bármi rosszat mondjunk a Ladó Caféra, hiszen lehet, hogy pont nekik sikerül. Már csak azért is, mert ennyi kedvességgel és udvariassággal már régen találkoztunk. 'szintének tűnik, hogy a lelkesedés legalább annyira játszik, mint a reménybeli haszon, sőt ahogy elnézzük az árakat, a múlt másféleképpen is kísért.

A sütőtökkrémleves (490 Ft) minden várakozásunkat felülmúlja. Majdnem azt mondtam, hogy selymet sző a nyelőcsövünkre... Mintha sárgarépa-pürével édesítették volna, bár ez valószínűleg csak érzéki csalódás. Az viszont valóságos látványosság, ahogy a tökmagolaj fénye megcsillan a felszínen. A ragyogás kissé alábbhagy a vörösboros borjúpaprikással (1990 Ft), pedig ha cseppet kevesebb paprika érkezik a fűszerezéskor, az lenne csak tűzijáték! Viszont a galuskát dicsérnünk kell, miként azt a csalamádéhoz hasonlító salátát is, ami szintén a pörkölt tartozéka. A desszert előtt pedig ismét le a kalappal: ilyen házi almás pitéhez (290 Ft) eddig csak olyan sátras lagziban juthatunk, ahol mindent a rokonság rak össze. Ahol semmit nem bíznak vendéglátó-ipari szolgáltatóra.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.