étel, hordó - VÉNHAJÓ

Ilyen nevet akkor adnak egy étteremnek, ha a tulajdonos környezetében van valaki, leginkább egy családtag, aki zseniális halászlével szolgál. Azt viszont nem gondoltuk volna - mert túl kézenfekvő -, hogy a Vénhajó valóban egy vén hajó, ráadásul műemlék, múzeumi tulajdonban.

Pedig így igaz. A Lánchíd pesti hídfőjénél kikötött Kossuth gőzöst 1913-ben építették, s 62 éves szolgálat után vonták ki a forgalomból. Majd egy évtizedig az Újpesti-öbölben töltötte az idejét afféle melegedőként, ám 1984-ben valami csoda folytán selejtezés helyett múzeumi megőrzéséről döntöttek, majd két évvel később immár állóhajóként átadták a közönségnek. Másodszor a kilencvenes évek közepén határoztak újabb restaurációjáról, ám ennek hatalmas botrány lett a vége: kiderült, hogy az a cég, amely 40 millió forintért vállalta a hajó felújítását, igencsak rászedte a Közlekedési Múzeumot. 2007 januárjában a következőt mondta a múzeum leköszönő igazgatója: "A szakértők bevonásával indult vizsgálat azt állapította meg, hogy közel 30 millió forint értékű munkát és anyagot kispóroltak a felújításból." További tényfeltárástól - legalábbis ami a hajót illeti - eltekintenénk, különben is úgy tűnik, a történet hepienddel zárult. A múzeum új céggel kötött új szerződést, azóta a hajót rendesen felújították, s legfeljebb azt sajnálhatjuk, hogy a Kossuth legfeljebb ringani képes.

Az persze evidens, hogy étteremmé változott. A hajóhídnál a révkalauz helyett pincér posztol, ám jöttünkre lelkesen kalauzol. Természetesen a fedélzet lenne igazán megfelelő, az ismert kilátással ugyanis sohasem lehet betelni (budai vár, Gellérthegy és társai), ám az augusztus végi hőség miatt inkább a légkondicionált utastér mellett döntünk. A korhűnek látszó berendezésbe belerondítanak ugyan a szellőző fehér fém alkatrészei, de azzal nyugtatjuk magunkat, hogy mennyivel rosszabb lenne, ha például selyemtapétával próbálnák álcázni őket.

Viszont a kiszolgálást semmiféle otrombaság nem kíséri, a választék pedig nem csak magyaros fogásokat tartalmaz, ami főleg azért meglepetés, mert ide elsősorban turisták érkeznek. Mivel úgy véljük, ez most nem a legmegfelelőbb alkalom gulyás- vagy Újházi-tyúkhúslevesre, de sült csirkecombra sem, inkább művészinek szánt produkciókra fókuszálunk. A roston sült füstölt sajt friss vegyes salátával (2150 Ft) frissebb már nem is lehetne, a konyhakerti szabványhoz hozzáadott menta pedig kimondottan pikáns mellékízzel jár, csodáról azonban nem beszélhetünk: a sajtra mintha ráborult volna a sótartó, és csupán ennyiben különbözik a másutt megszokott, "grillezett sajtként" futó gumiszerű tápláléktól. A jércecsíkok négysajt-mártással, rizzsel és röstivel (2350 Ft) már komolyabbnak ígérkezik, a hús szinte elolvad a szánkban, a köret is megfelelő, de sajnos a mártás gyanúsan egyszerűnek tűnik, bár azt elképzelni sem merjük, hogy esetleg porból lett. A legjobban a vöröstonhal-steakkel jártunk (2850 Ft), ami csípős pácban, héjában sült burgonyával és friss fűszeres tejföllel érkezett, s már a látványától összefutott szánkban a nyál. S hogy teljes legyen az örömünk, szükség lett volna arra, hogy a ketchupra hasonlító "csípős pácot" valami mással váltsák ki. Még jó, hogy a vigaszágon befut a barackkal töltött mousse-os palacsinta (850 Ft), ami Vénhajó néven szerepel. Ránézésre súlyosnak tűnik, mint a kóbor vasmacska, ennek ellenére annyira légies, hogy szinte elszállunk tőle. Szerencsénkre a pincér nem kíván jó szelet.