Persze most is nagy a lárma, de kétségtelen, hogy az 1948-ban felavatott, s azóta csak terebélyesedő angyalföldi strandról és fürdőről már régen nem a pancsoló kislány vagy a meszes medencék jutnak az eszünkbe. Az ajánló szerint "A Dagályt a közvélemény mint igazi népfürdőt tartja számon, ahol az egész család, a visszeres lábú nagymamától a strandolni vágyó kis unokáig viszonylag olcsón együtt fürdőzhet. Az utóbbi időkben folyó nagyszabású felújítási munkálatok semmit nem ártottak ennek a képnek, sőt, az új vagy átalakított medencék még színesebbé tették a szolgáltatásokat, amelyek között minden korosztály megtalálhatja a neki valót: tényleg az egész család jól érezheti magát."
Aláírjuk, lepecsételjük, az idézet minden szava igaz, az élménymedence élményt ad, a termál ellazít, a feszített víztükrű úszómedencébe nem merészkedünk, azonban úgy tűnik, az étkezőrészleg a régi idők emlékét őrzi. Az újdonsült hullámfürdő szomszédságában mozaikberakásos alapon álló, alumíniummal borított objektum kelleti magát, akár a Corvin Áruház a legendás Centrum-hétfőkön. Az ilyen-olyan ablakoknál tengerkék táblára fehérrel matricázott betűk kecsegtetnek minden földi jóval, ami egy strandon előfordulhat, lángostól kolbászon át a hideg sörig, de figyelmünket a földre támasztott "étterem" felirat köti le, ami szemmagasságban salátákat, pacalt, melegételt (egybeírva) és fözeléket (így, rövid ö-vel) hirdet. Magunk sem hisszük, mégis a sor végén találjuk magunkat, mondanunk sem kell, önkiszolgálóval állunk szemben.
A választékra nem lehet panaszunk, az árakra szintén nem. Borsólevest, rakott zöldbabot, cvekedlit rendelünk, meg rántott sajtot, sült krumplival. Mindez üdítőkkel együtt 2300-ból kijön, potom összeg. Csakhogy amit ezért kapunk, azt nem csak amiatt nem vágjuk zsebre, mert úszónadrág feszül rajtunk. A zöldborsóleves színe a Barkasok fényezését idézi, a galuskáról a lefolyóban úszó papírzsebkendő jut az eszünkbe, a borsó kemény, mint a vaj a fagyasztóban. A sűrű lötty ráadásul jéghideg. Ehhez képest a rántott sajt valóságos felüdülés, noha kétségtelenül előre gyártott, akár a krumpli. Az ipari étkezdékből ismerős káposztás tészta szintén fagylalt hőfokú, igaz, ha belegondolunk, a tányéron csillogó tenyér-nyi olajfolt az 1950-es évek mozimarslakója számára minden bizonynyal étvágygerjesztő lehet. A rakott zöldbabot viszont már ő sem bírná. Képzeljenek el egy drappos árnyalatú, azonosíthatlan töltelékkel bélelt olajzöld masszát, amire másfél centi vastag, megkeményedett paprikás tejfölt pakoltak. Nos, ez már régen nem étel, inkább vicc. Nálunk már csak a tisztiorvos röhögne nagyobbat rajta.
