kertész lesek - ETNO

  • .
  • 2009. augusztus 20.

Trafik

Tombol az idegenforgalmi szezon, a belváros ilyenkor a népek olvasztótégelye, a Váci utcában egy gombostűt sem lehet leejteni, hömpölyög a majd' megolvadt "tartalom". Átcsapunk a Vörösmarty téren, mint hullám a fejünk fölött, s hogy tökéletes legyen a képzavar, a Fehérhajó utcában kötünk ki.
A teraszt Etnónak hívják, ami a "népek konyhája" imázzsal (nem összetévesztendő a népkonyhával) igyekszik sikerre vinni a vendéglátást. A választék ennek megfelelően nemcsak szokásos magyar-osztrák- olasz háromszöget zár, távol-keleti, indiai kalandokat is ígér. Az étlapon az árakat is olvasni, a rózsaszín ingpulóverben feszítő személyzet udvarias, pillanatra sem jutna eszünkbe, hogy ez egy rosszhírű környék, legalábbis amikor fizetésre kerül sor. Itt szóba sem jöhet több százezres számla, bankautomatához kísérés vagy más lehúzó intézkedés. És nem csak azért, mert még nem szállt le az éj.

De mi sem részegedünk meg a borjúhúsos-tésztás erőlevestől (890 Ft), ami óriási tányérban érkezik. Csak mutatóban úszkál rajta némi petrezselyem, a mélyben pedig - mint az iszapban lakó halak - néhány ravioli (vagy tortellini?) bújik meg. Az aránytalanság közönségességgel párosul: hideg téli estéken szoktunk hasonlót összeállítani a konyhai maradékokból, ha az előre gyártott tészta már kevés egy adaghoz, viszont bőven van még levesporunk.

Valami hasonlót mondhatunk a penne arrabiatáról is (1790 Ft), azzal a különbséggel, hogy legalább nincsenek hiányos - szintén előre gyártott - készletek. De mintha az erősítést túlzásba vitték volna, a tésztát viszont tovább hagyták a forró vízben.

Indonéz csirkecurryvel mentenénk a helyzetet (2690 Ft), ami első látásra - főleg a piramisra formázott rizsnek köszönhetően - igazán pazar, ám a kóstolás után gyorsan kiderül, hogy az alapanyagokat illetően most is legfeljebb a szomszédos közért szolgáltatásait vehették igénybe. Curryszósz, gyorsrizs, ananászkonzerv... És magunk előtt látjuk a csirkemell hungarocell tálcáját is.

De úgy tűnik, a Budapestre látogató turistát nem izgatja mindez. A majdnem telt ház közönségének arcán semmiféle elégedetlenséget nem fedezhetünk fel, bár a napszemüveg tökéletes álca, a térképböngészés pedig sokkal izgalmasabb, mint holmi löncs. Egyébként tíz euróért odahaza sem kapnának különbet.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.