kertész lesek - ETNO

  • .
  • 2009. augusztus 20.

Trafik

Tombol az idegenforgalmi szezon, a belváros ilyenkor a népek olvasztótégelye, a Váci utcában egy gombostűt sem lehet leejteni, hömpölyög a majd' megolvadt "tartalom". Átcsapunk a Vörösmarty téren, mint hullám a fejünk fölött, s hogy tökéletes legyen a képzavar, a Fehérhajó utcában kötünk ki.
A teraszt Etnónak hívják, ami a "népek konyhája" imázzsal (nem összetévesztendő a népkonyhával) igyekszik sikerre vinni a vendéglátást. A választék ennek megfelelően nemcsak szokásos magyar-osztrák- olasz háromszöget zár, távol-keleti, indiai kalandokat is ígér. Az étlapon az árakat is olvasni, a rózsaszín ingpulóverben feszítő személyzet udvarias, pillanatra sem jutna eszünkbe, hogy ez egy rosszhírű környék, legalábbis amikor fizetésre kerül sor. Itt szóba sem jöhet több százezres számla, bankautomatához kísérés vagy más lehúzó intézkedés. És nem csak azért, mert még nem szállt le az éj.

De mi sem részegedünk meg a borjúhúsos-tésztás erőlevestől (890 Ft), ami óriási tányérban érkezik. Csak mutatóban úszkál rajta némi petrezselyem, a mélyben pedig - mint az iszapban lakó halak - néhány ravioli (vagy tortellini?) bújik meg. Az aránytalanság közönségességgel párosul: hideg téli estéken szoktunk hasonlót összeállítani a konyhai maradékokból, ha az előre gyártott tészta már kevés egy adaghoz, viszont bőven van még levesporunk.

Valami hasonlót mondhatunk a penne arrabiatáról is (1790 Ft), azzal a különbséggel, hogy legalább nincsenek hiányos - szintén előre gyártott - készletek. De mintha az erősítést túlzásba vitték volna, a tésztát viszont tovább hagyták a forró vízben.

Indonéz csirkecurryvel mentenénk a helyzetet (2690 Ft), ami első látásra - főleg a piramisra formázott rizsnek köszönhetően - igazán pazar, ám a kóstolás után gyorsan kiderül, hogy az alapanyagokat illetően most is legfeljebb a szomszédos közért szolgáltatásait vehették igénybe. Curryszósz, gyorsrizs, ananászkonzerv... És magunk előtt látjuk a csirkemell hungarocell tálcáját is.

De úgy tűnik, a Budapestre látogató turistát nem izgatja mindez. A majdnem telt ház közönségének arcán semmiféle elégedetlenséget nem fedezhetünk fel, bár a napszemüveg tökéletes álca, a térképböngészés pedig sokkal izgalmasabb, mint holmi löncs. Egyébként tíz euróért odahaza sem kapnának különbet.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.