Szinte észrevétlenül változott néhány év alatt a Lánchíd budai hídfője és a Batthyány tér közötti szakasz vendéglátó negyeddé. Ma már a Bem rakparton és a Fő utcában is egymásba érnek az izgalmasabbnál izgalmasabbnak látszó létesítmények, a választék láttán azt hinnénk, nemzetközivé lett máris a világ. Magyarostól a koreaiasig földrészeket köt össze a pár száz méternyi népek konyhája, mindez kéklő Dunánk partján! A fejét csóváló, akcentussal beszélő pincér azt mondja: "Rántott páriszer? Szajna, nincs!"
Van viszont két étterem is, amelyik se nem vallon, se nem flamand, hanem szó szerint belga. Van hát hová állnunk, pontosabban ülnünk. A nagy kérdés, hogy a Belgian brasserie Henrit vagy a Pater Marcust? A rakpartot vagy a Fő utcát? Az utóbbi mellett döntünk - kizárólag csábító neonfelirata miatt, ami egyedülálló Budapesten. Persze nemcsak ettől különleges a magát apátsági sörözőnek nevező létesítmény. Állításuk szerint odabent egy igazi apátságot idéznek a "magas, nagytámlás nehéz székek és gyönyörűen megmunkált asztalok", mi viszont a légkondicionálás ellenére sem merészkedünk le, hiszen kertész lesben vagyunk.
A Pater Marcus terasza elfoglalja a vári lépcsőben végződő Apor Péter utca egyik felét. Szandálunk nyomán sípolnak a macskakövek, a hangulat Róma belvárosát idézi. Már csak azért is, mert egy házzal odébb szálloda és garázs, így az alkalmanként kigördülő autók miatt az egyébként is rossz levegő még acélosabbá válik.
Mindez láthatóan nem zaklatja fel a közönséget. Sokan vagyunk, vegyesen: német és japán turistacsoport, lángos szemű szerelmespár, vidám diákcsapat. Meghalljuk, hogy a mögöttünk diskuráló felszolgálók éppen azért neheztelnek az ifjakra, mert "a kétcentis vodkához két poharat kértek".
Mi szintén két poharat kérünk - a csapolt almasörből (450 Ft/0,25 l). Az ital íze inkább az Almdudleré, ám az esti fülledtségben annyira frissít, mint a Wunderbaum illatosító az M7-es vasárnap délutáni forgalmában. De az igazsághoz tartozik, hogy ezzel csupán a felszínt "karistoltuk". A Pater Marcus ugyanis leginkább sörben erős, méghozzá belga sörben. A választék elképesztő, nem csoda, hogy a míves étlap mellé külön sörlapot kapunk, olyan izgalmas nevekkel, mint Delirium tremens, Judas, Agnus DeiÉ Ötvennél abbahagyjuk a számlálást.
A parajlepény (950 Ft) méretében és megjelenésében is igazi előételnek tekinthető, amit - a hazai előételek mennyiségét ismerve - mindenképpen üdvözölni tudunk. Tudjuk persze, hogy nemcsak a hatalmas adagok bekebelezése, de a takarékosság is magyar virtusnak tekinthető, de úgy véljük, egy bizonyos szinten túl már valóban illik főételt kérni.
A paraj egyébként nem rossz, de azért mégsem szednénk rímekbe az elragadtatásunkat. Ellenben a sült lazac göngyölt spárgával, hollandi mártással (2190 Ft) már valóban nagy fiúknak való. A lazac annyira rózsaszín, hogy szinte Henry Mancini Pink Pantherét kezdjük dúdolgatni, viszont az íze is tökéletes. Nem szóvicc, hogy a spárgát szalonnával kötözték össze, és pontosan úgy főzték meg, ahogy kell. Kár, hogy a hollandi mártás viszont olyan unalmas, mint egy alvó belga. Sajnos a paprikaragus, sajtmártásos Szent Péter halfiléről (2400 Ft) már nem mondhatunk ennyi jót. Sikerült ugyanis annyira elsózni, hogy étkezés után sem sikerült rájönnünk, hogy a titokzatos Szent Péter halnak valójában milyen íze van. Hogy van-e íze egyáltalán.
