kulthírek

  • .
  • 2008. május 1.

Trafik

kulthírek

MEDIAWAVE Lapunk megjelenésekor még hátravan a győri Mediawave fele: a május 3-ig tartó film- és zenei fesztivál programjának fókuszában az 1968-as esztendő áll, Párizs, Prága, Varsó, Vietnam. A filmes verseny mezőnyét 60 ország 1025 alkotásából válogatták ki, s ezúttal az animációs, kísérleti, dokumentum- és kisjátékfilmek mellett a nagyjátékfilmek is versengenek díjakért. Minden egyéb: mediawave.hu.

NÉMET FILMDÍJ Fatih Akin az idei német filmdíj nagy győztese: A másik oldalon című alkotása kapta a fődíjat. A rendezés, a forgatókönyv és a vágás további három Lolát hozott a korábbi díjnyertes filmjéhez (Fallal szemben) hasonlóan ismét a török-német hétköznapok privát problémáival foglalkozó 34 éves rendező művének.

SPANYOL IRODALOM Cervantes szülővárosa, Alcalá de Henares egyetemén adta át János Károly király a legrangosabb spanyol irodalmi elismerést, a Cervantes-díjat Juan Gelmannak: a 77 éves argentin költő a dicsőségen kívül 90 ezer euróval is gazdagodott.

MORRISSEY SEGÍTETT Egy szponzor visszalépése meghiúsulással fenyegette a hétvégi londoni antirasszista karnevált, melynek történetéről a múlt héten írtunk: a hiányzó 28 ezer fontot Morrissey dobta be a kalapba. Ezzel nemcsak a rendezvényt mentette meg a Smiths egykori énekese, hanem saját hírének is jót tett: nemrég ugyanis pert indított a New Musical Express ellen, mert állítása szerint a lap úgy interpretálta a bevándorlással kapcsolatos kijelentését, mintha ő rasszista volna.

THE MOOG, USA Ahogy tavaly tavasszal az I Like You, úgy most az Everybody Wants klipje is megnyerte a közönségszavazást az amerikai Music Television egyetemista közeget célzó csatornája, az mtvU Freshmen című heti műsorában, ezzel a Moog dala felkerül az mtvU játszási listájára. A jelenleg Európában turnézó magyar zenekar olyan konkurenseket előzött meg, mint a Gossip és a Young Knives.

MAGYAR FILMEK CANNES-BAN Két magyar játékfilm és egy animáció kapott meghívást a május 14-25. között rendezendő 61. cannes-i fesztiválra. Mindkét játékfilm meghatározó eleme a víz - a Duna. Az Arany Pálmáért zajló versenyben induló Delta Mundruczó Kornél műve, az idei Magyar Filmszemle fődíjasa, mint a címe is mutatja, a Duna deltájában játszódik, szereplői Lajkó Félix, Tóth Orsi, Monori Lili és Gáspár Sándor, operatőre Erdély Mátyás. Mundruczó vetélytársai között olyan rendezők találhatók, mint Clint Eastwood, Atom Egoyan, Steven Soderbergh, Wim Wenders, Jean-Pierre és Luc Dardenne, Arnaud Desplechin vagy Nuri Bilge Ceylan. A rövidfilmes versenybe beválogatott 411-Z, Erdélyi Dániel 7,5 perces alkotása szintén a Dunán, egy uszályon játszódik, szereplői: Bezerédi Zoltán, Kelemen József és Gellén Kata, operatőre Pohárnok Gergely. M. Tóth Géza animációs filmjét a Kritikusok Hete 47. alkalommal megrendezendő vetítéssorozatába hívták meg: itt lesz a 3D technikával készült Ergo nemzetközi premierje.

PSYCHIC TV Május 8-án az A38-on első alkalommal látható Magyarországon a Psychic TV: a zenekar központi alakja a képünkön látható Genesis P. Orridge (sz. Neil Andrew Megson), aki a 70-es évek vége felé, a londoni ICA-galériában rendezett Prostitution című kiállítás szervezése és indusztriális art-punk zenekara, a Throbbing Gristle révén vált ismertté. Ezt követően alapított zenekara, a Psychic TV az intellektuális techno útját törte a 80-as évek elején. Legújabb lemezük, a Hell Is Invisible... Heaven Is Here tavaly jelent meg.

NABOKOV UTOLS" MÛVE Édesapja kívánsága ellenére Dmitri Nabokov megjelenteti Vladimir Nabokov utolsó művét: a The Original of Laura nem volt még kész, amikor az író 1977-ben elhunyt, s családjától azt kérte: égessék el. A BBC irodalmi műsorának Dmitri Nabokov azt nyilatkozta, hogy édesanyja eleget akart tenni a kívánságnak, de nem tudta rászánni magát. Az irodalmi világ három évtizeden keresztül találgatta, mi lehet a könyvvel, de most, hogy az apja irodalmi hagyatékát gondozó Dmitri Nabokov a kiadás - méghozzá belejavítás, kiegészítés nélküli kiadás - mellett döntött, hamarosan kiderül: reálisan látta-e utolsó munkáját a szerző, avagy túl szigorú volt önmagához. Nabokov életművének megjelentetésére az Európa Könyvkiadó vállalkozott, a régebben kihozott Lolita, Nevetés a sötétben, Szólj, emlékezet!, Meghívás kivégzésre, Tündöklés, Kétségbeesés mellett legutóbb a Gyér világ és A Luzsin-védelem látott napvilágot.

MAGY. IROD. N.Y.-BAN Múlt heti számunk címlapsztárja, Esterházy Péter április 29. és május 4. között a Nemzetközi PEN Club Word Voices elnevezésű fesztiválján szerepel New Yorkban, melyre az ottani Magyar Kulturális Intézettel együttműködve meghívták Dragomán Györgyöt, valamint - természetesen koncertezni - Palya Beát is. A fesztivál idei témája a köz- és magánélet viszonya, Dragománt az állami megfigyelésről szóló szekcióban való részvételre kérték fel. Esterházy három alkalommal lép közönség elé, a Közélet/magánélet című beszélgetésen, a Town Hallban olyan partnerei lesznek, mint Michael Ondaatje, Annie Proulx, A. B. Yehoshua és Ian McEwan, a Harmonia Caelestis kapcsán folytatandó beszélgetés színhelye pedig a New York Public Library. A PEN Word Voices elnöke Salman Rushdie.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.