kulthírek

  • .
  • 2010. július 22.

Trafik

ARTPÖR MOSZKVÁBAN 200 ezer, illetve 150 ezer rubel (kb. 6500 és 4900 dollár) pénzbírságra ítélte egy moszkvai bíróság Jurij Szamodurovot és Andrej Jerofejevet, a Szaharov Múzeumban 2007-ben megrendezett, Tiltott művészet című kiállítás kurátorait, mert úgymond vallási gyűlöletet keltő alkotásokat is bemutattak.
A művészettörténészek, akik akár börtönbüntetést is kaphattak volna, megfellebbezik az ítéletet.

GYÁSZ 54 éves korában elhunyt Sugar Minott: a jamaicai énekes és producer 1969-ben, az African Brothers tagjaként tűnt fel, szólókarrierje a 70-es években kezdődött. Legújabb albuma, a New Day a napokban jelenik meg. Sokáig a Studio One kiadónál dolgozott (itt készült első nagy slágere, a Vanity, és első albuma, a Live Loving), mielőtt létrehozta saját cégét, a Black Rootst, és a fiatalokat útjára indító Youth Promotiont, mely olyan tehetségeknek adott kezdő lökést, mint Junior Reid vagy Yami Bolo.

ÚJ CARAVAGGIO? A római Villa Borghese és három katolikus templom szombaton éjjel nyitva tartva kedveskedett azoknak, akik épp a mester halálának 400. évfordulóján kívánták megnézni a festményeit. A Vatikán hivatalos lapja, az Osservatore Romano címlapsztorija szerint vélhetően egy új Caravaggio-művet találtak a római jezsuitáknál - hogy pontosan hol, azt nem közölték, csak azt, hogy további vizsgálatok szükségesek a Szent Lőrinc mártíriumát ábrázoló festmény eredetiségének bizonyításához.

ÚJ KIRCHNER? A frankfurti Staedel Museum bejelentése szerint a pince renoválásakor egy eddig ismeretlen Ludwig Kirchner-képet találtak - pontosabban kettőt, mert az aktképet hordozó vászon hátoldalára is festett a művész. A restauráció után, a 2011 őszén újra megnyíló múzeumban állítják majd ki először a feltételezés szerint 1910-ben készült művet.

NÉMETEK, HA BULIZNAK 1.: CSENDÉLET A SZTRÁDÁN A Ruhr.2010, vagyis Essen európai kulturális fővárosi programjának részeként kultúrák, generációk és nációk találkozásának színterévé, a világ leghosszabb kultutcájává varázsolták Németország egyik legforgalmasabb autósztrádáját vasárnap: a dortmundi Märkische Strasse és a duisburgi kikötő közötti 60 kilométeres szakasz egyik útpályáján biciklivel és más emberi erő hajtotta járművekkel lehetett közlekedni, a másik útpályán pedig 20 ezer asztalt állítottak egymás mellé, melyeket az elmúlt egy év során foglalhattak le az érdeklődők. Egy asztal bérleti költsége 25 euró volt, az egyetlen feltétel pedig, hogy a jelentkező társaság közösségi aktivitást végezzen: osztálytalálkozó, esküvői bankett, tánc, zene, színház, konyhaművészet, akármi. A Still-Leben: Ruhrschnellweg ötletét a Ruhr.2010 igazgatója, Fritz Pleigen hozta magával Amerikából: a 80-as években, az ARD tévécsatorna New York-i tudósítójaként látta, milyen élvezetes hely lehet egy sztráda, ha kocsik helyett gyalogosok, biciklisták és görkorisok használják. Becslés szerint kétmillióan tértek rá vasárnap az A40-re, melyet ideiglenesen le is kellett zárni az újonnan érkező kerékpárosok elől, akkora volt a dugó.

NÉMETEK, HA BULIZNAK 2.: LOVEPARADE 2010 Az autópálya július 18-i elfoglalása után, július 24-én, szombaton újabb tömeges élvezet színtere a Ruhr-vidék: Duisburgban rendezik meg a világ legnagyobb elektrozenei partiját, mely a Berlinben évtizedek során felgyülemlett problémák elől kitérve itt lelt új otthonra. Az idei Loveparade mottója, mint a vízipisztolyos modell pólója mutatja: The Art of Love, a buli himnuszát pedig a másik fotón látható dj és producer, Anthony Rother készítette. 14 órakor az ő művének ritmusára indul el a 16 kamion. Rajta kívül olyan ászokat hívtak meg a központi színpadra, mint a holland Tiesto, a francia David Guetta, a német Monika Kruse, a brit Mark Knight vagy a kanadai Mathew Jonson. A helyszíntől távolról, fotelből is részesei lehetünk a bulinak, mert a WDR hatórás helyszíni tévéközvetítést ad, a bild.de honlapon pedig három órán át valós időben, 30 kamera képei közül válogatva nézheti a net népe a Loveparade Show-t.

MÉG EGY SHAKESPEARE-SZÍNHÁZ Az ásatásokat 2008-ban kezdték, az építkezés jövőre indul, s ha minden a terv szerint alakul, 2012-ben a London központjában lévő Shoreditch kerületben megnyílhat a The Theatre - pontosan ott, ahol 1576-ban az első, eleve színháznak épített színház állt. Annak idején e terület még a városfalon kívülre esett - épp azért építettek ide, hogy kikerülhessenek bizonyos szigorú szabályokat. Úgy tartják, Shakespeare több darabját, köztük a Rómeó és Júliát és A velencei kalmárt is játszották itt. 1598-ra azonban úgy elmérgesedett a vita az ingatlan tulajdonosa és Shakes-peare itt tanyázó társulata között, hogy a karácsonyi ünnepnapokat kihasználva a trupp elbontotta az épületet, a tél elmúltával pedig a gondosan megőrzött gerendákat felhasználva hozzáláttak a jól ismert Globe színház felépítéséhez. A mostani beruházás egy nyolcvanéves múltra visszatekintő amatőr színtársulat, a Tower Theatre Company projektje: hétmillió fontot kell összegyűjteniük a színház mellett kiállító- és próbatereket is kínáló épület megvalósításához - a nagyobb része már megvan, a telket megvásárolták, ezért is találhattak I. Erzsébet korabeli épületmaradványokat a helyszínt feltáró régészek.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Milliókat érő repedések

Évekig kell még nézniük a tátongó repedéseket és leváló csempéket azoknak a lakóknak, akik 2016-ban költöztek egy budafoki új építésű társasházba. A problémák hamar felszínre kerültek, most pedig a tulaj­donosok perben állnak a beruházóval.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.