kulthírek

  • .
  • 2011. január 6.

Trafik

NYUGATI FILM ÉSZAK-KOREÁBAN A phenjani brit nagykövetség közreműködésével a brit-észak-koreai diplomáciai kapcsolatok létesítésének 10. évfordulója alkalmából az észak-koreai tévé műsorára tűzték a Csavard be, mint Beckham című angol filmet.
Ez volt az első alkalom, hogy nyugati alkotást mutatott be a KNDK televíziója.

DÍJ A képzelet tudománya című kiállításon, a Ludwig Múzeumban bemutatott, Bernsteinzimmer című művéért Csákány István kapta az AICA, a Műkritikusok Nemzetközi Szövetsége Magyar Tagozata díját a művész kategóriában. A kurátorok közül Angel Judit a Köztes idő című sorozatért érdemelte ki az elismerést (Dorottya Galéria), a műkritikusok közül pedig Andrási Gábor A festék lázadása - a Kovásznai projektum című írásáért (Műértő, 2010 szeptember).

GYÁSZ 61 éves korában elhuny Bobby Farrell: a 70-es évek egyik legnépszerűbb diszkócsapata, a Boney M énekes-táncos frontemberét a szentpétervári koncertje utáni reggel, szállodai szobájában találták holtan. Légzési problémákkal küzdött.

FEKETE MÛVÉSZET December utolsó három hetében rendezték meg harmadik alkalommal a Fekete Művészet Világfesztiválját Szenegál fővárosában, Dakarban. A koncertekkel, kiállításokkal, divatbemutatókkal teljes rendezvénysorozat díszvendége Brazília volt, a zárókoncertet Akon adta: a szenegáli származású, Amerikában született, de gyerekkorát Szenegálban töltő, majd Amerikába áttelepülő rapper és énekes ingyen lépett fel, csak az ő és 32 fős kísérete úti- és szállodai költségét fizették.

PALESZTIN ZENEKAR IZRAELBEN Ma egy zenekar, holnap egy állam - ezzel a mottóval turnézott fennállása során első alkalommal Izraelben a Palesztin Nemzeti Hangversenyzenekar. A megszállt területen fekvő Ramallah városában, Jeruzsálem Izrael által annektált keleti részén és Haifában adott telt házas koncerteken Mozart, Beethoven és Ligeti műveit játszották - a palesztin nemzeti himnusz után.

2010 LEG... Az elmúlt év legjobb albumai az angol New Musical Express szerint:

1. These New Puritans: Hidden

2. Arcade Fire: The Suburbs

3. Beach House: Teen Dream

4. LCD Soundsystem: This Is Happening

5. Laura Marling: I Speak Because I Can

6. Foals: Total Life Forever

7. Zola Jesus: Stridulum II

8. Salem: King Night

9. Liars: Sisterworld

10. The Drums: The Drums

Ugyanez amerikai füllel, a Rolling Stone magazin szerint:

1. Kanye West: My Beautiful Dark Twisted Fantasy

2. The Black Keys: Brothers

3. Elton John & Leon Russel: The Union

4. Arcade Fire: The Suburbs

5. Jamey Johnson: The Guitar Song

6. Vampire Weekend: Contra

7. Drake: Thank Me Later

8. Robert Plant: Band Of Joy

9. Eminem: Recovery

10. LCD Soundsystem: This Is Happening

2010 legkelendőbb albumai Nagy-Britanniában:

1. Take That: Progress

2. Bublé: Crazy Love

3. Lady Gaga: The Fame

4. Rihanna: Loud

5. Plan B: The Defamation of Strickland Banks

A legtöbb pénzt ők turnézták össze a világban:

1. Bon Jovi (201 millió dollár)

2. AC/DC (177 millió)

3. U2 (161 millió)

4. Lady Gaga (134 millió)

5. Metallica (110 millió)

MEGÁLLT A MARHASZÍV Röviddel 70. születésnapja előtt, sclerosis multiplex következtében elhunyt Captain Beefheart, az avantgárd rock legnagyobb hatású amerikai mestereinek egyike: halálhírét a Michael Werner Gallery jelentette be. Miután 1982-ben felhagyott a lemezkészítéssel és turnézással, és Don Van Vliet néven a képzőművészetre koncentrált, ez a galéria képviselte, 1982-ben az ő kölni és New York-i termeikben mutatkozott be első önálló kiállításával. (Illusztrációnkon Woman And Dog Walked By című képe, 1985-ből.) Don Vliet még az 1960-as években egészítette ki nevét a Van szócskával, majd 1964-ben immár Captain Beefheart néven megalapította zenekarát, a Magic Bandet. A folyton változó összeállítású csapatban az ősidőkben megfordult Ry Cooder is. Bluesalapú, de a sémákat messze kerülő, öntörvényű zenéje az 1968-as Safe As Milk és az 1982-es Ice Cream For Crow albumok közötti időben a kísérletező zenészek sorára hatott ihlető erővel, a Pere Ubutől a PiL-en át a Bizottságig. Legfontosabb albumának az 1969-es Trout Mask Replicát tartják, ezt tinédzserkori barátja, Frank Zappa támogatásával készítette, akivel Bongo Fury címmel közös koncertalbumot is kiadott.

MODERN ARAB Katar fővárosában, Dohában megnyílt a Mathaf, a Modern Művészet Arab Múzeuma. A mathaf szó múzeumot jelent, az intézményt pedig Hassan Al Thani sejk műgyűjteményére alapították: ennek mintegy hatezer darabja a teljes arab térség képzőművészetét reprezentálja, a 19. század közepétől napjainkig. Az 5000 négyzetméteres múzeum három első kiállításának egyike erről az időszakról, az arab művészek és a modernizmus viszonyáról nyújt történeti áttekintést a följegyzés aktusára utaló Sajjil címen, tíz tematikus blokkban: természet; város; individualizmus; forma és absztrakció; társadalom; család; történelem és mítosz; harc; művészet; Doha. A kiállítás három kurátora közül kettő a múzeum vezetői közül került ki, a harmadik pedig a North Texas University kortárs arab és muzulmán kulturális és tudományos intézetének igazgatója. Két másik csoportos kiállítást is rendeztek ezzel párhuzamosan: Intervenciók címmel öt kiemelkedő arab alkotó életművét mutatják be, Elmondva/El nem mondva/Újra mondva címmel pedig huszonhárom kortárs művésznek a Mathaf felkérésére készített új munkáit, festményeket, szobrokat, fotókat, videókat és multimediális installációkat. Illusztrációnk - az 1961-ben született palesztin Khalil Rabah műve - ebből az anyagból való.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.