tévésmaci - A sül gyöktényezős alak

  • .
  • 2009. október 1.

Trafik

Ómafa úr a Tanácsház téren szállt fel a HÉV-re, pontosabban kapaszkodott, hiszen a lépcsőkön is fürtökben lógtak az emberek, fájront volt a gyárban, az 1-es kapun dőltek ki a népek. A tuja már a Karácsony Sándor utcánál tömve volt, a kalauz nem tudott haladni, állt bepréselődve valahová.
Ómafa úrnak épp erre volt szüksége: hogy erzsébeti legyen a HÉV, és ne Boráros téri. Hogy az alsó lépcsőn csimpaszkodjék. Ómafa úr ugyanis nem tervezett egy megállónyit sem közlekedni. A Rákóczi út és az Ady Endre utca sarkán, a "kanyarban", ahol lassítunk, le akart ugrani a mozgó járműről. Szokása volt ez neki, s e szokásával nem is volt a környék Robinsonja. Ami azt illeti, Csepel sem egy lakatlan sziget. A HÉV tempósan zötyögött, el a rendőrség, el a bíróság, az épülő négyemeletes előtt, aminek még csak az irdatlan munkagödre látszott. Aztán jött a kanyar. Ómafa úr kicsit párhuzamba fordult a lépcsővel, elengedte a kapaszkodót, és zsupsz, leugrott, futott pár lépést még lendületből a lusta HÉV mellett, aztán élesen átvágott a sarkon, a Sallai Imre utca felé. Mi meg elhúzunk tévézni.

Pénteken (2-án) a Duna tévé ismét felveszi minden idők legjobb tévésorozatának, a Drótnak a szálát, s belevág a harmadik évadba, ami a Baltimore-i városháza belső küzdelmeit mutatja be, természetesen régi barátaink, a sarkon drogot áruló fekák közreműködésével. Délelőtt volt - szégyellem is szóba hozni - a tv2-s matinén, 11.25-kor Az Ezüst-tó kincse, amivel az a főbaj, hogy emlékszem az első magyarországi tévés felbukkanására. Ezeket a hatvanas évek elején készült NSZK-s May-adaptációkat a hetvenes évek első felében mindig március 15-e délelőttjén adta a tévé, hogy ezzel is távol tartsa az éretlenebb fiatalokat az ünnepléstől.

Szombaton az m1-en megnézem (23.05-kor) a Tranzitbüfé című feliratos iráni filmet. Aki rajtam kívül is akar feliratos filmet nézni, annak ott lesz este nyolc huszonötkor Az utolsó szabadtéri mozielőadás című 2004-es kínai film. Mik ezek? Nézzenek utána velem a neten! Ellenben az m2-n 21.15-kor induló Bukott angyalkák megtekintését magukra hagyom.

Vasárnap jön el Marlon Brando és a filmsztárok napja! A nagy testületű fenomén ebédre a film+-ra hivatalos, 13.40-kor tálalják fel a Don Juan DeMarcóját neki. Van abban egy rövid jelenet. Marlon kocsin utazik, s veri a taktust a volánon; nekem legyen mondva! Este A Keresztapa tv2-s előadásában lép fel, 22.20-kor. Kis követője, Bobby De Niro 1.30-kor érkezik ide, az Angyalszívvel. Én megnéztem az Oltalmazó eget, ami egy különösen jól megírt lektűr látványos adaptációja, John Malkovich és Debra Winger mennek a sivatagban, s az egyik megszólal. Az 1990-es Bertolucci-rendezést a Duna nyomatja 21.05-kor; nem sokkal utána (23.45-kor) a Paranoid parkot adják, ami minden híressége ellenére nem más, mint üres nagyképűsködés.

Hétfőn a régen szebb napokat látott John Schlesinger laposkás thrillere, a szellemes című Szemet szemért pereg 22.20-kor az m1-en. Ellenben este nyolckor a Filmmúzeumon elindul egy 11 részes angol sorozat, az Utolsó látogatás. Amiben nem is az az igazán érdekes, hogy sorozat, hanem az, hogy egy 1981-es Evelyn Waugh-adaptáció (Jeremy Ironsszal a főszerepben). A mű 2008-as - ugyancsak angol - moziváltozata nemrég ment Pesten. Hátha ez jobb lesz.

Kedden csak ilyen szokásosságok vannak, May-matiné a tv2-n, ismerős Truffa és még ismerősebb Forman a Filmmúzeumon.

Szerdán viszont ugyancsak a Filmmúzeumon 21.50-kor lesz egy 1957-es kisfilm, a Csirkefogók, mely kell-e mondanom, dettó Truffa műve - ajánlom a figyelmükbe a híres pedofilmrendező, Polanski lapunk beltestében elhelyezett szavait a francia újhullámról!

Csütörtökön Mészáros Mártának lehet valamije, mert a Duna a Napló apámnak, anyámnakot adja fél 9-kor, a Filmmúzeum pedig nyolckor az Örökséget, Isabelle Huppert-rel és Monori Lilivel. Én itt 22.05-kor megnézem a Családi élet című 1970-es angol filmet, bejön Ken Loach, komcsi vagyok. Mindenesetre kedvencem a hétfő, a műsorszünet és a monoszkóp. Önök se tévézzenek!

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.