tévésmaci - Elefántok, zsiráfok, renegátok, királyok

Amikor Sztupa és Troché szabadságra mentek, először Fümál neve merült fel. Fümál szegény volt, mint az állat; még a nevét is valami tévében fellépő balfácán mozialakról kapta, Bourvil vagy esetleg Jean Lefebvre adta, nem jövök rá egy istennek se, pedig már Paul Préboist teljes filmográfiáját is átnyaltam.

Fümál mulya volt és mérsékelten jó szándékú, bár rossznak semmiképpen nem mondhatnók. A Láng Kálmán utcában laktak, na arra sem jövök rá, hogy az ki volt, felteszem, valami komcsi, de nincs túl nagy jelentősége, mert nyugodtan nevezhetnénk Pokol utcának is, a gyárral futott párhuzamosan, csak annyival volt jobb hely, mint a közvetlenül a gyárkerítés melletti fél utca (tán szellemesen Gyár u.-nak hívták), amennyivel beljebb volt, húsz méterrel. Nos, nem a Rodeo Drive volt, az szent. Fümálnak volt két kistestvére is, vigyáznia kellett a tankönyveire, hogy majd jók legyenek nekik is. Ugyanakkor például Fümál rendesen öltözött, persze azokba a rémes prolicuccokba, amikbe ott mindenki, de télen télikabátot, sálat, pomponos sapkát hordott, nejlon iskolaköpenye volt, legombolható ujjal, ami kissé lányossá tette. S Fümál mindennap hozott uzsonnát, szörnyű kajákat, két vastag szelet, éppen száradásnak indult kenyér között valamit, zsírt, vajat, s mindgyakran olyan nagyalakú, kőkemény kockacukrot, amit alig is lehetett összerágni. Az uzsonnája mindig rendesen be volt csomagolva, kívül szövet-, belül papírszalvétába. Fintorogtunk, de elvettük tőle. Most meg nézzük meredten a tévét.

Pénteken (30-án), ahogy mondani szokták, "egy kis csemege az északi krimik szerelmeseinek" 22.05-kor az m2-n: a Jargo egy 2004-es német-izlandi mű, ugyan a rendezőnő személyét leszámítva teljesen német, de ez nem számít, mert én már kilenctől a Filmmúzeumon nézem ezredszer A veréb is madarat, s eszem ágában sincs átkapcsolni.

Szombaton egy középfajú Belmondo-filmmel, a nyolcvanas évek tucatárui közül a Magányos zsaruval kényeztetjük magunkat ugyancsak a Filmmúzeumon 22.35-től, de abba sem halunk bele, ha egyáltalán nem tévézünk.

Vasárnap a címek szerelmeseiként lépünk fel, önök és én. Régi barátunk, a Film+ például a Majom a havon című kanadai rettenettel jelentkezik déli 12.05-kor, mely filmből megértjük végre teljesen, hogy miért is rohanta le annyiszor Kanadát az USA. Nagy szerencsénk van, ha véget ér 14.10-re e remek, mert akkor szünet nélkül csaphatunk bele a Filmmúzeumon A tigris és a cicababa című 1967-es olasz hülyeségbe. Én Sordira tippeltem, valójában Gassmann és Ann-Margret zúzzák egy kapuzárási históriában. A hét filmjét mindenesetre máma játssza le a Duna televízió este kilenckor; ráadásul egy dokumentáció lesz: Lugosi Béla, a bukott vámpír. (Ne is kérleljenek, már döntöttem: Ann-Margret lesz az illusztráció.)

Hétfőn Mészáros Márta felettébb ígéretes című (Kisvilma - Az utolsó napló) filmje a matiné a tv2-n (11.25), este meg eljő a Cigányok ideje a Dunára - sokat gondolkodhattak rajta (20.30).

Kedden Kamondi Zoltán máig legjobb filmje, Az alkimista és a szűz a Filmmúzeumon, 0.45-kor. Persze én bírtam nagyon a Halálutak, angyalokat is - nem mondom, hogy attól jobb mégis Az alkimista, hogy a neves exbirkózó kivágja benne önszemit, meg asszem féllábú is, de a Halálutakból csak egy borotvás fül-, meg egy nyaknyiszálásra emlékszem.

Szerdán a Film+-n meg kéne nézni 0.55-kor a Blair Witch - Ideglelés 2.-t, de sajna már az első projektet se láttam, úgyhogy kár lenne belém.

Csütörtökön sem maradunk kapatlan. Már alig várom az Oboa hangját - még ha csak egy feliratos brazil filmen is, de az oboázás, az oboázás (Duna, 22.50). És nagyon remélem, hogy eddigre véget ér a Filmmúzeumon kilenckor elkezdett Én is, te is, tigris című 1978-as olasz vígjáték, na, kivel? Paolo Vilaggióval, aki... na, na... Segítsek? Fantozzi! - bár ez sajnos nem Fantozzi-film. (Ne is kérleljenek, már döntöttem: Ann-Margret lesz az illusztráció!) Lesz utána Diktátor is, naná, mostantól mindennap.

Amúgy meg ne tévézzenek, hisz láthatják: szara műsor.