tévésmaci - Gorillák és mobiltelefonok

  • .
  • 2010. június 10.

Trafik

Amikor Sztupa és Troché Békésre utaztak, tél volt, vastag, elállhatatlan hóesés, és nagyon korán sötétedett. Mezőtúr és Gyoma között meg is kellett állnia a vonatnak, mert Nagylaposnál a pályamunkások még nem végeztek a hóakadályok eltakarításával.
Troché felvette a nagykabátját, leugrott, és a töltés mellett a kezét dörzsölve előresietett a munkásokhoz, akik szakadatlan tempóban lapátolták a sötétbe vesző hókupacot. A pálya szélén gyerekek és asszonyok álltak négyen-öten, figyelők, égő fáklyával. Az előmunkás épp egy lángfúvó szerkezetet próbált beindítani, de inkább csak káromkodott, s hamar abba is hagyta. Aztán dühösen elvette az egyik emberétől a lapátot, s három helyett hányta tovább a havat. Troché nem szólt, csak állt az ugyancsak bámészkodó kalauz mellett, s dörzsölte tovább a kezét, még kesztyűben is fázott. Úgy tűnt, áll az idő, s az egész valami lassított felvétel, de néhány perc múlva már végeztek is az emberek, s a vonat Muronyig már csak a kijelölt állomásokon (Gyoma, Mezőberény) és megállóhelyen (Csárdaszállás) időzött kicsit. Muronyban sokan leszálltak, már várta őket a vicinális. A rövid szerelvény jól be volt fűtve, de a felszállók már nem vették le a kabátjukat, csak úgy, ahogy voltak huppantak le az ülésekre, legfeljebb a kucsmát tolták feljebb kicsit a fejükön. A két teremkocsi megtelt a nedves nagykabátok párájával, meg valami általános emberszaggal. Ez a jó a tévében, hogy nincs szaga.

Pénteken (11-én) csak a matinét nézzük meg 10.35-kor a tv2-n. Az Édes Charity egy Bob Fosse rendezte filmmusical Shirley McLaine-nel a címszerepben, és ha jól emlékszem, Fellini Cabiria éjszakái című filmjéből íródott. Ami azt illeti, a Cabiria éjszakáit maga Pier Paolo Pasolini írta - egyszer nem is ártana szétszálazni, hogy a gátlástalan érzelgés előrevitte-e vagy hátráltatta az olasz filmet, úgy a neorealizmustól Fellini haláláig. De előbb képzeljék el a nyíltszívű kurvalány történetét amerikai édesítéssel - az egy bomba!

Szombaton a Duna tévé fél nyolckor lezúz egy Üvöltő szeleket, amit pusztán a mentális komfortérzetünk karbantartása miatt sem szabad kihagyni. Nem úgy a szinte utána (22.10-kor) kezdődő legendát, a Piszkos Harryt. Majdnem más: önök szerint a fiatal Clint Eastwood játszhatta volna Fülig Jimmyt? Hol, hol? A Piszkos Harry folytatásában.

Vasárnap a Filmmúzeumon este kilenckor 12 majom, bár nyilván jobban járnánk tizenkettőkor 9 majommal. Apropó, barátocskáim, megnéztétek a múltkoriban a Zsarut, amikor még az Alain Delon-képet is beraktam ide? Ha nem, akkor ma sajna fenn kell maradnotok egy óra öt percig, mert az a legjobb film, a legjobb bankrablással. És nem csábulhattok át a Dunára 0.25-kor az ígéretes Dina vagyokra sem, ami pedig egy a XIX. századi Észak-Norvégiában játszódó dán-fr-nor-svd pszichothriller 2002-ből, Gérard Dépardieu közreműködésével - tehát nem semmiség. Úgy látszik, ezen a héten ilyenjük van: Heathcliff én vagyok, Dina én vagyok. Emlékeznek még múlt heti hősünkre, Búváry Imre festőre? A felesége mit mondjon? (Megmaradt két söröm, megkapja, aki előbb mondja.)

Hétfőn George Roy Hill és Robert Redford máskor oly gyümölcsöző partnerkapcsolatának utózsengéje 1975-ből, A nagy Waldo Pepper a matiné a tv2-n, 11.15-kor.

Kedden még egy nyilván elbliccelt kötelező a Filmmúzeumon, este tizenegy előtt öt perccel, a Ködös utak, '38-ból, tudják, amiben Gabin nőügybe keveredik.

Szerdán vajon ki az a marha, aki fennmarad 2.10-ig, hogy megnézhesse Spike Lee 1989-es Szemet szemért című filmjét? Senki, megmondom én: a mozibuzi éjjeliőrök nagy napja ez, megsasolhatják, hogy az ifjú Pelére annyira hasonlító pizzafutár szerepében a rendező miként ugrasztja össze a rasszista olasz-amerikaiakat a rasszista afroamerikaiakkal egy nagyobb szabású sztárparádé keretében. Tényleg, épp csak nem táncolnak és énekelnek a végén, a legszebb az, amikor Danny Aiello a fekete fiúk szemibe mondja, hogy "az én pizzámon nőttetek fel". Ja, mi meg a szem rágógumiján.

Úgyhogy csütörtökön szünet. Édes szünet.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.