tévésmaci - Süle-güle

  • .
  • 2009. július 16.

Trafik

Amikor a rogopaszlíkok Frondőr ellen fordultak, Píreusz zugaiban a félelem vert tanyát. Valamit érzett Bútorraktár is, akit ekkor még nem hívtak Bútorraktárnak, de már nagyon közel járt hozzá.
A révkalauz sokkal nagyobb baksist kért annál, amit a III/II-n belengettek (és számla nélkül jóváírni helyeztek kilátásba), de voltak más jelek is, egyszerűen benne volt a levegőben. Bútorraktár úgy volt vele, hogy alapból veszélyes a küldetése (banánt csempészett jóval a merülési határon túl a pártállamnak Izraelből), ő nem keresi a bajt. A lengyel tengerjáró legénységével annak rendje és módja szerint felkereste a legolcsóbb kikötői kocsmát, ittak és kockáztak. Bútorraktár kiválóan boldogult az iskolában felszedett orosz nyelvvel, de akkor sem jött zavarba, amikor másféle nációk csapódtak hozzájuk. Az olcsó raki a messzi dokkokból is odacsábította a söpredéket, az is biztosra vehető volt, hogy rogopaszlík ilyen helyre be nem teszi a lábát, legfeljebb küld valakit, beszedni a védelmi pénzt. Azt a helyiek is csak találgatták, hogy Frodőr mit csinálhat. Bement Athénba, ez volt az általános nézet. A külföldi hajós népség ugyan érzett némi zavart az erőben, de hagyományos módon próbálta orvosolni - alkohollal, ment is. Bútorraktár így hamarosan egy roppant színes kompánia közepén találta magát, amint épp egy káromkodási verseny veszi kezdetét a részvételével. A csúnya szavak elől - egy hétig - menedéket találunk a tévékészülékek előtt.

Pénteken (17-én) az m1 23.35-kor adja Steve Buscemi rendezését, a Facér Jimmyt, hogy a dolog mennyire ígéretes, a fene tudja, én egy Oz-epizód rendezőjeként már láttam a híres színművész nevét. Tán segít a sztori: egy depis író kavar vidéken (Indianában). Este nyolckor a Filmmúzeumon volt Gyöngyök a mélyben, Menzel egyik jócskán kiérlelt Hrabal-adaptációja.

Szombaton valami lehet a delfinekkel, 16.20-kor a tv2-n Szabadítsátok ki Willyt! A veterán vízicsomag ellen a konkurencia, az RTL Klub magát Michael Jacksont indítja: Moonwalker 16.40-kor. A Filmmúzeumban 20.30-kor állítják ki a Két emelet boldogság című Herskó János-festményt, Kaló Flórián és Domján Edit duettjével. Idi Amin Dada lép fel fél tíz után öt perccel Az utolsó skót királyban az HBO-n Forest Whitaker képében.

Vasárnap megin' a vízidelfinek a tv2-n: Flipper; 16.30. Amikor a KGB el akar láb alól tenni öt pacákot, akkor olyan színészek érkeznek a Filmmúzeumra 21.30-kor az Enigma című 1983-as angol-francia kémfilmbe, mint Michel Lonsdale vagy Derek Jacobi, Brigitte Fossey-ról meg már ne is beszéljünk. A dolgozat konkurense a Dunán 21.50-kor kezdődő olasz film, A múlt hatalma, amiben egy gyerekkönyvíró intézkedik. Mi van itt, könyvhét?

Hétfőn matinénak nyomassa 11.20-kor a tv2 A szénbányász lányát, s éjjel - felteszem, mert szintén zenészes - 0.45-kor a Mo' Better Bluest, Wesley Snipes és Denzel Washington hangversenyét, Spike Lee hangszerelésében. Közben kilenckor Az örökös Sinkovits-csal és Latinovitscsal a Filmmúzeumon, nyilván a közös végződés végett.

Kedden a Duna keresi a kedvünket régi magyar marhasággal, így Az alvilág professzora ismét elővezeti Imrét és Zoltánt, hogy megoldjanak egy gyerekrablást este kilenckor. Rögtön utána Az igazság éjszakája c. francia dolgozat az afrikai népirtásokat tárgyazza feliratosan. Éjjel 0.35-kor a tv2 leadja Kamondi Zoltán 2002-es fekete-fehér filmjét, a Kísértéseket.

Szerdán a matinén Bud Spencer, Telly Savalas és James Coburn egyszerre az Élet vagy halálban a tv2-n 11.20-kor. Az éjjeli adag itt még akár érdekes is lehet, végre egy Cheech és Chong-film, a Kifelé a szobámból Beverly D'Angelóval 0.45-kor. Hogy ki ez a Cheech és ki ez Chong, arról kérdezzék Vágvölgyi B. Andrást, vagy az emberét, Tarantinót. Csütörtökön este nyolckor az HBO-n Kedd. Én itt fel is adnám akkor. Ha nem lenne ugyanekkor a Filmmúzeumon Szász Péter Egy kis hely a nap alatt című 1973-as nekiveselkedése, melyben a fiatal Bencze Ferenc feljön Pestre.

Menjenek fel maguk is, sokkal jobb, mint tévézni! Én maradok, a kő marad, vazze!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.