gyakran mondja, hogy nincsenek csodák
bár hátha mégis a pusztaszabolcsi
resti előtt a pesti gyorsra várva
míg zümmögnek az ébredő sinek
Csordás Gábor: Találkozás
Kalauz vagy, vagy mozdonyvezető? - kérdezte Pálinkás József, az Uradalmi pusztákból vasúti csomópont című füzet szerzője, amikor jeleztem, hogy vásárolnék egy példányt a pusztaszabolcsi vasút történetét feldolgozó kiadványából. Utas vagyok, mondtam.
A hasznos kis könyvben az áll, hogy Pusztaszabolcs közvetve a baranyai szénbányáknak köszönheti létét, mivel az addig szétszórt pusztákból álló Zichy-birtokot az 1882-ben megnyílt Budapest-Pécs vasút rántotta össze, amely a bányákat kívánta összekötni a fővárossal 11 millió (akkori) forintért. A kétszázhat kilométernyi távolságot összekötő huszonkét megálló egyike volt Adony-Szabolcs, amely négyfős személyzettel kezdte meg működését. A vasúthálózat kiépülése nem állt meg ezen a ponton: 1896-ban megindult a forgalom a Székesfehérvár-Adonyszabolcs-Paks vonalon, ekkorra már kicsinek bizonyult a vasútállomás épülete. Ekkor vette meg a szabolcs-pusztai birtoktestet Fould-Spengler Miksa bécsi bankár. 1900-ban elkészült az új csomóponti állomás, és a régi állomásépületbe a posta költözött be. Kialakult az állomás körül a vasúti telep is az áruraktárral, rakodóval, szénraktárral, pályafenntartási raktárral, marharakodóval, kézzel mozdítható fordítókoronggal és a típusterv szerint épült emeletes szolgálati lakással.
Mivel a forgalom
Pusztaszabolcs és Kelenföld között jelentősen megnőtt, 1913-ra megépítették a második vágányt, de 1917-ben már a tizennegyediket. Az első világháború után több száz menekült vasutas érkezett a községbe a Felvidékről, Erdélyből és Horvátországból, akiket ideiglenesen vasúti vagonokban, majd barakkokban helyezett el a MÁV. A falu első világháború utáni öntudatra ébredését jelzi, hogy 1930-ban a csomóponti állomás nevéből törölték az "Adony"-t, így a homlokzaton is csak a "Pusztaszabolcs" felirat szerepelt. A háború előtt már több mint százan dolgoztak az állomáson, tehát akkorra már több száz főt tartott el a MÁV. A második világháborúban a visszavonuló németek felrobbantották a stratégiailag fontos állomás víztornyát és a váltóállító tornyot. A háború után a vasutasok helyreállították az állomás épületét és a vágányokat, a fordítókorong hosszát megnövelték, hogy a nagyobb vonatok is ráférjenek, majd a kézi vezérlésről átálltak elektromos hajtásra. Az állomáson a kocsikat két 411-es mozdonnyal rendezték. 1947-ben már 420 vasutascsalád élt a községben, mintegy 1500 családtaggal.
1952-ben, a dunapentelei (a későbbi Sztálinváros, majd Dunaújváros) építkezések megkezdésével a csomóponti közlekedés jelentősége is megnőtt, ezért a pusztaszabolcsi állomást tizenhat vágányosra bővítették. A kocsijavító vágányhálózatot kivéve a sínpálya képe a mai napig nem változott.
A lepusztult járműjavító viszont hamarosan más képet kell hogy mutasson, mivel a MÁV aláírta a
30 + 30
motorvonat beszerzésére és karbantartására szóló szerződést a Stadler Bussnanggal. De hogy ne legyen olyan egyszerű a képlet, úgy áll a dolog, hogy a tenderen vesztes Bombardier mégis beelőzhet. A kanadai-német cég ugyanis tíz potya motorvonat szállítására tett ajánlatot a MÁV-nak. Ráadásul az is elképzelhető, hogy az elővárosi forgalmat esetleg kiterjesztik Dunaújvárosig.
Amíg a pusztaszabolcsi állomás nem virágzik fel újra, s nem lesz méltó régi nagy híréhez, addig is csodálhatjuk, mint egy úgy hagyott vidéket. Megtekinthetjük a vasúti átjáró mellett álló 375-ös gőzöst a gesztenyefa alatt, bejárhatunk a járműjavító kísérteties hangárjába falfirkákat olvasgatni ("Zoli egy lompos kugli") vagy éppen denevért gyűrűzni. A napi több mint ötven személyvonatot fogadó állomáson a pesti gyorsra vagy éppen a fehérvári "Bizmut"-ra várva betérhetünk a nemrég felújított restibe, ahol akár abban a látványban is részünk lehet, "míg zümmögnek az ébredő sínek", hogy az ordító zenegép mellett Limp Bizkitre rakják a cserépkályhát. Az épület oldalában található mobilvécék egyike felé tartva, az állomás eredeti öntöttvas kerítésének támasztott Csepel kerékpárok mellett elhaladva még odabiccenthetünk a büfé közönségének, vagyis a fix pontnak, akik - mint a szinopéiek - ittmaradásra ítéltettek.
