Amerikaiautós-találkozó Dunaújvárosban: Japán átok

Tranzit

- alapszabály: a japán "autó" ´SELLENSÉG!!!

Dunaújvárosról azt gondolnánk, itt minden a sportról szól. Foci, hoki, kézilabda, él- és tömegsport, amit akartok. Szomorú asszociáció ugrik be: néhány évvel ezelőtt az "újvárosi szatír" áldozatai is kocogó lányok voltak. A terepre érve azonban nyoma sincs a fittségnek, meleg van, mint egy grillcsirke gyomrában, a város elmerült a sziesztában, de az is lehet, hogy mindenki elment vízilabdázni. A helyi avenue-n, a Vasmű úton araszolunk, messze van Madrid, a hangulat sokkal inkább szoc, mint reál, bár az is igaz, hogy a masszív sztálinbarokk épületek alsó szintjein ma már modern üzletek, kávézók és bankok találhatók. Különös, de az egész egyáltalán nem tűnik olyan nyomasztónak, mint mondjuk egy hetvenes években épült lakótelep, talán azért, mert a város működik, látszik, hogy törődnek vele, mint egy hobbikerttel, tisztaság van és rend.

Mégis amikor a szembejövő csuklós buszt kielőzi egy hatalmas, csontfehér

Cadillac Fleetwood,

a város (amit akkor még Sztálinvárosnak neveztek) alapításával kapcsolatos korabeli szöveg ugrik be, amit 1955-ben írtak: "Az első ásónyomtól az első tonna acélig hosszú volt az út. Nem akármilyen várost, szocialista várost és vasművet teremtett itt a Párt tervei szerint a magyar nép alkotó ereje. Legelőször nem a gyárépületek, hanem a lakóházak építésébe fogtak. Már ez is szimbólum: a kapitalista >>szempontokfelett, mozi a szórakozásukra, kórház a betegeknek - akkor fogtunk az üzemek felépítéséhez."

Biztosak lehetünk abban, hogy a szerző még leghabosabb rémálmaiban sem gondolt arra, hogy negyven évvel később az amerikai autók szerelmesei veszik birtokukba a várost, pedig így történt. Az American Cars Club Hungary (ACCH) kemény magja 1995-ben vert sátrat első alkalommal az újvárosi Duna-parton, és rendezvényük azóta afféle idegenforgalmi látványossággá nőtte ki magát, több száz autóval és ezres nagyságrendű vendégsereggel. Az idei rendezvény úgy alakult, hogy egybeestek a dolgok: a hétvégén azért mégis a Forma-1 határozta meg a sebességmegszállottak hangulatát, Dunaújváros pedig afféle alternatív lehetőséget kínált Mindez persze nem jelentette azt, hogy a találkozó bukás lett volna, hiszen úgy

280 amerikai autó

érkezett a helyszínre.

A Forma-1 meg szóba se került, legfeljebb okoskodások szintjén. A Dunaújvárosi Hírlap például arról kutatott közvéleményt: mi lenne, ha a találkozó idején Mogyoródhoz hasonlóan itt is fölállítanának egy türelmi zónát? Az olvasók úgy utasították el a fölvetést, mint távfűtő cég a munkanélküli kéményseprőt: akik a találkozóra jönnek, azok az autókra, nem pedig a lányokra kíváncsiak.

"Tudod, nincs még egy olyan rendezvény az országban, ahol ennyi jó segg lenne", mondja egy teljesen hétköznapi, szemüveges fiatalember, aki minden bizonnyal beéri a látvánnyal is. "A kocsik is rendbe´ vannak, a buli is jó, kibaszott meleg van, belépőt meg nem szednek, most hol legyek, otthon?", teszi még hozzá, és akkor már tudom, nem éppen egy tipikus látogatóval van dolgom. A srác a szomszéd faluból, Kulcsról érkezett sárgabusszal, jól elvan, de valószínűleg akkor is jól ellenne, ha huszárbemutatót vagy néptánc-fesztivált rendeztek volna.

Azt, hogy milyen

a tipikus látogató,

nehezen lehet meghatározni. Az amerikai autósok klubja talán a legheterogénebb ilyen jellegű társulat: majdnem háromszázan vannak, és mivel a klubba való belépésnek egyetlen feltétele van - legyen a jelöltnek amerikai autója -, meglehetősen nagy a szórás: a barkácsoló Volán Vincéktől a kopasz, szoláriumozott Jeepsterekig rakódnak egymásra a rétegek, van is fikázás rendesen meg Budapest-vidék ellentét, klikkek és így tovább. Egy kalocsai klubtag ekként jellemez: "Pofátlanul nagyképű tulajok, akik csak a foguk mellől vetnek oda pár infót, amikor kérdez tőlük valamit az ember... Mintha csak az lenne igazi amerikás, aki képes 500 kilóért bőröztetni, darabonként 100 kilóért fellnit venni és tízezerért emblémát az autójára. Ez egy külön sztori. Megláttam egy csákót, akinek tele volt a motorházteteje emblémákkal. Odamentem, nézelődtem. Találtam is szép Caddy emblémát, kérdem, mennyi. Aszongya: Egy tízes. Micsodaaaa??? Ha klubtag vagy, akkor adok 10 százalék kedvezményt... Azt mind! Megnéztem jobban, mit is tartok a kezemben: hát egy közepesen fénylő, kicsit rozsdás emblémát... Gondolom, ha valaki egyszer beruház egy amcsi útba, és szétszalad egy bontóban, két sör áráért telerakhatja a zsebeit mindenféle biszbasszal. Ezek után képes itthon 10 000 forintot kérni egy ilyenért... Szóval azt láttam, hogy az ACCH nagyon halad arrafelé, hogy minden eszközzel divatot kell csinálni, fel kell kelteni az emberek érdeklődését, és mindenkit, aki belekerül ebbe a pörgésbe, iszonyatosan le kell venni..."

Krizsán András, a klub titkára sem cáfolja a kirohanást, bár azt hülyeségnek tartja, hogy az ACCH arra rendezkedett volna be, hogy "levegye az embereket". "Az autóstársadalom egy olyan dolog, hogy

a legszélsőségesebb embertípusok

találhatók meg benne. A klub mára már olyan szinten kinőtte magát, hogy az sajnos maga után húzza az anomáliákat is. Nyilván több autó érkezik, nagyobb az energiaköltség, nagyobbak a járulékos költségek, bár az elüzletiesedést mégis inkább az okozza, hogy sokkal nagyobbak az elvárások. Valóban megtalálható a nagyon szegény autóstól egészen a gazdag autósig mindenki, és ez itt, a tábor területén is megmutatkozik különféle klikkekben. Azon vagyunk, hogy ne erről szóljon a találkozó, a tegnapi felvonuláson például senki nem foglalkozott azzal, hogy kinek milyen kocsija van."

A klub titkára ennél azért sokkal fontosabbnak tartja az érdekvédelmet, a lobbizást, hogy "csont nélkül" lehessen amerikai autókkal közlekedni Magyarországon, mivel ezek a kocsik néhány dologban (például a fényszórószerkezet, irányjelző) eltérnek az európai szabványtól, így aztán nálunk voltaképpen tilos azokkal az autókkal közlekedni, amelyek nincsenek a hazai szabályoknak megfelelően átalakítva. Az átalakítás azonban olyan dolgokkal járhat, hogy egy Cadillacra Polski Fiat index kerül, méghozzá azért, mert a tulaj nem tudja kifizetni az erre szakosodott szervizek "fasza" átalakítási költségeit.

Dunaújvárosban idén a szokásos programok (felvonulás, autó-szépségverseny, erotikus show, koncertek) mellett azt az újítást vezették be, hogy olyan színpadrendszert építtettek, amire a járművekkel is fel lehet hajtani. A háromnapos fesztivál délelőttjei így aztán azzal teltek, hogy mindenki, aki úgy gondolta, fölmehetett kocsijával a "világot jelentőre", és bemutathatta járművét, mesélhetett róla, símogathatta, és énelkelhetett - mindezt a nyilvánosság előtt.

Amikor azonban megérkezünk, már nyoma sincs az autóprezentációnak nevezett programnak, egy nagyon visszafogott zenekar játszadozik a színpadon Smokie- meg Dire Straits- dalokat, körös-körül söröző- és kolbászosbódék, igazából még vurstlihangulat sincs, csak tengés-lengés. A táborban meg, ahol az autók állnak, csak azok tartózkodhatnak, akiknek van belépőjük, úgyhogy este tízig legfeljebb sült kolbászokat tesztelhetünk, illetve Jeepekre kapaszkodott vidám aranyifjak elől ugrálhatunk, akik azzal szórakoznak, hogy néha belehajtanak a tömegbe.

Este tízkor aztán egy laza tűzijátékkal alakulni kezd a hangulat, bár ez az alakulás sokkal inkább már annak szól, hogy hamarosan kezdetét veszi az amerikaiautós-találkozók fénypontja, a

japán autó összetörése és felgyújtása,

ami afféle levezetésnek is felfogható.

A tagok többsége úgy van ezzel, hogy "tööök jó buuli", Krizsán András azonban árnyaltabban fogalmaz. "A japánautó-égetés miatt kapjuk a legtöbb kritikát. De ennek a történelemben keresendő a magyarázata. A japán autók iránti utálat oda vezethető vissza, hogy amikor a hetvenes években kirobbant az olajválság, megjelentek ezek a szörnyszülöttek az Egyesült Államokban. Ennek az lett az eredménye, hogy az autók elkorcsosultak és jellegtelenné váltak. Amerikában a mai napig megvan az a szokás, hogy ha megjelenik egy új típus, azt darabokra törik az ottani klubtagok. Ezt a szokást mi is átvettük, a klub illemtanának (lásd keretes anyagunkat) alapköve, hogy a japán autó ősellenség. Ez egy szertartás, amit eredetileg csak a klubtagoknak szerveztük, de olyan nagy az érdeklődés, hogy ebből lett a legnagyobb látványosság. Tudom, hogy ezt különböző szempontok szerint lehet minősíteni, van, aki lefasisztázza az elkövetőket, pedig tényleg nem erről van szó."

Sokáig úgy tűnik, számunkra sohasem derül ki, pontosan miről is van szó, ugyanis akkora tömeg veszi körül az akció színhelyét, hogy reménytelennek látszik odafurakodni. A tömeg birka-üzemmódba kapcsolva, hiába mondják be több ízben, álljanak egy kicsit hátrébb, hogy összerakhassák a kordont, senki sem mozdul. Hihetetlen, hogy egyszerre csak minden összeáll, és megjelenik az "áldozat", egy forgalomból kivont, de még üzemképes kisautó, amit megszabadítottak a márkajelzésektől, éppen azért, hogy az akció ne minősüljön a "márka meggyalázásának". A kocsit nem kell bevontatni, magától érkezik, van vagy húsz- éves, szinte teljesen rohad az alja, úgy néz ki, mint amit éppen most nyúltak le a roncstelepről. A szertartás tulajdonképpen abból áll, hogy licitálni lehet különféle "műveletekre", a váltó tönkretételétől az ajtó leszaggatásáig. Átlagosan egy ezrest kínálnak föl egy-egy ilyen akcióért, és a legnagyobb sikert kétségtelenül az a srác aratja, aki puszta ököllel veri be a kocsi ablakait. A többiek azonban szenvednek. A pusztulásra ítélt autó, amennyire tud, ellenáll, hiába a folyamatos fütty és anyázás olyan lelkesedéssel, mintha ez a szerencsétlen darab komoly ellenlábasa lehetne a délután látott csodáknak.

Pedig az. Legalábbis ha azt vesszük, hogy a jelentkezők hiába esnek neki franciakulccsal, fejszével, martinászkalapáccsal, furkósbottal és egyéb célszerszámokkal még másfél óra múltán is autóra emlékeztet. Valaki meg is jegyzi a tömegben: "Tavaly fél óra alatt végeztek vele, igaz, akkor hoztak egy kurva csákányt is."

Legát Tibor

ACCH AUT"S ILLEMTAN

- amerikai autó mellett japán "autót" tartani TILOS!!!

- TILOS japánnal, szégyen más nyugati vagy keleti típussal autózni, még akkor is, ha muszáj

- illik köszönni, illetve visszaköszönni (duda, fénykürt stb.) a szembejövő USA autósoknak

- illik megállni és segítséget nyújtani az út szélén veszteglő, a nyitott motorháztető felett eszetlenül fejét vakaró amerikai autósnak

- illik havonta egyszer eljönni a klubösszejövetelekre

- illik hordani klubjelvényt, illetve kiragasztani a matricát az autóra

- illik klubtársad félig levált matricáját visszanyalni az autóra

- illik amerikai autósokat agitálni, hogy belépjenek a klubba

- illik nyugati és keleti típusokkal autózókat is agitálni, hogy belépjenek, és hogy vegyenek végre egy autót az eddigi helyett

- illik a következő válaszokat fejből tudni, ha egy baromarcú megkérdezi, hogy miért jó egy ekkora batár: mert nagy, mert gyors, mert szép, mert biztonságos, mert elöl a motor (jó sok), mert hátul a meghajtás (jó sok), mert középen a váltó (jó sok), mert sehol sem szégyenkezel vele, mert két autó helyének árát kérik el a parkolóházban

- nem illik USA autó fogyasztását kérdezgetni, mondjál jó sokat, a baromarcú hadd legyen boldog - mert t´onképpen minél többet fogyaszt, annál jobb

- illik az illemszabályt szigorúan betartani!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.