A Velencei-tó kapujának ósdi, mustárszínű állomásépületét hét-nyolc évvel ezelőtt cserkésztük be. Várótermében a korábbi, látványos barmolások - műanyag lambéria, stílusidegen világítótestek, fémszemetesek - mellett feltűnt az is, hogy itt már nemcsak a falat, a pénztárablakot is összefirkálták. Nem egy, ennél jóval különb pusztítást is láttunk már, de itt az annyit emlegetett aranykor kegytárgyait - korabeli padok, vaskályha, egy rakás, nehezen azonosítható rozsdás relikvia - is felfedezhettük, ezért az összkép sokkal szomorúbbnak tűnt. A reménytelenség az állomás környékén fokozódott: a melléképületek romokban, az útburkolat kátyús, amerre szem ellát, gaz és törmelék, a bozótban zöld színű, régi személyvagonok, mint valami százéves vándorcirkusz emlékezete. Volt még egy buszmegálló: néha meg is jelent a színen egy muzeális Ikarus három-négy utassal.
Az állomást öt éve újították fel. Azóta terveztük, hogy megnézzük, mi változott azonkívül, hogy az épület homlokzatát fehérre festették. De mindig közbejött valami. Legutóbb, hogy az egészet lebontották.
Fotó: A szerző felvétele
Aki először jár Kápolnásnyéken, el sem tudja képzelni, mi lehetett itt korábban. Az új állomás és környezete teljesen megváltozott, a réginek nyoma sem maradt. A 2009-ben indult uniós gigaprojekt, a több mint ötvenmilliárdból megvalósuló "Tárnok-Székesfehérvár-vasútvonal átépítése" elsodorta a közelmúltban felújított vasúti emléket, újat építettek a helyébe, nem könnyű megszokni.
A hivatalos indoklás szerint a beruházás célja az volt, hogy "a Tárnok-Székesfehérvár vasúti vonalszakasz - mint a 30a nemzetközi vasútvonal része - az átépítési munkák befejezése után a 225 kN tengelyterhelés és a 160 km/h sebesség bevezetésére alkalmas legyen", s mivel a pályát utoljára vagy harminc éve újították fel. Az erre járó vonatok (mások mellett a balatoni szerelvények) elvileg akár százhússzal is repeszthettek volna, ám a több mint negyven kilométeres szakasz leromlott állapota miatt szinte egymásba értek az ún. lassújelek. Ha ehhez még hozzátesszük, hogy a MÁV talán legszégyenletesebb szerelvényei ingáztak korábban Budapest és Székesfehérvár között, tényleg csak üdvözölni lehet a végéhez közeledő (2012. december 31.) projektet, s a pályafelújítási részt illetően nem lehet egy rossz szavunk sem. Más lapra tartozik, hogy mindezt gyorsabban - a beruházás eleve nagy csúszással indult - vagy olcsóbban meg lehetett volna-e oldani. (Valószínűleg nincs olyan vasutas, aki azt mondaná, hogy nem.) Mégis örömmel állapítottuk meg, hogy szinte zajtalanul suhannak a légkondicionált szerelvények a Velencei-tó felé, és csak azért nem állítjuk, hogy e suhanás minden várakozásunkat felülmúlta, mert hazafelé menet vonatunk Fehérvárról Kápolnásnyékre (15 km, 20 perces menetidő) félórás késéssel érkezett. Bizonyára a "nagy meleg" miatt. Legalább volt időnk alaposan szemügyre venni a kápolnásnyéki újdonságokat.
A falu központjából érkezve az állomás épülete megfejthetetlen. Márványhatású falazatával leginkább hamvasztóra, kis jóindulattal egy afrikai diktátor mauzóleumára emlékeztet. Szinte észrevétlenül keskeny ablaka van, feliratot nem látni, legfeljebb az előtte magasodó - egyelőre óra nélküli - óraoszlopba vésett szárnyaskerék jelzi, hogy a vasúttal van dolgunk. Nem könnyű megállapítani, hol lehet, van-e egyáltalán homlokzata. Az biztos, hogy a bejárás egy fotocellás ajtón lehetséges, amit az oszlopos esőbeálló (egyúttal buszvégállomás) miatt alig látni. Odabent viszont csak két pénztárablak van, meg egy deszkával eltorlaszolt rész, ahol állítólag újságos lesz vagy büfé. Leülni csak kint lehet, hosszú kőszalag kanyarog pad helyett - nem a buszmegálló felé eső részen, a túloldalon. De a legérdekesebb rész a "titkos kert", amit két oldalról az épület, egy résekkel megbolondított, leginkább urnatemető falazatára emlékeztető kőkerítés, illetve három cseresznyefa-utánzatú palánk ölel. Teteje nincs, funkcióját nem sikerül megfejteni, az egyik résen bekukucskálva csak térdig érő gazt látni. A lehangoló kertész lest valamelyest ellensúlyozza, hogy a mozgáskorlátozottak számára nemcsak liftek állnak rendelkezésre, de az aluljáró is kellőképpen tágas. A P+R parkolót, a kerékpártárolót sem kell hiányolnunk, de összességében nagyon zavarosnak tűnik az egész. "Milyen már, hogy az ablaka nem a vasúti pályára néz? Ilyen állomást én még nem láttam" - mondja az egyik itt dolgozó, az utasok viszont arra panaszkodnak, hogy nincs vécé. Vagyis van, de használni egyelőre nem lehet. Az ajtó zárva, a kulcsot talán a MÁV székházában adta le a kivitelező.
Nyertek rajta
Ennek ellenére egyértelmű, hogy a kápolnásnyékiek nyertek a beruházással, mivel nemcsak az állomás épületét sodorta el a modernizáció, de a reménytelen környezetet is. Körforgalom, gyalogos- és autós-aluljáró épült, utóbbi egyenesen a 7-es útra, a korábbi és lényegesen messzebb lévő sorompót felszámolták. "A vasúti fejlesztés nyomán kinyílt, lüktetőbbé vált a falu" - mondja dr. Farsang Zoltán polgármester, aki az átalakítás legfontosabb elemének épp a 7-es útra vezető autós-aluljárót tartja, no, és azt a hétszáz méteres felújított közutat, a Fő utca eddig "kieső" szakaszát, amit a beruházó hozott rendbe. A polgármester szerint nemcsak az út vált végre használhatóvá, az állomás környékének csapadékvíz-elvezetése is javult. "Ehhez annyiban tesszük hozzá a magunkét - mondja -, hogy önerőből új járdát és kerékpárutat építünk az állomástól egészen a Bágyom-patakig. Emellett bizonyos fenntartási költségeket is nekünk kell állni, például a közvilágítás már az önkormányzat területére eső rezsijét, csapadékvíz-elvezetésnél pedig a szivattyú karbantartása is a mi feladatunk. A beruházás pozitív hozadéka az is, hogy lett egy gyalogos-aluljáró a Vörösmarty-múzeum felé is a 7-es út túloldalán. Korábban, ha az iskolásaink a Vörösmarty-emléknapon csoportosan felkeresték a múzeumot, jelezni kellett a MÁV-nak az átkelést, ott ugyanis eddig csak egy sima gyalogosátjáró volt - fémkorlátokkal."
A polgármester elmondta azt is, hogy a munkálatok megkezdése előtt volt lakossági egyeztetés, és személyesen is tárgyalt beruházóval, de a dolgok menetébe nem volt, nem is lehetett beleszólása. A régi állomásépületet azért kellett lebontani, mert éppen oda tervezték az aluljárót. "Senki nem dörömbölt az ajtómon, hogy miért kellett lebontani az állomást. Kápolnásnyék számára sokkal fontosabb, hogy a korábban elhanyagolt területet rendezték, az átjárás pedig biztosítva van. Magam is meglepődtem, amikor megmutatták az állomásépület terveit, amikor megtudtam, hogy a teteje például rézből lesz. Emlékszem, egyik polgármester kollégám mondta is, hogy majd megyünk megnézni a kongresszusi palotát. De most, hogy elkészült, nem bánnám, ha az alapvető dolgok is működnének. Mert hiába vannak liftek, ha nincs a váróterem - a pénztárakhoz csak addig lehet bemenni, amíg jegyárusítás van, de más, fűthető helyiség nem áll az utasok rendelkezésére. A vécét sem lehet használni, sokan nálam reklamálnak emiatt, nem tudok mit mondani az embereknek. És hát azt sem látni, hogy odafigyelnének a fűnyírásra, a kaszálásra. Az állomás mellett és a parkolóban egyre több a gyom."
Nemcsak az óra hiányzik az oszlopról, a mennyezetből kilógó vezetékek is valaminek a hiányára hívják fel a figyelmet. Ennek ellenére a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-től (NIF Zrt.) a következő tájékoztatást kaptuk: "A beruházó NIF Zrt. a kápolnásnyéki új épületet teljes egészében átadta az üzemeltető MÁV Zrt. részére. Az utasforgalmi tereket a MÁV Zrt. május 4-én megnyitotta. Az átadást követően az egyéb terek (trafik, hirdetőfelületek, mellékhelyiségek) üzemeltetése, hasznosítása, megnyitása a MÁV Zrt. feladata", de ugyanez vonatkozik az állomás karbantartására és védelmére is. Egyelőre csak annyi biztos, hogy az első falfirkák már megjelentek, az aluljáróban pedig gyanús pocsolyák állnak.
