Bp. XIV., Nagy Lajos király útja 143.

Dolita vendéglõ

Nyitva tartás: 11-23 óráig

A Bosnyák tértõl egy sarokra álló Dolita nevezetû vendéglõ reménytelenül szürke hangulatot sugároz, noha gondos kezek feltûnõ, világoskék cégtáblát helyeztek a jellegtelen kis épület falára, formabontó módon térdmagasságban. A Dolita felirat inkább graffitire emlékeztet, ami fiatalos helyet sejtet, ám belépve minden elõzetes vélekedés megdõl: egy tipikus kisvendéglõbe érkezünk, ahol az õzbarna a domináns szín, az asztalok, az ajtók, a bútorok, a pult és lambéria, mind-mind barnára mázolva. A berendezés igazán változatosnak mondható, a falakon régi plakátok, paprikafüzér, õsöreg óra, az asztalokon kockás abrosz és mûvirág, a csillárventilátorból energiatakarékos izzók lógnak. Igazi meglepetés csak akkor éri a vendéget, amikor kézbe veszi az étlapot, aminek borítóján látványos felirat hirdeti: "Amennyiben Ön nem talál kedvére valót, a meglévõ anyagokból elkészítjük."

Az "olvasmány" tanulmányozása után ez nem tûnik valószínûnek. A étlap mindjárt a különlegességekkel nyit, az elsõ fejezet címe így hangzik: "Eleink ételébõl, ahogyan õk szerették és bendõjüket teletömték", és olyan dolgokat sorol föl, mint a pandúrgulyás 1852-bõl, a vasi kanászhús 1710-bõl. Minden fogáshoz kis ismertetõt is mellékeltek, az 1472-es bélszín borkereskedõ módra nevezetû étek alatt ez áll: "Fokhagymás vesepecsenye-szeletekre sertésnek agyát, pincének gombáját s vörös levit mind rátesszük." A folytatásban még legalább százötvenféle étel szerepel az erõlevestõl kezdve a csõben sült karfiolon át a pontypaprikásig.

A "muzeális" dolgok közül végül a récepecsenyét választottunk sárgabarackfénnyel, aminek eredménye egy vájdlingban kihozott fél mézes madár volt, bõséges körettel, sült almával. A "normál" ételekbõl választott jércesalátára ugyanúgy nem lehetett panasz, mint ahogy a sült krumplival, naranccsal, sõt egy jókora szederrel díszített velõs májra sem, a desszertnek kért mákos palacsinta pedig több volt, mint finom.

- legát -