230 éve tört ki a történelem egyik leghíresebb lázadása

Tudomány

Ki ne ismerné, mi történt, hiszen Marlon Brandótól kezdve Anthony Hopkinsig annyi mindenkitől láthattuk már!

1789. április 28-a, valahol a Csendes-óceán közepén...

A Bounty nevű kereskedőhajónak ez volt az első útja, és egyben az utolsó is. A háromárbocos, 220 tonnás súlyával egyébként szinte kicsinek számító hajó és 43 fős legénysége Polinézia felé tartott, hogy kenyérfanövényeket szerezzen, majd vigyen tovább a karibi angol gyarmatokra, mert azt remélték, hogy az új élelemforrással olcsón megoldható a rabszolgák élelmezése.

A tervbe azonban hiba csúszott, ugyanis a frissen kinevezett kapitány, a 32 esztendős William Bligh nem tudta kézben tartani a hajó irányítását. Hiába volt rutinos tengerész, aki gyakorlatilag négyéves kora óta járta a tengert és még a híres Cook kapitány Resolution nevű hajóján is szolgált, de a hosszú és veszélyes úton Blight betegesen gyanakvó és kegyetlen lett. Az egyre durvuló bánásmódot a legénység egyszer csak nem bírta tovább: fellázadtak. Legalábbis így szól a fáma.

A történeti igazság szerint azonban Blight nem volt annyira kegyetlen, mint azt képzeljük, és vesztét valószínűleg épp az okozta, hogy a nehézkes odaút után vagy 5 hónapnyi pihenést engedélyezett a legénységnek Tahitin, ahol többen megházasodtak, és hát nehéz szívvel indultak el a visszaútra a nagy egzotikus szünet után.

Ráadásul addigre igazán elmérgesedett az első tiszt, Christian Fletcher és kapitánya közti konfliktus is. Április 28. hajnalban Fletcher vezetésével fellázadt a legénység, és vérontás nélkül átvették a hajó irányítását. Blight-t és a legénység mellette kiálló 18 tagját csónakba tették, és nekieresztették a nyílt óceánnak.

A lázadók visszatértek Tahitire és letelepedtek ott.

Bligh listájának első lapja a lázadókról

Bligh listájának első lapja a lázadókról

Fotó: National Library of Australia

 

A sorsára hagyott és gyakorlatilag ezzel halálra ítélt Blight és emberei azonban hihetetlen módon megmenekültek. Blight ugyanis remek navigációs tudásról tett tanúbizonyságot, mindössze egy szextáns és egy zsebóra segítségével eljuttatta csónakjukat a Holland-Kelet-Indiákhoz tartozó  Timor szigetére. A 7 méter hosszú nyitott csónakban 47 napig utaztak. Eztán Blight visszatért Angliába, és expedíciót indított a Bounty és a lázadók megkeresésére. Akiket még Tahitin találtak, azt bebörtönözték a Pandora nevű hajón, amely a visszaúton elsüllyedt. Ekkor négy fogoly a hajótérben megfulladt, a többieket Londonban  hadbíróság elé állították: hármukat nyilvánosan hajóárbócra akasztották fel, a többieket felmentették. Sőt, volt, aki később a kapitányi rangig vitte.

A kalandos és drámákban gazdag történetet a filmművészet is hamar megtalálta magának, elsőként 1916-ban született egy feldolgozás.

Ezt követte az 1933-as változat, amelyben Errol Fynn játszotta a lázadó Fletchert; 35-ben pedig Clark Gable.

false

 

 

A legismertebb persze talán a 62-ban készült változat, amelyben Fletchert Marlon Brando, a véreskezű Blight-t pedig Trevor Howard alakította.

Mutiny on the Bounty (1962) - Original Theatrical Trailer

In 1787, the HMS Bounty set out on a journey that took it through perilous seas to a tropical paradise...and into history as one of the most ill-fated vessels ever to sail for King and country. Lewis Milestone (All Quiet on the Western Front) directed this color-drenched spectacular nominated for seven Academy AwardsÒ* including Best Picture.

De Anthony Hopkins is felkerült a legénység soraiba '84-ben, amikor ő maga Blight kapitány szerepében tűnt fel, Fletcherében Mel Gibson, sőt még Laurence Olivier-t is láthattuk a fedélzeten.

The Bounty Official Trailer #1 - Anthony Hopkins Movie (1984) HD

Subscribe to TRAILERS: http://bit.ly/sxaw6h Subscribe to COMING SOON: http://bit.ly/H2vZUn Subscribe to CLASSIC TRAILERS: http://bit.ly/1u43jDe Like us on FACEBOOK: http://goo.gl/dHs73 Follow us on TWITTER: http://bit.ly/1ghOWmt The Bounty Trailer - Directed by Roger Donaldson and starring Anthony Hopkins, Mel Gibson, Laurence Olivier, Edward Fox, Daniel Day-Lewis.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.