A tömegesen használt modern patikaszerek korában minden népszerű és sikeres vegyületnek, hatóanyagnak megvan a maga hosszú gyógyszerészeti karrierje. Sokszor csak több évtizedes használat után gyűlik össze kellő bizonyíték a szer alkalmazásának kis valószínűségű következményeiről, például a magasabb dózisú gyógyszerszedés következtében fellépő mellékhatásokról.
A gyakorlati használat (tulajdonképpen a legvégső, nagy sokaságon végzett gyógyszerteszt) nyomán egyre gyűlő bizonyítékok fényében már feltűnnek az amúgy hasznos és hatékony gyógyszerek árnyoldalai is. Utóbbiakkal gyakorta találkozhatnak a patikaszerek használati utasításainak lelkes olvasói is: itt gyakorlatilag valószínűségi szintekre bontva kaphatjuk meg a néha banálisnak, máskor riasztónak tűnő mellékhatásokat.
| ||
A tapasztalatok ismeretében akár ki is vonhatnak egy-egy kockázatosnak ítélt gyógyszerfélét a forgalomból, máskor a gyógyszerszakhatóságok beérik egy figyelmeztetéssel és némi korlátozással – annak érdekében, hogy nagyobb óvatossággal járjunk el az adott patikaszercsaláddal. Olykor az orvos mérlegelésére bízzák, bizonyos hatóanyagokból mekkora adagokat tart biztonságosnak a gyógyszerfogyasztó számára.
Ebből a nézőpontból is érdemes mérlegelni az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) – az Európai Gyógyszerügynökség ajánlásával összhangban született – döntését, ami az ibuprofén nevű, számtalan márkanéven beszerezhető hatóanyag alkalmazásával kapcsolatos kockázatok csökkentését szolgálja. Ennek érdekében hamarosan már csak azon ibuproféntartalmú készítmények maradhatnak továbbra is vény nélkül kaphatók, amelyek akut fájdalom- és lázcsillapításra javasoltak, és a megengedett legmagasabb napi adagjuk 1200 mg.
Ez napi három pirulával számolva tablettánként 400 mg-ot jelent – az ennél magasabb dózisú ibuprofénes fájdalom- és lázcsillapítókat (márpedig ilyenekből egyelőre még recept nélkül is nagy mennyiség fogy a gyógyszertárakban) csak orvos írhatja fel a jövőben. Egyelőre még nem tudni, pontosan mikor lép hatályba ez a korlátozás – az OGYÉI hamarosan közleményt ad ki az érintett készítményekről és a módosítás hatálybalépésének időpontjáról.
A csoda ára
Az ibuprofén nem új gyógyszermolekula: 1961-ben szintetizálta Stewart Adams angol gyógyszervegyész, és pont 50 éve kezdték forgalmazni az első ibuproféntartalmú készítményeket az Egyesült Királyságban, majd hamarosan az egész világon. Az ibuprofén a nem szteroid gyulladáscsökkentők népes családjába tartozik – ezek azok a patikaszerek, amelyeket leginkább különböző természetű fájdalmaink elnyomására, gyulladásos tüneteink enyhítésére, krónikus panaszok csökkentésére, a felszökő láz csillapítására szoktak használni.
Az ibuprofén népszerűségéhez hozzájárult, hogy feltűnően hatékonynak bizonyult, de mellékhatások tekintetében is kedvezőbbnek tűnt, mint számos más, nem szteroid gyulladáscsökkentő vetélytársa. Mint például a vegyületcsalád legrégebbi (az ibuprofénnel amúgy szoros kémiai rokonságban nem álló) tagjai, a szalicilátok, így az acetilszalicilsav (aszpirin), amelynek a gyomorirritáció, sőt, az ennél súlyosabb gyomorproblémák (vérzés, fekély) formájában jelentkező gyakori mellékhatásaival régóta tisztában vagyunk.
| ||
Azért persze az ibuprofénnek is megvoltak a maga – talán banálisnak tűnő – mellékhatásai: ez is okozhat némelykor gyomorégést és főleg a felsőtesten jelentkező kiütéseket. Idővel azt is kimutatták a vizsgálatok, hogy tartós, nagy dózisú használata megnövelheti a szív, a máj és a vese funkciózavarainak kockázatát, és esetenként súlyosbíthatja az asztma tüneteit. Mielőtt a szívünkhöz kapnánk rémületünkben, jó tudni, hogy alig van olyan patikaszer, amelynek ne akadnának a még tolerálható kategóriába eső, kis valószínűséggel jelentkező kockázatai, de a nyereségoldalon ott a remélt gyógyító hatás (persze csak a valódi gyógyszerek esetében).
Az ibuprofén tágabb családjáról, a nem szteroid gyulladáscsökkentőkről 2006-ban derítették ki, hogy alkalmazásuk fokozza az artériás trombotikus események, azaz a szívinfarktus vagy a sztrók (pl. agyvérzés) kockázatát. Mivel e megállapítás a teljes, számtalan vegyülettípust magába foglaló hatóanyagcsaládra vonatkozott, további epidemiológiai vizsgálatokra volt szükség ahhoz, hogy még pontosabb adatokat nyerjenek az egyes készítmények gyógyszerbiztonsági profiljáról.
Az Európai Bizottság megbízásából egy független tanulmány is készült az ibuprofént is magában foglaló gyógyszercsoport gyomor- és kardiovaszkuláris kockázatainak kiderítésére, s az igazolta, hogy napi 2400 mg-nál magasabb dózisban az ibuprofén a trombózisos események fokozott kockázatával társulhat.
| ||
Egy további, 600 randomizált klinikai vizsgálatot összesítő metaanalízis pedig kimutatta, hogy a nagy dózisú ibuprofén (2400 mg/nap) hatása hasonló azokhoz a szerekhez, amelyek szintén (sőt, némely szerek egyenesen szelektíven) blokkolják a gyulladásos állapot és fájdalom kialakulásáért felelős prosztaglandinok termelését, a ciklooxigenáz enzim (COX-2) aktivitásának gátlása révén. Csakhogy az ibuprofén nem ennyire szelektív hatású szer, így a másik ciklooxigenáz enzim (a COX-1) működését is bénítja, amivel a fájdalomcsillapításhoz ugyan nem járul hozzá, de alighanem ennek is szerepe lehet a gyomor- és bélrendszeri panaszok jelentkezésében (bár a pontos mechanizmus kiderítése még a kutatók előtt áll).
Pirulák bűvöletében
Ibuprofénből tipikusan mozgásszervi, ízületi panaszok krónikus kezeléséhez szükséges magasabb összdózist alkalmazni. A mozgásszervi panaszok jellemzően az idősebb embereknél jelentkeznek, e körben pedig nagyobb a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának veszélye is. Ráadásul e csoportban gyakoribb a polifarmáciának nevezett jelenség is: a különböző kórokra és panaszokra számtalan különböző pirulát és egyéb gyógyhatású készítményt szednek párhuzamosan, amelyek kombinált összhatása alig-alig modellezhető. Mindezek alapján a gyógyszerhatóság szerint is indokolt az orvosi felügyelet a napi 1200 mg feletti dózis, tehát a mozgásszervi fájdalomcsillapítás céljából alkalmazott ibuprofénkúra esetén.
Akadnak azért ennél riasztóbb klinikai teszteredmények is: egy 2016-os dán vizsgálatban közel 30 ezer beteg adatainak elemzésével azt találták, hogy az ibuprofént csupán rövid ideig használók esetében is némileg megnövekedett a szívmegállás kockázata (ehhez érdemes figyelembe venni, hogy Dániában csak az alacsony dózisú, 200 mg-os ibuprofén érhető el vény nélkül). Egy másik metaanalízis kimutatta, hogy a kopásos ízületi gyulladásban (osteoarthritis) szenvedő betegeknél szignifikánsan magasabb a kardiovaszkuláris betegségek rizikója – igaz, ennek háttere megint csak nem tisztázott teljes mértékben, azonban feltételezhető, hogy mindkét betegség kialakulásában komoly szerepet játszhatnak a közös rizikófaktorok.
Megannyi kutatási eredmény (többek közt az Európai Gyógyszerügynökség eljárása - lásd keretes írásunkat!) nyomán született meg idén májusban az OGYÉI fentebb már említett döntése, amelynek értelmében vénykötelessé válnak az olyan készítmények, melyeknél fokozott a biztonságos napi dózis (1200 mg ibuprofén, 600 mg dexibuprofén) túllépésének veszélye: ilyenek a 600 és 800 mg ibuprofént, 300 mg dexibuprofént tartalmazó tabletták, melyeket sokszor reumatikus betegségek kezelésére használnak. Az orvosnak a nagyobb dózisok felírása előtt ismernie kell a beteg kórtörténetét, fel kell mérnie a kardiovaszkuláris rizikófaktorokat, és ezek figyelembevételével kell meghatároznia a gyógyszer adagját és a kezelés időtartamát.
| Kettő van belőle Az ibuprofén kockázatainak értékelésénél azt is figyelembe kell vennünk, hogy ennek a vegyületnek, akárcsak megannyi más szerves molekulának, két optikailag aktív változata (térizomerje) létezik: ezek egymás tükörképei! Ebből a szempontból válogatós szervezetünk azonban jórészt csak az egyiket (az S+ formát avagy dexibuprofént) tudja hasznosítani, ez tud kapcsolatba lépni a speciális zárba illő kulcsokként viselkedő enzimekkel (habár újabb kutatások szerint akadnak a szervezetünkben olyan izomeráz enzimek, amelyek az inaktívból is aktívat tudnak csinálni!). A gyógyszergyárban előállított ibuprofén úgynevezett racém elegy: 50 százalékban tartalmazza a „hasznos” változatot, a dexibuprofént. A gyógyszeres dobozokon feltüntetett információ alapján „sima” ibuprofént tartalmazó pirulák névleges hatóanyagának a hagyományos felfogás szerint a fele hasznosul (valószínűleg azonban ennél is több). Természetesen vannak kémiai-fizikai módszerek, amelyekkel a két izomer szétválasztható, sőt szelektíven kizárólag a biológiailag aktív is gyártható. Ekkor a gyógyszerbe csak a dexibuprofén kerül: hagyományosan úgy számolnak, hogy 1200 mg ibuprofénnek 600 mg dexibuprofén felel meg. Az ibuprofén előny-kockázat arányának felülvizsgálatára az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) 2014-ben referált eljárást indított, majd az adatok teljességének áttekintése után az EMA kockázatértékelő bizottsága (PRAC) is arra a következtetésre jutott, hogy az ibuprofén magas napi összdózisa fokozza a kardiovaszkularis események kockázatát. Viszont az 1200 mg-nál alacsonyabb napi adag esetén nem emelkedik a kockázat! A PRAC szerint csupán korlátozott adatmennyiség áll rendelkezésre az ibuprofén artériás thrombotikus kockázatát illetően a 1200 mg és 2400 mg közötti napi dózisok esetében, ám a bizottság valószínűsítette, hogy a kockázatnövekedés ebben a tartományban is dózisfüggő. 2015-ben az Európai Gyógyszerügynökség frissített útmutatást adott ki a nagy dózisú ibuprofén használatáról, melyben szerepelt az is „ … az orvosoknak az ibuprofénnel történő hosszú távú kezelés megkezdése előtt gondosan mérlegelniük kell a páciensük szív- és keringési betegségekre vonatkozó kockázati tényezőit, különösen akkor, ha magas dózisok alkalmazása szükséges.” |
