Vajon Budapest lesz az új Dél-Balkán?

Fenyegető klímaforgatókönyvet publikált a napokban az egyik neves tudományos folyóirat: a PLOS One-on megjelent tanulmány a világ jelentős városait állította párokba aszerint, hogy pár évtizeden belül – a kevésbé optimálisnak tűnő klímaforgatókönyvek szerint – melyik nagyváros venné át a másik helyét. Az eredmények első olvasatra meghökkentőek, ezek szerint már a közepesen kedvezőtlen klímaforgatókönyvek szerint is Budapestnek olyan éghajlata lesz évtizedeken belül, mint amit mostanában Szkopje, a frissen Észak-Macedóniának nevezett állam festői fővárosának lakói élvezhetnek – őket meg speciel úgy Észak-Afrikáig repítené éghajlatilag a szeszélyes jövő. Ezzel szemben ha valaki harminc év múlva a mostani Budapest (nyáron így sem mindig kellemes) klímáját sírná vissza, az kénytelen lenne Stockholmig utazni. Azt csak mellékesen jegyeznénk meg, hogy szegény stockholmi polgárokat már csak azért sem irigyelnénk a jövőben, mivel a forró nyári napokon ráadásként a nap sem nagyon megy le (ennek speciel csillagászati okai vannak és nincs semmi köze a klímaváltozáshoz). Mondhatnánk persze, hogy a szokatlanul hűvös kora júliusi napokban az efféle hírek pusztán arra jók, hogy emlékeztessenek, lesz ennél forróbb nyarunk is (és az is lehet, hogy ezért legfeljebb csak a következő hétvégéig kell várnunk…).

Budapest mostanában

Párosan szép

A tanulmány szerzői (a nevek alapján is igazi nemzetközi gárda!) valamennyien az európai természettudományi képzés egyik legrangosabb műhelyében, az ETH Zürich nevű svájci egyetemen dolgoznak, mégpedig zömmel az Integratív Biológiai Intézet környezeti rendszerekkel foglalkozó kutatói. Szigorúan véve nem klímatudósokról van szó, hanem olyan tudományos szakemberektől, akik a maguk kutatási területén interdiszciplináris módszerekkel vizsgálják a klíma megváltozásának igencsak komplex hatásait – ennek során pedig számításba vették a létező és számunkra valóban nem túl biztató klímaforgatókönyveket. Nyilvánvalóan lehet azzal vitatkozni, hogy a sokféle alternatívát vázoló éghajlati szcenáriók közül miért pont azokat választották ki, amelyekkel dolgoztak (a tanulmányukban gondosan kifejtik, hogy mely modelleket és milyen bioklimatikus változókat vettek számításba). Természetesen a jövő klímáját érintő bármily megállapításban sok a légkör természetéből és annak még minden részletében meg nem értett tulajdonságaiból fakadó bizonytalanság. Igen, előfordulhat, hogy a Föld klímája mégsem melegszik 2 Celsius fokkal mondjuk egy 19. századi bázistól számítva e század végéig. De sajnos az is előfordulhat, hogy a melegedés még ezt az értéket is meghaladja, miként az is, hogy alatta marad, sőt még az is, hogy a globális léptékben az átlaghőmérséklet emelkedésével járó éghajlatváltozási tendencia kevéssé drámai hatásokat indukál - mondjuk, a földi víz- és légkörzés, a csapadék eloszlása és mennyisége tekintetében. Ehhez csak annyit jegyeznénk meg, hogy a jelenlegi tudományos konszenzus értelmében sok optimizmusra nem lehet okunk – ráadásul a kedvezőtlen forgatókönyvek bízvást építhetnek a globális léptékben nem túl biztatóan alakuló emissziós folyamatokra is. A svájciak által kitalált komparatív, jelenbéli és jövőbeli állapotok összehasonlításán alapuló modell megpróbálja globális léptékben is szemléletessé tenni a klímaváltozás hatásait. Eközben számol azzal a szakadékkal is, amely a klímaváltozás tudományos és laikus értelmezése között fennáll, és amely sok tekintetben az eddigi tudományos kommunikáció kudarcaként fogható fel. Túl sok szó esik napi szenzációnak tűnő extrém meteorológiai eseményekről – miközben lokálisan minden évben számos olyan fejleményt tapasztalhatunk (csak idén a hűvös, csapadékos májust, majd a július szintén szokatlanul hűvös első felét), amelyek látszólag szembemennek a klímaváltozás teóriájával. Persze, ezek a laikus tapasztalatok csupán a klímaváltozás naiv percepciójára cáfolnának rá, vagyis arra a nyilvánosságban is gyakorta előkerülő értelmezésre, amit a szakadatlan, megállíthatatlan, minden földrajzi helyre és valahány év minden hónapjára, sőt napjára érvényes melegedésről szóló kommunikáció sugall. A svájci kutatók úgy vélték, hogy érthetőbbé teszik a klímaváltozási folyamatokat, ha a jelen városait párba állítják és megnézik, hogy a jövőben merre mozdulnak el ezek a párok és milyen új analógiák jelentkeznek. Sokkal életszerűbb, ha azt állítjuk, hogy Stockholm 30-40 év múlva olyan lesz, mint a mai Budapest – azzal szemben, mintha csak sorolnák a 2100-ig, azaz a beláthatatlan távlatokig nyúló számsorokat. A városok klímájáról amúgy sem holmi kemény adatsorok, hanem inkább impresszionisztikusabb benyomások jutnak az eszünkbe, de ezek egy laikus számára alighanem sokkal kifejezőbbek.

Szkopje óváros, Régi bazár

Letolja a térképről

De a modellnek akadnak tanulságai várostervezéssel, urbanisztikai problémákkal foglalkozó szakemberek számára is. Ha egyszer igaz, hogy szinte valamennyi vizsgált, most még a mérsékelt égövben elhelyezkedő város egyre forróbb nyarai és enyhébb telei miatt a szubtrópusi klímaövezet felé mozdul el a jövőben (a szubtrópusiak pedig a száraz trópusi, sivatagi, félsivatagi klíma felé), az annyit tesz, mintha látszólag sok száz kilométerrel délebbre tolnánk e városokat. Mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy városaink a nem is oly távoli jövőben (akár 3-4 évtized múlva) többé-kevésbé lakhatatlanok lesznek – ha csak most még be nem látható technológiai innovációk nem teszik mégis komfortossá őket. Annyi azonban biztos, hogy ezeket a városokat egykor nem arra tervezték, hogy a mainál sok-sok fokkal melegebb (és összességében – az özönvizeket hozó esőzések ellenére is – szárazabb) klímát kelljen kibírniuk. Ez nem csupán a bennük lakó embereket, de az épületeket, a teljes városi infrastruktúrát, utakat, csatornahálózatot is megviselheti, nem is szólva az ivóvízellátásról. A modell ennél is riasztóbb következtetése, hogy a megvizsgált városok majdnem negyede (22 százaléka) olyan klimatikus körülmények közé kerülne, amire ma nem áll rendelkezésre párhuzam, azaz a mai városok között nem találni olyat, amelyik mintául szolgálhatna azon (már most is trópusi klímájú) metropoliszok számára, amelyek még ehhez képest is nehezen felfogható mértékben melegednének. Egy efféle jövőbeli, precedens nélküli, de biztosan forró városi klíma hatásai a lakói számára felmérhetetlenek, és könnyen lehet, hogy katasztrofálisak lehetnek – ami komplett, már ma is ingatag környezeti állapotú megalopoliszok összeomlásához is vezethet.

Te csodás!

A svájci kutatók városmodelljei leginkább arra intenek, hogy számoljunk bár tetszőleges mértékű felmelegedési tendenciával, városainkra (klimatikus és környezeti feltételek tekintetében is) egészen más sors vár akár a közeli jövőben, mint amilyenre építőik szánták őket. És ehhez már a jelenben is illene felkészülni – ahelyett, hogy holmi szűklátókörű szempontoknak engedve (néha meg szimpla aljas számításból) minden négyzetcentimétert leköveznének és lebetonoznának.

Ez az írás szerzőnk, Barotányi Zoltán éghajlattal, klímakutatással, klímaváltozással és annak továbbgyűrűző hatásaival foglalkozó cikksorozatának újabb része.

A klímaváltozás hétköznapjai sorozatunk előző részei: