Többszörviseltem neves hazai tervezők ruháit. De emlékszem az első alkalomra, amikor még csak pislogtam, amint a meghívón megláttam a dress code-ot. Ha alkalmi ruhára gondoltam, egy habos-cukros-abroncsos valami ugrott be, amit magamon véletlenül sem tudtam elképzelni.
"A nagyestélyi szokás szerint valami 'nagy volumenű'ruha - mondja Németh Anikó divattervező, a Manier szalon tulajdonosa -, ami azonban csak akkor 'működik', ha tökéletes összhangot teremt a viselője egyéniségével: ne csak feszengjen benne, hanem élvezze is. Sajnos nálunk az öltözködési kultúrával is hasonló a helyzet, mint bármilyen más vizuális kultúrával, például a dizájnnal: "történelmi okokból" hiányoznak az alapok. Ugyanez áll a társasági életre is, amíg hiányzik a gyakorlat, és gyakran az önismeret, addig nincs meg az otthonosságérzet sem."
Bál és bála
Életem első Operabáljának megadtam a módját, Németh Anikótól kértem ruhát, és a legapróbb részletig kidolgoztuk a megjelenésemet. A nagy események előtt mindig ezt teszem: hétköznap sűrűn járok turkálókba, nyakig elmerülni a bálában, vagy portyázni a leértékeléseken, ám egy "nagy eseményre" - főképp, ha színpadon vagyok -, nem tartok lehetségesnek egy ilyen outfitet. Az évek során megtanultam, hogyan kell "belakni" egy ruhát, hogyan tisztelhetem meg pusztán a megjelenésemmel az alkalmat. Első gálámra Makány Márta öltöztetett, így ő szólt rám először, hogy a fűzőmben-abroncsomban nem csoszoghatok úgy, mint egy vénasszony, illetve nem engedhetem meg magamnak, hogy a sárga földig lekoccintsam magam. Később megtanultam, hogyan kell figyelni a többiekre is. Az Operabálon azonban úgy tűnt, az ilyesmi nem mindenkinek fontos. Uszályomra ha tízszer nem tapostak rá, egyszer sem - míg végül elszakadt; a szivarszobában egy kapatos úr majd fellökött, annyira sürgős volt előttem távoznia; és bizony, hajnaltájt láttam a lépcsőn fekvő habcsókokat is. Négy órakor a táncparkett a Sivatagi show-ra emlékeztetett, a vacsora idején fel-feltünedező eleganciának már nyoma sem volt. Az egyik különteremben például egy szmokingját lengető úriember táncolt a pulton, és énekelte az "Azok a boldog, szép napok"-at. Barátai harsány tapssal díjazták a produkciót.
"Sokan mondják - főképp az Operabál kapcsán -, hogy a mi báli kultúránk elmaradott a külföldhöz képest - jegyzi meg Náray Tamás -, és ezzel teljes mértékben egyetértek. A ruhák zöme spórolós. Az etikettről pedig már szót se ejtsünk. Rémes." Egy másik tervező, Konsánszky Dóra sincs jobb véleménnyel: "Hiába a drága nagyestélyi, ha hiányzik a belső harmónia. A nyugati országokkal ellentétben Magyarországra még mindig nem jellemző az a polgári réteg, amelynek például a karitatív tevékenység vagy a kulturális mecenatúra fontos lenne." Konsánszky szerint mindez - egyebek mellett - azért is lényeges, mert így "az urak és a hölgyek magasztosabb érzéssel vennének részt egy minőségi bálban".
"Nálunk az Operabál megítélése negatív - teszi hozzá Németh Anikó -, azt mondják, hogy amikor emberek éheznek, ez felesleges rongyrázás. Sajnos nálunk csak azt látni, hogy egy jómódú réteg bemutatja, hogyan szórja a pénzt. Ha - mint máshol - egy jelentősebb bál kultúraközvetítő szerepe felerősödne, mindjárt másképp nézne ki az egész."
A ruha teszi
Bálok, események mégis vannak, és a szalonok pörögnek. De vajon csak a báli szezonban jár ennyire csúcsra az üzlet? "A szalon forgalma, hála az égieknek, csaknem mindig azonos, és szezononként kiegyensúlyozott - mondja Náray. - A báli időszak alatt inkább a stressz nő, mert sok a határidős ruha, és a bál másnapjára hiába lennénk készen. A nők ilyenkor akarnak a leginkább tündökölni, és az elvárások gyakran megviselik a készítők idegeit." Konsánszkyék showroomot működtetnek Budapesten, de ruháik, kiegészítőik Szlovéniában, Párizsban és Bécsben is kaphatók, így a brandet nem érinti a báli szezon. Németh Anikó a családi eseményekre hívja fel a figyelmemet: keresztelők, eljegyzések és mindenekelőtt az esküvők. Abban mindhárman egyetértenek, hogy a fellépésekre, bálokra hálásabb feladat tervezni, ilyenkor igazán kiélhetik a fantáziájukat.
Na de hogyan válasszunk? Évekkel ezelőtt az egyik szalonban éppen azt láttam, hogy egy korosodó hölgy valami sápadtsárga fűzőt akart magára illesztetni, de rögtön látszott a kudarc.A tervező hiába mondott, javasolt bármit, a vevő hajthatatlan maradt. Mit lehet ilyenkor tenni?
"Meghallgatom a megrendelő igényeit, 'feltérképezem', milyen lehet a személyisége - mondja Konsánszky Dóra -, és közösen megpróbáljuk harmonikus egyensúllyal kialakítani a megfelelő öltözetet. Finoman szoktam jelezni, ha úgy érzem, nincs azonos irányban az igény és a megrendelő alkata, de azt őszintén..." Németh Anikó ugyanígy gondolkodik: "Még Albert Györgyi kérdezte tőlem, hogy én tényleg az a hülye vagyok-e, aki lebeszéli a vevőket. Nos, nekem kötelességem lebeszélni bizonyos formákról, ami vagy az alkalomhoz nem illik, vagy túl kommersz. Ezért nem hajszolom az esküvői ruhák tervezését sem. Hagyományos ruhát sokan csinálnak, vagy ott a ruhakölcsönző, nincs ezzel semmi baj. Ám ha egyedi ruhát szeretne valaki, nem szabad belemenni a megszokott klisékbe, akkor a ruha legyen tényleg egyedi. Alaposan átgondolom, hogy a vevőm személyisége milyen színt, formát kíván, ezt meg is beszélem vele. Vagyis nem arról van szó, hogy a saját tervezői énemet erőltetem rá, hiszen csak az a ruha működik, amit a viselője a sajátjának érez."
Náray szalonjában más a helyzet: "Nálunk általában kollekcióból választanak, én személyre szabott tervezéssel nem sokat foglalkozom, elképesztő kívánságokról inkább az asszisztenseim tudnának mesélni - mondja Náray. - Egyszer egy teljesen átlátszó ruhát kértek tőlem 'celebék' az Operabálra, amit természetesen nem csak azért tagadtam meg, mert ilyen iszonyatosan olcsó reklámot nem kérek."
Mennyi?
Nálunk nincs jelentős társasági élet, "mindenki ismer mindenkit", egybeérnek a körök. Egy-egy alkotás viselése után én is mindig fájó szívvel gondoltam arra, hogy a tökéletes ruhakölteményt csak egyetlenegyszer vehetem fel. A ruha behal utána, gondoljunk csak a divatblogokra, ahol mindig kiszúrják, ha valaki többször ugyanazt viseli, vagy ha két sztár ugyanazt a modellt ölti magára. Mégis lehet azt mondani, hogy létezik olyan "emblematikus ruha", ami annyira különleges, hogy szinte "azonosul" viselőjével. Volt rá példa, hogy többször is kölcsönkértem ugyanazt a rám igazított estélyit, de ilyenkor ügyeltem rá, hogy valami mégis változzon: legyen más a fejdísz, vagy legyen egy olyan, hangsúlyos kiegészítő, ami elfedi az alapruha jellegét.
"Fel szoktam ajánlani, hogy szétszedhetővé alkotom a ruhát, és így különféleképp használható, sőt, hajlandó vagyok 'átdizájnolni' is - mondja erre Németh Anikó. - Biztatom a vevőket, hogy például a fűzőt vegyék ki az alkalmi összeállításból, viseljék farmerrel, máris egy másik ruhát kapnak. "Tudom, hogy ez egy üzletellenes politika, de nem vagyok naiv: ezek nagyon drága dolgok."
De mégis, mennyi? Az egyedi tervezett alkalmi ruhák ára magas, akár a műtárgyaké, hiszen a tervezők saját alkotásukként tekintenek rájuk. Nagy sajtót kapott például az a Zoób Kati-kollekció, melyhez a Zsolnay porcelán motívumait, technikáját használta fel. Egy felmérés szerint a világon kétezer nőnek jut osztályrészül, hogy egyedi ruhát ölthessen. Nálunk az átlagnál több szalon működik, ám ez nem azt jelzi, hogy idehaza hangsúlyosabb lenne az alkalmi megjelenés. Inkább reklám-, presztízsértéke van egy elegáns szalonnak, a tervezők többnyire külföldre dolgoznak. Ráadásul a külföldi megrendelők merészebbek, szívesebben választanak egyedi megoldásokat.
Németh Anikónál egy ruha két-háromszázezer forinttól indul, a határ a csillagos ég vagy mondjuk a kétmillió. Angliában, Franciaországban ennek akár a tízszeresét is elkérhetik. "Az egyik vendégem angol társaságban ült egy rendezvényen, és a ruhájára azt mondták, hogy ezt nem lehetne megfizetni, olyan megoldások vannak benne - meséli büszkén Anikó." Konsánszky Dóra szerint egy átlagos, de minőségi női ruha reális ára 400 000 forint, de "nyilván vannak jóval drágábbak is..."
És mit tegyen az, aki mindezt nem tudja kifizetni, ám a báli meghívó a kezében van? "Aki ilyen helyzetbe kerül, bármennyire szeretné, ne fogadja el a meghívást - mondja Náray Tamás. - Csak magát alázza a félmegoldásokkal, hiszen akinek jó ruhája van, úgyis felismeri az olcsót."Viszont Németh Anikó szerint egy ilyen eseményen való megjelenésnek nem a pénz, hanem az ízlés a kulcsa. "Számtalan módszer létezik, hogyan hozzuk ki kevesebből is a legtöbbet. De persze fordítva is igaz: lehet az olcsó is méregdrága."
