A világ médiafigyelmének döntő része a gazdag államokra irányul, a krónikusan alulreprezentált országok legfeljebb akkor kapnak pluszfigyelmet, ha megszállja őket az amerikai hadsereg - Ethan Zuckerman, a harvardi Berkman Center for Internet and Society médiakutatójának felismerése négy éve egy új típusú hírügynökséget hozott létre. A Zuckerman (ő az egyik alapítója a világ első ingyenes webtárhelyének, illetve kezdeményezője az Afrika bedrótozását szolgáló nonprofit GeekCorps projektnek - vele készült interjúnkat lásd: "Újságírói gesztusok", Magyar Narancs, 2006. december 21.) és egy volt kelet-ázsiai CNN-tudósító ötletházasságából született Global Voices az angol nyelvű tömegmédia által elhanyagolt területekre és nemzetekre irányítja a figyelmet. A vakfoltokról maguk az ott élő bloggerek, a hálózatba szervezett önkéntes online tudósítók számolnak be. A regionális szerkesztők ma már több mint százötven kevéssé látható ország politikai-közéleti témájú webnaplóiból válogatnak, fordítanak és közölnek tudósításokat, ezekből már a nagy hírügynökségek is merítenek.
Szabad sajtó híján a közéleti kérdésekkel foglalkozó blogok szerepe felértékelődik. Olvassák belföldön, onnan tájékozódik a diaszpóra, sokszor a külföldi újságírók is. A hatalom számára kínos eseményeket, túlkapásokat dokumentálnak, tabutémákat szántanak, több demokráciát követelnek, mindez pedig eljuthat a lakosság internetet nem használó rétegeihez is. Ennek megfelelően az online szólásszabadság korlátozása igen vehemensen és
változatos módszerekkel
zajlik: az öncenzúrára kényszerítéstől a tűzfalakon, tartalomszűrésen át a kínzásig, a sebesség korlátozásától a netcafé célszerű kialakításáig minden előfordul. Hogy a blogok politikai jelentősége egyre nő, az is jelzi, hogy évről évre több szerzőt tartóztatnak le (a tendenciákról bővebben múlt heti lapszámunk Cyber hírek rovatában számoltunk be). Ugyan nincs bizonyíték, hogy a kormányok összedolgoznának, de a blogoszféra ezt nem is akarja kivárni: a GV Budapesten összeröffenő tagjai a helyzetfelmérésen túl egy globális, cenzúramentes hálózat lehetőségeiről is tárgyaltak.
A legfrissebb és legjelentősebb veszély az elnyomó rezsimekre, ha a nép kamerát ragad, és a jogtiprásról szóló dokumentumokat fellövi egy világszerte népszerű kép- vagy videomegosztó oldalra. A teremben három film pereg, az egyiken marokkói rendőrök kenőpénzt fogadnak el a sofőröktől, a másikon egyiptomi kollégáik aláznak valakit porig, a harmadikon azt látjuk, hogy éles lőszerrel fogadják a békés tüntetőket Tunéziában. Az ilyen felvételek rendszerint nem kerülnek a sajtóba, de miután a YouTube-ról sok millióan letöltötték, a hatalomnak reagálnia kell. A marokkói kormány egyrészt kivizsgálást ígért, másrészt megpróbálta összefogdosni a bloggereket, közben elérhetetlenné tette a fájlmegosztó oldalt. "Ami olyan, mintha egy újságcikk miatt a papírt tiltanák be"- mondja Sami Ben Gharbia, aki a cenzúraellenes lépések összehangolásán dolgozó GV Advocacy program vezetője. A térképén olyan országokat mutat, ahol közösségi oldalakat fagyasztottak be. Tízmillió elérhetetlenné tett oldallal Irán biztosan dobogós bármilyen kategóriában, a munkát három állami szerv hangolja össze. Tiltólistán vannak a Bush-ellenes amerikai oldalak is, viszont a neokon héják harcias publikációi gond nélkül elérhetők, nyilván sokkal jobb, ha az ellenséget csak a rossz oldaláról lehet megismerni.
"A szabadság utolsó morzsáit szippantják fel előlünk." Andrej Abozau Európa utolsó diktatúrájából, Fehéroroszországból érkezett, és kissé elkeseredett, pedig Gulagot megjárt nagyszülei révén van némi fogalma az ellenállásról. Az infrastruktúra állami kézben van, a tartalomszűrés gyerekjáték, a szemtelenkedő weboldalak meghekkelése mindennapos, a nem kívánt publikációkért börtön jár, s ezen Lukasenko elnököt kifigurázó online kampányuk sem tudott változtatni. Inkább az öncenzúrában bízik az egyiptomi hatalom, amely számára igen nagy a tét, a 70 milliós országban 10 millió internet-hozzáférő él. A keményen fogott hivatalos média mellett kibontakozó cenzúramentes nyilvánosságban a különféle politikai nézetek békésen megférnek egymással, a bloggerek a családon belüli erőszakot, a korrupciót, a környezetszennyezést, a keresztények helyzetét, a politikai szabadságjogok korlátozását tárgyalják. Felvételek keringenek az elnök ellen tüntető kisvárosi tömegről, egyikük videóját a letartóztatott politikai aktivistákról a televízió is átveszi. Az elbátortalanítás főleg fenyegetőzésben, emberrablásban és azt követő rendőri brutalitásban, illetve megalázó rágalmazási perekben jelentkezik. A hatalom mindig tudja, mit kell tennie. Egy lány webnaplójában az őrszobai erőszakot dokumentálja, és mivel ezt semmilyen fenyegetés hatására nem hajlandó abbahagyni, a pribékek felkeresik a családját is. "Egyiptomban a diktatúrával még valahogy szembeszáll az ember. De az apjával?! - emeli égnek a kezét Wael Abbas, aki már maga is többször volt a rendőrség vendége. - Nem vertek, a karaktergyilkossággal próbálkoztak. Azt terjesztették rólam, hogy meleg vagyok és keresztény." De Wael már rég kilépett az anonimitásból. "Névvel hitelesebb és könnyebb másokat bátorítani" - mondja.
"Szingapúr az öncenzúra szofisztikáltabb, de legalább ennyire eredményes módszerét alkalmazza, ami ellen az egyik eszköz szintén nevünk vállalása lehet" - ez Au Wai Pang következtetése. Az internet a városállamban szabad, az emberek mégis úgy tesznek, mintha nem volna. A közélet több más területén
korlátozzák a demokráciát,
de a gazdasági fejlődés miatt sokan úgy érzik, jó üzletet kötnek, ha a neten is hallgatnak. "Aki kinyitja a száját, azt az anyja, a főnöke és a gázóra-leolvasó is lebeszéli róla. A sajtó fejlődésellenes, megbízhatatlan alakoknak próbálja beállítani a bloggereket. Nem tudom, hogy kell felrázni az embereket, de egy biztos: anonim nem lehet." A Kenyából jött Ory Okolloh valószínűleg az életét köszönheti annak, hogy fotóval, névvel ellátott blogja miatt mára médiaszemélyiségnek számít hazájában. A legutóbbi választásokat vele együtt 800 civil követi testközelből, mindez az emigrációt is mozgósítja: az önkéntes tudósítók mobiltelefonjainak egyenlegét gyakran külföldről töltik fel (egy weboldalt sms-sel is lehet frissíteni). A bloggerek gyorsabbak és több embert érnek el, mint a víz alá nyomott hivatalos média, nem csoda, ha a választások után kitört zavargások idején Ory egy-egy jól sikerült nap után sok száz durva fenyegetést kapott. "Bántani nem mertek, szerintem azért, mert sokan ismernek. Lelkileg meg az segített, hogy egy nemzetközi hálózathoz tartozom." Volt, hogy a webes közösség húzta ki a csávából a pakisztáni Awab Albit, az ország első bloggerét is, aki a Mussaraf-féle vezetés korlátozó intézkedései ellen indított "Don't block the blog" kampány egyik vezetője. "Amikor jöttek a rendőrök, még tudtam nyomni egy sms-t. Mire az őrsre értünk, már ott volt egy csomó srác, aztán feljebbről leszólt egy szimpatizánsunk is, s a végén kiengedtek" - mesélte. A demokráciát szűkítő lépések ellen mindig tiltakoznak, és különféle technikai megoldásokat is kínálnak azoknak, akik tilos oldalakat akarnak nézni, vagy a saját blogjukat féltik. Indiai, kínai és iráni társaikhoz hasonlóan a pakisztáni felhasználók közül is sokan a pkblogs.com nevű szájton keresztül férnek hozzá az egyébként elérhetetlen webnaplókhoz. "Nálunk ennek az egésznek egyre nagyobb szerepe lesz, már az emberek 70 százaléka fogott a kezében egeret. Persze pornóval kezdik, de előbb-utóbb komolyabb dolgoknál kötnek ki."
Aki viszont a cenzorok kezébe kerül, azért is kaphat, amit nem ő követett el. Amine Marokkóból arról a barátjáról mesél, aki a Facebookon bemutatkozásként a királyi herceg képét és adatait adta meg a sajátja helyett. Kihallgató tisztje nem volt a téma szakértője, így a fiatalember azért is szorult, mert a rendőrök szerint biztos ő találta fel a nemzetközi közösségi oldalt is. A felségsértésből három év börtön lett, de az újságírók is végezhetik a bloggereknek előkészített cellákban, bár az online kiszabadítási kampányok néha sikeresek. A bangladesi Rezwan hazájában 2007 eleje óta szükségállapot van érvényben, a letartóztatottak túl gyakran halnak meg szökés közben. A sajtó hallgatásra kényszerül, Tasheem Khalil újságíró a gyanús esetekről saját oldalán publikál. Amikor lecsukják, a bloggerek villámgyorsan külföldre repítik a hírt, az akcióba a GV is beszáll, Tasheemot végül a nyomásgyakorlás hatására elengedik. A helyi blogoszféra gyakorlatilag átvette a sajtó szerepét.
"Örményországban, ahol a tömegmédia állami ellenőrzés alatt áll, a blog a legutóbbi választások óta politikai tényező - számolt be Onnik Kirkorian. - Az apparátus a YouTube-ot blokkolta, de a szerzők szépen elmozogtak, és egy másik oldalon tették közzé azokat a felvételeket, amelyeken a rendőrök a hivatalos verziókkal ellentétben éles lőszerrel támadtak a tüntetőkre. Az új elnököt a közhangulat befolyásolására is képes jelenség annyira lenyűgözi, hogy szóvivője útján találkozót kért a bloggerektől, hogy megismerje őket."
A blogok demokratizáló hatásának is megvannak a maga korlátai. "Nálunk nagyon kevés embernek van internete" - mondta Steve L. Sharra Malawiból, aki szerint tevékenységük inkább arra jó, hogy hazájuk a térképre kerüljön. Nekik köszönhető, hogy egy helyi mérnök találmányára felfigyelt a nemzetközi tudományos világ. A Steve által a pánafrikai gondolatnak, a fekete identitásnak szentelt angol nyelvű írások ugyanakkor a GV-n keresztül akár a kontinens értelmiségi palántáinak politikai gondolkodását is befolyásolhatják. "A politikai eszmefuttatások csak igen szűk rétegnek szólnak - válaszolta kérdésünkre Moussa Fatir libanoni blogger, aki angolul ír, és az emigráltakat próbálja tájékoztatni. - A szólásszabadság azon kevés dolgok egyike, amiket megőriztünk a demokráciából, a blogokon megjelenő dolgok néha nagyobb nyilvánosságot kapnak. De ez kétélű fegyver, mivel minden tévécsatorna egy-egy politikai erő irányítása alatt áll. Ha valami megtetszik nekik, szívesen illesztik be a saját narratívájukba. Előfordul, hogy véleményt vagy felületesen alátámasztott állítást tényként közölnek." Onnik szerint az örmény blogoszféra szélsőséges megosztottsága miatt nem tudta betölteni a kornyadozó sajtó szerepét, sőt néha egyenesen rontott a helyzeten.
A legtöbb esetben az online szólásszabadságot nem véletlenül próbálják határok közé szorítani, ez ellen különféle technikai megoldásokkal is védekezhetünk. Helmi Normannek, a Berkeley egyetem kutatójának a felmérése szerint a megkérdezett észak-afrikai és közel-keleti újságírók többsége használ valamilyen cenzúrahárító találmányt. A cenzorok száma nő, a módszerek globálisak, a felhasználó veszélyeztetettségi szintjének megfelelő eszközt kell választania - derült ki a fegyverkezési versenyben a bloggerek oldalán álló fejlesztők ankétján. Az úgynevezett megkerülő módszerek révén bejuthatunk a letiltott oldalakra, de ilyenkor nyomokat hagyunk magunk után. A Tór projekttől - torprojekt.org - letölthető szoftver segítségével viszont lényegében láthatatlanul mozoghatunk a térben, ez jelenleg az anonimitás megőrzésének és a börtön elkerülésének egyik legjobb eszköze. A privát szférájukra háklis nyugatiak számára indult fejlesztés a szólásszabadságba fektető szponzorok révén fejlődött tovább. A Tórt használják cégek és a chatszobákban pedofilokra vadászó FBI-ügynökök is. Természetesen nem adhat százszázalékos védelmet, a hamisított verziókat pedig épp a kormányok kínálják csapdaként. A bizonytalanoknak a Digital Nomad projekt évi 20 dollárért komplex csomagot kínál a netes bújócskához, de a magunk részéről akkor sem mondanánk le a magától törlődő e-mailről, amit sok más egyéb mellett Robert Guerra, a lopakodás veteránja ajánlott a veszélyes országokban dolgozó emberi jogi szervezeteknek.
