A hanglemez - Csillogó, fekete

Tudomány

Néhányunknál soha nem ment ki a divatból, mások mostanában fedezik fel. A többség bakelitnek hívja - nem tudni, miért.

Szinte minden háztartásban akad még egy-kettő a hagyományos, fekete lemezekből - a "vinil-dzsankik" mostanság is szorgalmasan gyűjtik, vásárolják, jobb esetben öröklik a plasztik hanghordozókat. Akad közöttük lemezlovas (akár házi, hálószobai szinten is), az analóg hangzásért bomló audiofil, vagy egyszerű ínyenc, akit megragad a vinillemez nyers esztétikuma, eredendő bája, esetleg a papírtokok illusztrációinak burjánzása.

Tetű, anya

Az első hanglemezek (melyek a fonográfhengert váltották fel a rögzített zene történetének első, de nem utolsó formátumváltása során) még keménygumiból készültek, ám hamarosan megtalálták az új, megfelelő anyagot, a sellakot. Egészen pontosan a lakklemezek csupán negyedükben, a felületükön tartalmaznak sellakot (némi viasszal is beütve), a magjuk palából készült. A sellak igazán egzotikus matéria: az Elő- és Hátsó-Indiában előforduló, fákon élősködő rovar, a lakktetű (Laccifer lacca) nősténye izzadja ki magából. E természetes, kivételesen állati eredetű gyanta vastagon beborítja a rovart tápláló fák ágait, ezekből vonják ki a sellakot, amelyből rubin és arany árnyalatban is kapható. A mérsékelten gusztusos eredetű anyag egyfajta természetes, hőre lágyuló polimer (ennyiben megelőlegezi utódját, a vinilt), amúgy gyanták, viaszok és színezőanyagok keveréke, ráadásul az emberi szervezet számára is emészthető, éppen ezért fényezőanyagként cukorkákat vonnak be vele.

A sellakborítású lakklemezek tömeges gyártása még 1898-ban indult Hannoverben - a kezdetben sokféle méretben nyomott hanghordozók közül a 10 inches (25,4 cm) bizonyult a legnépszerűbbnek, de gyártottak 7 és 12 inches lemezeket is (ezek a ma ismert kis- és nagylemezméretek!). Idővel (a lejátszóként szolgáló gramofont hajtó elektromos szinkronmotor tulajdonságaihoz alkalmazkodva) a fordulatszám is egységessé vált, nagyjából percenkénti 78-as szinten. Ilyen lejátszási sebesség és lemezméret mellett persze korlátozott volt a felvehető zeneszámok hossza, s mivel az ilyen lakklemezre az istennek sem fér három percnél hosszabb dal, e tény jó ideig behatárolta a rögzített zenék szerkezetét, karakterét, sőt a dzsessz és a könnyűzene fejlődését is.

Polimer, az nyer

A műanyagok elterjedése nyomán a harmincas években jelentek meg az első PVC- (polivinil-klorid) korongok. Noha az üzlet ekkoriban, a rádió népszerűségének csúcsán nem ment valami nagyon, több párhuzamos technológiai újítás újra magasba emelte a lemezipart. Előbb persze meg kellett várni a II. világháború végét, mivel addig a műanyaggyártás szigorúan a sereget szolgálta, de utána semmi sem akadályozhatta meg a vinil diadalútját. A lemeztechnika is megújult: a magyar származású Goldmark Péter Károly, a Columbia Recordsnál dolgozó fejlesztőmérnök 1948-ban állt elő a mikrobarázdás lemezzel, ami percenként 33 és egyharmad fordulatot tett meg, és ami párjával, a 45-ös, 7 inches átmérőjű, többnyire oldalanként egy számot tartalmazó single-lel (kislemez) generációk számára szolgált zeneforrás gyanánt. A következő logikus lépés a sztereó hangrögzítés megjelenése és diadalmenete: az első sztereó lemezt 1958-ban mutatták be s egy évtizeden belül minden fekete korong képes volt e hatást produkálni.

Vinil, dubplate, bakelit

A ma is jól ismert lemezek anyaga hőre lágyuló (termoplaszt) műanyag, néha tiszta PVC, gyakrabban azonban vinil-klorid és vinil-acetát kopolimerje (többnyire ezt hívják vinilnek), de 45-ös kislemezt készítettek polisztirolból is. A vinil normál esetben áttetsző, színtelen matéria, amelyből (a lemez keménységét is fokozó) karbonfekete festék adagolásával állítják elő a jól ismert csillogó, fekete árnyalatot. Miután a szín és az átláthatóság csupán a megfelelő festékadagolástól függ, ezért a lehető legkülönbözőbb kolorittal és transzparenciában gyártanak lemezeket manapság is - az elektronikus tánczenék, a hiphop, az indie/punk irányzatok és a dzsessz rajongói számára. Létezik fotó- vagy grafikai illusztrációval ellátott hanghordozó, ún. picture disc, de valószínűleg többen ismerik ezek gyengébb minőségben, képeslap alakúra nyomott, "gyerek" változatát. A vinillemez előnye a sellakhoz képest, hogy kevésbé törékeny, sokkal rugalmasabb - viszont cserébe, relatív lágysága miatt, sokkal sérülékenyebb.

Különleges típust képviselnek az acetátlemezek avagy dubplate-ek - ezen számos műfajban (dub/reggae, jungle/drum & bass stb.) elterjedt és kultikus rangot élvező hanghordozókra maga a zenekészítő vágatja rá vadonatúj szerzeményét szigorúan korlátozott példányszámban, amelyből csak a csókos dj kollégák kaphatnak. Az acetátlemez titka az, hogy acetátot egyáltalán nem tartalmaz: egy alumíniumlemez az alapja, melyre lágy nitrocellulóz-lakk borítás kerül - ebbe lehet belepréselni a zenét rejtő barázdákat egy háztartási méretű lemezvágó segítségével.

Rejtély, hogy Magyarországon (és csak nálunk!) hogyan terjedt el a bakelitlemez kifejezés: a bakelitre, amely hőre keményedő szigetelőanyag (ún. fenoplaszt) egyáltalán nem lehet zenét rögzíteni, s nem is próbálkozott ezzel senki. Kezdetben afféle félig tréfás szlengként használhatták egyes lemezrajongók, s később ez terjedt el a nagyközönség körében is. Némelyek úgy hiszik, hogy a fekete lemez anyaga tényleg bakelit, mások tisztában vannak azzal, hogy a vinil nem ebből van, de a lakklemezt gondolják bakelitalapúnak - mindkét esetben tévesen.

Neked ajánljuk