A mennyiség diadala: Magyar Sportmúzeum

  • - vörös -
  • 2000. február 17.

Tudomány

Úgy gondolhatnánk, hogy a Magyar Sportmúzeumban a magyar sport történetéről tudhatunk meg egyet s mást. Erre enged következtetni a bejáratnál olvasható - a múzeum igazgatója által szignózott - rövid kis köszöntő, mely tudatja velünk, hogy ez a kiállítás a teljes anyag mindössze egy-két százalékát tárja a kedves látogató elé, és arról is tudósít, hogy a Magyar Sportmúzeum mondhatja magáénak a világ egyik legnagyobb sporttárgyú gyűjteményét.
Úgy gondolhatnánk, hogy a Magyar Sportmúzeumban a magyar sport történetéről tudhatunk meg egyet s mást. Erre enged következtetni a bejáratnál olvasható - a múzeum igazgatója által szignózott - rövid kis köszöntő, mely tudatja velünk, hogy ez a kiállítás a teljes anyag mindössze egy-két százalékát tárja a kedves látogató elé, és arról is tudósít, hogy a Magyar Sportmúzeum mondhatja magáénak a világ egyik legnagyobb sporttárgyú gyűjteményét.

A mennyiségi szemlélet azonban sajnos elsődleges és egyetlen. Az egész olyan, mintha az illetékesek azt mondták volna, hogy itt van ez a rengeteg cucc, sportszerek, mezek, érmek, plakátok, zászlók, kiütött fogak, de nincs hová kiállítani; mit is tehetnénk. Aztán megvonták a vállukat, és elment a kedvük az egésztől. Így hát a Magyar Sportmúzeum nem más, mint néhány telezsúfolt tárló és vitrin, plusz egy Hajós Alfréd-emlékszoba. Persze aki nem tudja, hogy ki volt Hajós Alfréd, az ezután sem lesz okosabb, sőt senki sem lesz okosabb, hiszen mindenhol csak tárgyak és tárgyak, de hogy ki, mikor, hol, hogyan és miért, nos, ezekre a mellékes kérdésekre nem kapunk választ. Találgatni persze lehet, hogy kié az ősrégi bokszkesztyű, és hogy vajon ez-e az a diszkosz, amelyik annak idején eltalált egy szerencsétlen hosszútávfutót, továbbá, hogy ezzel a cipővel rúgták-e le Puskást az ´54-es világbajnokságon, és egyébként is, ebből a múzeumból minden muzeológus sírva rohanna ki, mert ezt így nem lehet.

Ha szépen kérjük, még egy videofilmet is levetítenek nekünk, de inkább ne próbálkozzunk ilyesmivel, mert nem érdemes. Izgalmasabbnak tűnik felülni a tizenkilencedik századi kerékpárokra, mert bár valószínűleg tilos, de úgyse figyel senki. Közben meg eltöprenghetünk azon, hogy micsoda kiállítást lehetne rendezni a magyar sport történetéből, de olyat, mert ha másra nem is, legalább erre büszkék lehetnénk.

- vörös -

Magyar Sportmúzeum, Bp. XIV., Dózsa Gy. út 3. (a Népstadionnál); nyitva: péntek kivételével mindennap 10-16 óra között

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.