Úgy gondolhatnánk, hogy a Magyar Sportmúzeumban a magyar sport történetéről tudhatunk meg egyet s mást. Erre enged következtetni a bejáratnál olvasható - a múzeum igazgatója által szignózott - rövid kis köszöntő, mely tudatja velünk, hogy ez a kiállítás a teljes anyag mindössze egy-két százalékát tárja a kedves látogató elé, és arról is tudósít, hogy a Magyar Sportmúzeum mondhatja magáénak a világ egyik legnagyobb sporttárgyú gyűjteményét.

A mennyiségi szemlélet azonban sajnos elsődleges és egyetlen. Az egész olyan, mintha az illetékesek azt mondták volna, hogy itt van ez a rengeteg cucc, sportszerek, mezek, érmek, plakátok, zászlók, kiütött fogak, de nincs hová kiállítani; mit is tehetnénk. Aztán megvonták a vállukat, és elment a kedvük az egésztől. Így hát a Magyar Sportmúzeum nem más, mint néhány telezsúfolt tárló és vitrin, plusz egy Hajós Alfréd-emlékszoba. Persze aki nem tudja, hogy ki volt Hajós Alfréd, az ezután sem lesz okosabb, sőt senki sem lesz okosabb, hiszen mindenhol csak tárgyak és tárgyak, de hogy ki, mikor, hol, hogyan és miért, nos, ezekre a mellékes kérdésekre nem kapunk választ. Találgatni persze lehet, hogy kié az ősrégi bokszkesztyű, és hogy vajon ez-e az a diszkosz, amelyik annak idején eltalált egy szerencsétlen hosszútávfutót, továbbá, hogy ezzel a cipővel rúgták-e le Puskást az ´54-es világbajnokságon, és egyébként is, ebből a múzeumból minden muzeológus sírva rohanna ki, mert ezt így nem lehet.

Ha szépen kérjük, még egy videofilmet is levetítenek nekünk, de inkább ne próbálkozzunk ilyesmivel, mert nem érdemes. Izgalmasabbnak tűnik felülni a tizenkilencedik századi kerékpárokra, mert bár valószínűleg tilos, de úgyse figyel senki. Közben meg eltöprenghetünk azon, hogy micsoda kiállítást lehetne rendezni a magyar sport történetéből, de olyat, mert ha másra nem is, legalább erre büszkék lehetnénk.

- vörös -

Magyar Sportmúzeum, Bp. XIV., Dózsa Gy. út 3. (a Népstadionnál); nyitva: péntek kivételével mindennap 10-16 óra között