A narancskirálynô születésnapja: Túrni

  • - sisso-bod -
  • 1996. május 16.

Tudomány

Amikor a tizenhetedik századi felfedezôk behatoltak a mai Oranje Szabadállam területére, valószínűleg szerethetôbbek voltak, mint a multikultúra turistái, amint megvalósítják magukat a narancsból született város, Amszterdam szeméthalmain.
Amikor a tizenhetedik századi felfedezôk behatoltak a mai Oranje Szabadállam területére, valószínűleg szerethetôbbek voltak, mint a multikultúra turistái, amint megvalósítják magukat a narancsból született város, Amszterdam szeméthalmain.

Az alkalmazkodó természetű hollandok nem kapnak szívdobogást a kirakatokban üldögélô százguldenes egzotikus comboktól, sem a hasis- és a melegbárok belterjes világától, annyira természetes nekik a sok szabadság meg a mások bámészkodása.

Bezzeg, mikor egy évben egyszer

szabad az utcai kereskedelem,

még ôk is megôrülnek. Képesek két nappal elôbb krétával gondosan újrakolonizálni az aszfaltot, akkor is ott ücsörögnek, ha nincs trópusi idô, csak ôrzik a placcot, várva a narancskirálynô (van Oranje) születésnapjának kezdetét jelzô éjféli harangszót. Kihordják megunt gönceiket, kinôtt görkorcsolyáikat, ha más nincs, a tavaly ugyanekkor jutányos áron beszerzett letört fülű porcelánnyulat meg az ezernyi filléres szart, és rendületlenül árulnak. Ebben a mediterrán jellegű piaci elszabadulásban még az egyébként joviális külsejű, józan polgárok is kifestik arcukat, narancsszínű bohócsipkát húznak, és elcserélik feleségüket. A sárga hajú fôkönyvelôk olcsóért mérik a förtelmes narancslikôrt, de mi inkább a Fekete Halál fedônevű áltequilából iszunk egyet, aztán még egyet. Kelet-európai különállás. A sikátorokká szűkült utcákon dübörög a techno, csak a másodpercenként fél centit továbbugró tömeg hullámain szörfözve lehet haladni. Hol embervért szomjazó azték királyok vagyunk, hol izzadó bozótnégerek. Odabent és odakint is dobolnak, mint az állatok.

A déli

csendes detoxikáció után

muszáj bevenni egy guaranát, egy multivitamint meg egy késleltetett felszívódású C-vitamint, mielôtt nekivág az ember a városnyi turkálónak. Azért ezzel mégsem vetekszik egy körúti rutibutik, ahová valószínűleg innen bálázzák be a használhatatlan szemetet másnap. Minden excentrikus ízlésvilág kielégülhet, a nôk próbálnak, a férfiak cipelik az egyre több és több nejlonszatyrot, nem merik letenni, mert akkor a másik ember nôje azt hiszi, eladók. Számos trükköt tanulhatunk, elsô lecke: hogyan együnk hónunk alatt ruhászsákokkal pácolt heringet, Red Bull-patak közepén ülve az aszfalton, géppuskaropogás-szerű ska-ra pogózó skinheadek, pszichedelikus cuccokban pompázó junkie-k, lágy soul zenére himbálózó fekete keresztény gyülekezet és egymást átölelve révülô Village People típusú melegek között. Lelkünkben béke van, ráébredünk, hogy a párhuzamos kultúrák a végtelenben sem találkoznak soha. Az a fô, hogy minket hagynak túrni.

Az árak

nem mennek tíz gulden fölé, de ha igen, az már gyanús, talán valamelyik világhírű divatcég álcázta magát standnak, hogy kiárusítsa a múlt évi kollekciót. Képtelenek olyan összeget mondani, amiért ne cipelne az ember, sôt, lehet kevesebbet is adni az alku után. Aki megunta az árusítást, vagy annyira berúgott, hogy képtelen ellenôrizni a felvevôpiacot, legfeljebb kidobálja az útra a maradékot, hadd kapkodják. A vásárlásnak ettôl a módjától a nép

elôbb-utóbb megcsömörlik,

megfájdul a lába, már nem tud különbséget tenni a jó és a rossz között, hányingere lesz az öblítôszagtól. Ilyenkor inkább társát túrja ki valahogy a tömegbôl, mert itt elég egy másodperc figyelmetlenség, és az áldozat maga is egy kupacban hever, mint valami levetett ruhadarab. Idegen városban, mutáló tudattal nem jó elveszni. Ha valahonnan anyanyelven párállanak fel a nyögések, akkor félre kell lökdösni a tömeget, arrébb túrni a kacatokat, majd óvatosan kihúzni az illetôt a halomból, lehetôleg az álla alatt fogva, puszta elôvigyázatosságképpen, nehogy visszarántson magával, és a ruhák helyett téged találjon el a hányás.

Az is érdekes, amikor három magyar véletlenül összefut egy turkálóstandnál. Úgy csinálnak, mintha csak kicsit kotorásznának, majd megbeszélik, este melyik foglalt kocsmában találkozzanak, aztán ha a többiek látótávolságon kívül kerültek, visszaosonnak, és megveszik, amit a halom alá dugtak.

Az ember

hisztérikusan hagyja abba

a túrást, csak ahogy kezdte. Elôször megjegyzéseket tesz, majd komolyabban beszólogat, a másikat okolja, miért kell neki idióta turista módjára felvásárolnia minden kacatot, különben is, hogy akarja hazavinni. Térdel a romokon, szétdobálja a zsákmányt, zokog, esetleg a haját tépi. Átkozódik, ült volna inkább egész nap egy kávézó teraszán, nézte volna kényelmesen a sok turkáló, csomag alatt rogyadozó hülyét, és szórakozott volna felhôtlenül, mint a holland nyugdíjasok a páparuhába öltözött pocakos motorosokon, akik egyetlen barkácskalapáccsal verik álló napig az Oldsmobilt, le-lehugyozva azt.

Ebben az audiovizuális túlcsordulásban kúszunk hazáig, csábító, gazdátlan bôrjakók szegélyezik az utat. Kétnapos pihenô, amit vettünk, látni sem akarjuk. Zöldségleves borral, mint otthon. Akkor megyünk legközelebb az utcára, amikor már kitakarították, az éj leple alatt bemerészkedünk a Korszakovba, hogy végre kitáncoljuk magunkat és igyunk egy meszkalt. Az inkognitó azonban nem jön össze, magyar ajkú író ugrál a parkett közepén, és kérdez: Szia, te túrtál már?!

- sisso-bod -

Figyelmébe ajánljuk

Fuss, és tévedj el Budapesten!

Budapestre jött a City Race Euro Tour, egy városi tájfutó rendezvénysorozat. Három napon át futhatunk Budapest különböző részein egy térképpel, amelyen a kukák is fel vannak tüntetve, de az utcanevek nem láthatóak. De mire is jó ez az egész?

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.