A cybernarkósok és az elektronikus divat majmai persze nemigen vesznek tudomást az Internet hype valódi céljáról, a piacépítésrôl. Simán beszopják és lelkesen szajkózzák a reklámszlogeneket úton-útfélen. A hazai tömegmédia pápája nyújtotta éjjeli menedékben szimpatikus elektronikus újságírók áradoznak: megvalósulóban az információ felszabadítása, nem lehet többé agyonhallgatni, szétmanipulálni, összehazudni semmit, mert itt "a számítógépes világhálózat, az Internet", ahol egyetlen egérkattintással elérhetô minden információ. De jó. Az egérketty fôleg. Szóval az Interneten információ van. Mármost, merengjünk el azon, hogy mi az Internet meg mi az információ, és hogy jön össze a kettô.
Még viszonylag értelmes arcú médiaguruk is szemrebbenés nélkül eresztenek meg olyan fordulatokat, hogy "a világméretű számítógép-hálózat, az Internet". Ebben mindjárt a határozott névelôvel baj van. Mert több világméretű hálózat van, az Internet csak az egyik. Illetve még az sem - ezért szokták egyes MIT-es konzolhuszárok még a létezését is tagadni -, az Internet eredetileg egy adatátviteli szabvány, arra való, hogy különbözô kommunikációs rendszerek között lehetôvé tegye az átjárást. Késôbb a különbözô, egymással az Internet-szabvány segítségével kommunikáló rendszerekbôl létrejövô magasabb szintű rendszert kezdték Internetnek nevezni. Ennek a rendszernek történelmi okokból az a tulajdonsága, hogy az alrendszereiben tárolt úgynevezett információ egy részéhez különösebb teketória nélkül hozzáengednek bárkit, aki arra jár. Egy idô óta az Internet szó ezt a szabadlegelôt jelenti. Sôt, annyit sem: fékezett intelligenciájú zsurnaliszták, számítógép-fóbiás politikusok és töppedt agyú menedzserek a World Wide Webet értik alatta - és azt hiszik, hogy tulajdonképpen az egész egy nagyra nôtt nintendó.
Hogy mi az információ, az "fogós, ravasz kérdés". A tankönyvek az elsô fejezetben szoktak mindenféle körkörös definíciókat összezagyválni nagy nevekre hivatkozva Shannontól Neumannig. Az eb valahol a fizikai, pszichológiai, szociológiai hatás körül van elhantolva. Az információhatározatlanságot (entrópia, óh!) csökkentô tényezô - így a matematikai információelmélet, de az nemigen való földi halandóknak. Maradjunk abban, hogy információ az érzékszerveinket érô ingerek azon része, amelyikkel az agyunk kezd valamit.
Az információ persze attól az, ami, hogy valami úton-módon eljut ahhoz, akinek az agyában önnönmagává válik. A "valami úton-módon" a lényeg. És az Internet nem országút, még csak nem is ösvény, csak egy nagy rakás (nagyon nagy rakás) fene tudja, micsoda. Az információ útja nem az a görbe vonal, ami a könyvespolc és az olvasó között van, hanem az az intellektuális művelet, amibôl kiderül, hogy a delikvensnek melyik könyvet kell levennie. Ahhoz, hogy ez lehetséges legyen, azt a valamit, amiben az információ tárolódik (agy, könyv, lemez, kép, film, szalag, adatállomány: egyszóval dokumentum) rendszerbe kell illeszteni, osztályozni kell. Az osztályzáshoz pedig egy (két, néhány) fogalommal le kell tudni írni, hogy mirôl szól az a dokumentum, vagyis fel kell tárni a tartalmát. Nehéz, agytipró munka, sok száz éve űzik a kultúra számkivetett, éhezô páriái,
a könyvtárosok
Mivel az Egyetemes Tizedes Osztályozástól a kötött tárgyszavas rendszerekig egyetlen osztályozási rendszer és feltáró eljárás (azaz információkeresô nyelv) sem tökéletes, viszont mindegyik rengeteg munkát igényel, egyre nagyobb keletjük van az automatikus eljárásoknak, a gépi indexelésnek. A hálózatokon különösen. A gép persze nem képes egy-két találó fogalommal (tárgyszó) összefoglalni egy dokumentum mondandóját, viszont képes minden szavát pompásan szerkesztett indexekbe gyúrni. Csakhogy attól, hogy egy szó elôfordul egy dokumentumban, még nem biztos, hogy az arról is szól. Majdnem hiába tipor végig a Digital mamutja naponta több millió Web-oldalon és szedi ábécébe minden szavukat, az igazi olvasni-, néznivaló (informatikusok úgy mondják: a releváns találatok) megtalálásában alig segít: tízezer találat alig ér többet, mint a nulla. Manapság azt hiszik, hogy az indexeléshez a villamosmérnökök meg a matematikusok értenek. Pedig fenét. A könyvtárosok értenek hozzá. Csak ôket nem hallgatja meg senki, hiába jártatják cserepesre a szájukat.
Vannak azért pompásan működô feltáró-osztályozó-visszakeresô rendszerek már több mint száz éve. A tudományos referáló folyóiratok például. Egy vegyész 1907 óta biztos lehet benne, hogy a számára létezô információ 99 százalékához elvezeti ôt a Chemical Abstracts (CA). Évtizedek óta elektronikusan is. A mai Internet-janik többségének még a papája is hátulgombolós volt, amikor a CA-ban már géppel lehetett matatni (na jó, szalagról, batch-ben, de akkor is). A CA tizenkétmillió rekordjában több információ van, mint az egész Interneten. És tényleg van, tudniillik meg is lehet találni.
De a CA nincs az "Interneten", és nem is lesz soha. Más világhálózatokon van, az Interneten legfeljebb az ajtóig lehet eljutni. Ott a cerberus barátságosan megkér, mutatkozz be. Értsd: megkérdezi a számlaszámod. Mert bizony a CA drága. Naná, szakemberek ezrei gürcölnek rajta éjjel-nappal. Azt a tizenkétmillió dokumentumot mind egy szálig elolvasták, mielôtt indexelték. A CA így aztán csak az értelmes kérdezôsködést kedveli: minden szóért, amit hajlandó meghallgatni, 1 dollárt kell pengetni neki. De érti a rajzokat is, egy benzolgyűrűt 100 dollárért szíveskedik tanulmányozni. Az ideje is drága, óránként 50 dollár. Aztán viheted az információt - darabonként 2 dollárért. Na nem azt, amire szükséged van, csak azt, hogy hova menj érte: melyik folyóirat, melyik szám, hányadik oldal. És a CA még nem is igazán drága. Akarsz jó, használható üzleti információkat?, mondjuk egy rendes tanulmányt a metanol (faszesz) termelésének világhelyzetérôl? Van - ötezer dollárért.
Az Interneten - ha Interneten a hálózat "szabad", vagyis ingyen elérhetô részét értjük - nincs igazi információ. Illetve azért mégis, csak nem annyi és nem olyan.
Hír, az rengeteg,
meg süket duma még több, meg entertainment, meg etetés, meg reklám, meg agymosás, meg ideológia, blabla. Az információnak ugyanis ára van, nem adták ingyen soha, és nem fogják ingyen adni soha. Na jó, ez így túlzás. Van az Interneten igazi, értékes információ is. Az, amit valamiért (például manipulációs céllal) odaszivárogtattak, vagy amit az információ szabadságának harcosai odaloptak, és amit vagy megtalálsz, vagy nem.
Az Internet hype szédültjei azt hiszik, az Internet hatalmas, világméretű információs rendszer. Az információs rendszer azonban az információtár és az információkeresô rendszer jól szervezett együttesét jelenti. Az Internet információtartalma viszont szedett-vedett, esetleges, redundáns, és visszataszító szeméthegyek lepik; információkeresô eszközei pedig (reméljük: ma még) alig használhatók.
Az Internet nem információs rendszer, hanem kommunikációs közeg, médium. Annak viszont soha nem látott hatékonyságú. Soha nem állt még az emberiség rendelkezésére olyan eszköz, amellyel ennyire gyorsan, ilyen olcsón és ilyen sok emberhez lehet információt eljuttatni. De az információt elôbb meg kell szerezni: meg kell venni, el kell lopni, ki kell kényszeríteni. És akiknek politikai vagy gazdasági érdekük az információ ôrzése, továbbra is foggal-körömmel védik érdeküket, hatalmukat, és jókat röhögnek a szabadság bajnokainak igyekezetén.
Az információbirtokosok kétarcúan viszonyulnak az Internethez. Egyfelôl félnek tôle, igyekeznek korlátozni, cenzúrázni, törvények és regulák rácsaival elkeríteni. Másfelôl kihasználják. Az Internet nemcsak a polgárjogi aktivisták, az emberbarátok és lélekfelszabadítók hatékony médiuma:
a kábelnek mindegy,
hogy a rajta átpumpált bitek mit hordoznak. A szabad információ álruhájába öltöztetett reklám, az ámítás, a manipuláció, az etetés, a hazugság ugyanolyan gyorsan terjed a hálón, mint a meztelen igazság. Sôt, a mögötte álló pénz kicsicsázza, csábítóbbá is teszi.
A hype sulykolta jelszó, hogy az Internet világméretű információs rendszer, cinikus fegyvere politikai és gazdasági hatalmasoknak. Nagy tömegekkel hitetik el, hogy ott van minden - miközben mindent elkövetnek, hogy csak az legyen ott, amit ôk raknak oda. Attól, hogy a jámborság magáénak hiszi az Internetet, még nem következik, hogy a tulajdonos hajlandó kiengedni a markából. És még ha úgy is lenne, az Internet tarka kulisszái mögött szilárdan állnak az információ régi bástyái, a hivatalok, az állami kézben levô archívumok, a hírgyártó és -manipuláló apparátusok, a távközlési óriások és az információ patinás kereskedôházai.
Ha a civil kurázsi nem veszi észre, hogy az információszabadság gyönyörű új vidámparkjában a régi hatalom vigyorog az irányítópult mögött, a történelem egyik legnagyobb manipulációját fogja jól megszívni.
Zsadon Béla
()
