"A világ legborzalmasabb tarantellái" (Madárpók- és skorpiókiállítás)

  • - winkler -
  • 1998. április 9.

Tudomány

Ha véletlenül kiderülne, hogy a madárpókok nem harcolnak kígyókkal (National Geographic) és nem törnek az emberiség vesztére (Arachnophobia), sokkal kevésbé lehetne eladni őket. Mármint médiailag: saját testi valójukban amúgy sem nevezhetők tömegcikknek.

Ha véletlenül kiderülne, hogy a madárpókok nem harcolnak kígyókkal (National Geographic) és nem törnek az emberiség vesztére (Arachnophobia), sokkal kevésbé lehetne eladni őket. Mármint médiailag: saját testi valójukban amúgy sem nevezhetők tömegcikknek.

A valószínűleg olasz utazó kiállítás borzalmas állatokat ígér, a legborzalmasabb állat azonban a belépődíj: 500 forint, ez megegyezik a teljes árú állatkerti beugróval, és itt a diákjegy is drágább: 350. Az állatkert rovarházában vannak madárpókok és skorpiók is, igaz, jóval kevesebb. Emitt a várt szegényes gagyihoz képest meglehetősen bőséges a felhozatal, különösen pókokból. Skorpióból lényegesen kevesebbet látni, az ismeretterjesztő szövegek elképesztő idiotizmusa azonban Twist Olivért is kárpótolni tudná egy mégoly sanyarú gyermekkorért. Van Poecilotheria ornata, ami ceyloni madárpók. Erről azt írják, veszélyes természetű, a rabságban felnevelt fiatalok azonban szelídek. Nem tudom, hány szakember kell ekkora állatság világrahozatalához: még a gerincesek közt is ritkaság, hogy valamelyik állat fogságban nevelve szelíd lesz. Jómagam neveltem már Poecilotheriát (a pókászok szeretetteljesen csak "pöcinek" hívják), és máig bámulattal tölt el, hogy egy ennyire kis termetű állat milyen bátran támad gyakorlatilag bármire, akár kamion, akár a Tunguz meteor kopogtat az üvegen.

A kiállításnak egyébként már

a címe is marhaság:

a madárpók neve valójában tarantula, nem tarantella. A tarantella egy középkori eredetű olasz tánc, meg a Győri Keksz- és Ostyagyár édessége. Egyébként a tarantula szó is csak köznyelvi használatra alkalmas, szakértő ilyet nem mond, de egy népszerű kiállítás címének megtenné.

Az ismertetőkből kiderül, melyik póknak van és melyiknek nincs "sipító szerve", na, hogy ezt ki fordította, belegondolni se merek. A "stridulating organ" szakkifejezést jobb híján "ciripelő szervnek" szokás fordítani, mert bár a pókok nem ciripelnek, hanem sziszegnek, a testrész mechanikája hasonlóan működik, mint amivel a tücskök és sáskák koncerteznek. Sipítás?!

A valódi borzalmat még az arachnofóbiások számára sem a pókok jelentik, sokkal inkább a vad ízléstelenséggel, helyenként életveszélyesen berendezett terráriumok. Piros és kék színűre festett kavicsszőnyeg, hongkongi művirágok ipari mennyiségben. A Cyclosternum fasciata vackába történetesen valódi kaktusz került, ilyesmit csak az csinál, akinek nemcsak ízlése nincs, de hülye is. Az illető állat ugyanis Costa Ricán honos, esőerdőlakó, tehát pára kell neki, a kaktusz pedig nem szereti a párát, tehát vagy egyik, vagy másik. A legrosszabb esetben az dönti majd el a kérdést, hogy a pók felmászik a kaktuszra, és egy tüske kiszúrja a potrohát.

Nehezen értelmezhető régi vágyamról, a thai Haplopelma minaxról tett megállapítás: "kellemes tapintású pók, de nagyon agresszív".

Fogdossam rettegve?

És persze mondanom sem kell, "több órán keresztül kiabál", nyilván a sipító szervével, miután megtaperoltam.

Honnan szedték ezeket a nagyon barom fordításokat? A madárpókokat többnyire angolszász felfedezőik nevezték el, az angol nyelvű szakirodalmat a németek viszonylag pontosan szokták átültetni. Az afrikai madárpókokat páviánpókoknak is nevezik, a kiállításon viszont a pawiani terminus megy, azzal a többször ismételt megjegyzéssel, hogy "a pawiani az angolból lett lefordítva". Eredetileg baboon spiders, olaszul is maximum babbuino. Magyarul meg pávián. Talán lengyelül? A pawiani-ügy a Pterinochilus murinusnál kulminál, melynek eredeti, kissé bombasztikus angol nevét (Mombasa Golden Starburst Baboon) a horrorisztikus "Égetett Pawiani"-ra interpretálták. Szerintük szelíd, hát fogják csak meg, mindjárt átírják a szöveget, de nem szabadkézzel, arra garanciát vállalok.

A marhaságokon csemegézőknek további pompás falat lehet, hogy "a Psalmopceus cambridgei természetes ételei a madarak", amikor még a tényleges szakírók is bizonytalanok a madárevés tényében. Az elsőként rendszerezett madárpókokat, az Aviculariákat anno azért nevezték el madárevőnek, mert hálójukban állítólag előfordultak kisebb madáralkatrészek. Az aviculariák viszont farkasmódra vadásznak, hálót csak lakhatási céllal szőnek, az is inkább csőrendszer. Az elmebaj bővebb taglalásához lapunk terjedelme nem volna elegendő, ezért szóljunk a kiállítás pozitívumáról is.

Ha valakit csak nagy vonalakban érdekel a madárpók, láthat az állatkertben is, de itt annyi a különlegesség, amihez minimum egy német börzére kéne elzarándokolni. A két leblonditól nem hatódtam meg, az enyém sokkal szebb, de végre láthattam csak könyvekből ismert Megaphobema robustát (rózsaszín lábszőr), és Citharischius crawshayit, ami Afrika legnagyobb pókja, tényleg döbbenetes darab - bár kisebb, mint a leblondi, azért örömest vállalná az ember. Van két Ceratogyrus, ők az afrikai szarvas páviánpók, akinek tényleges szarva van a fejtorlemezén, és Lampropelma violaceopedes, amelyikről még nem is hallottam, kicsit hasonlít a Greenbottle Blue fantázianevű állatra (Chromatopelma cyaneopubescens), lehet, hogy tényleg az. A számos pók mellett akadnak éktelenül gusztustalan százlábúgigászok, akik csak salátát esznek, és van fekete özvegy. Ami a kiállítás alapján abszolút homályban marad, hogy a tarantulák nem halálos csípésűek, csak nagyjából a darázs szintjén vannak. Kivéve az ausztrál Atrax nemzetséget, amelyről csak fotó látható, az is a The Proper Care of Tarantulas (A tarantula helyes gondozása) című könyvből származik, ahogy a skorpió viszi a fiát sorozat a Tarantulas and Scorpionsból. Annyi baj legyen, fő, hogy ne sipítson!

- winkler -

Városliget, Műjégpálya; nyitva októberig mindennap 9-20 óráig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

A gólem

Kicsit sok oka van Karoł Nawrocki győzelmének a lengyel elnökválasztás június 1-jei, második fordulójában ahhoz, hogy meg lehessen igazán érteni, mi történt itt. Kezdjük mindjárt azzal a tulajdonképpen technikai jellegűvel, hogy az ellenfele, Rafał Trzaskowski eléggé elfuserált, se íze, se bűze kampányt vitt.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.