Tudomány

Testkulturális esték New Yorkban: Pokoltűz és agyarak

"Hús az egész világ", állította egy esszéjében Maurice Merleau-Ponty. A filozófus megközelítésében az emberi hús és test szolgál az identitás kialakításának egyik legfontosabb materiális és intellektuális mozgatóerejeként. A hús jelzi az emberi test kontúrjait, valamint azt a határvonalat, amely elválasztja az egyént a külvilágtól és az őt körülvevő testektől. Ugyanakkor a hús a "kint" és a "bent" egyesülésének színtere is, hiszen testünk és húsunk által jelzéseket és elvárásokat, bizonyos helyzetekben szexuális tartalmú üzeneteket bocsátunk ki: "megjelenésünkkor" számítunk a többiek testünket nyugtázó tekintetére, elismerésére, megbotránkozására, csodálatára - mikor milyen módon kívánjuk magunkat "társadalmilag" megjeleníteni. Ezekből következik, hogy az emberi test és hús, összefüggésben az identitás és a magunkról alkotott kép változásaival (részletekre szakadásával), más és más üzenetet képes közvetíteni az egyénről eltérő helyzetekben; a test és a hús megváltoztatása az identitás alkotóelemeinek (így pl. a szexualitásnak) egy újabb darabkáját mutatja meg. Az identitás alakítása, kisebb-nagyobb részekre osztása a test és a hús formálása által - valami ilyesmi folyik abban a két New York-i klubban, ahová ez a rövid beszámoló kalauzol.
  • Tapolcai András
  • 1999. január 28.

Múzeum: Nemzeti Szénház (Kalandok a salgótarjáni bányamúzeumban)

Miközben a Zsil-völgyi bányászok hagyományos termelőeszközökre kapva, megint egyszer Bukarest felé vették az irányt, én az egyik újabb keletű perverziómnak áldozva, alászálltam a József lejtaknába. Passziómmá lett ugyanis mindenféle helyi múzeumok, gyűjtemények és emlékszobák felkeresése, így a Salgótarján környéki hegyekben járva, nem hagyhattam ki a Pothornik József (1903-1981) nevét viselő bányamúzeumot. Második (titkos) tervem volt a Nógrádi Sándor Felszabadulási és Partizánmúzeum felkeresése, ám a partizánokat sajnos elsodorták az új szelek, a gyűjtemény számára lefoglalt egykori vadászház a kies Karancsberényben ma ismét magánkézen van, helyi források szerint ismeretlen aranyifjak járnak oda dolcsevitázni. Bár Tarján máig erős MSZMP-jelenléttel büszkélkedhet,
  • Bori Erzsébet
  • 1999. január 28.

Tamagocsi után: Szőrmók mikroprocesszorral

Tavaly ismét egy virtuális háziállat volt a karácsonyi bevásárlási láz slágere és hiánycikke az Egyesült Államokban. A tamagocsi utódjaként emlegetett Furby, vagyis szőrmók nem más, mint egy mesterséges intelligenciával ellátott apró plüssbaba, amely nem előre determinált, hanem játék közben tanult módon használja kétszáz szavas szókincsét és az érzelemnyilvánítás széles skáláját lehetővé tévő mimikáját, így a gazdájával történő interakciók során saját személyiségre tesz szert. A szőrmók olyan tanulékonynak bizonyult, hogy az USA Nemzetbiztonsági Hivatala kitiltotta hivatali helyiségeiből, nehogy kifecsegje a cég titkait.
  • - bodoky -
  • 1999. január 21.

Népbűvészet: Fűrészpor (David Copperfield a BS-ben)

Nem kell félni, nem fogok értelmiségi fanyalgásba arról, hogy sok pénzből könnyű látványos mozit csinálni, semmi bajom a jó mozikkal. Rodolfó-függő sem voltam soha, merthogy képtelen vagyok hosszú ideig összpontosítani, frusztrált leszek a fejtörőktől, sőt a logikus gondolkodás sem kenyerem, az emelő volt az utolsó gép, aminek értettem a működését. Nincs tehát semmilyen előítéletem David Copperfielddel szemben, mi több, bíztam abban, hogy jobban leköt, mint a többiek, merthogy kicsit unatkoztam mindig, amikor bűvészt vetett utamba a sors. Róla tudtam, hogy nem kártyákkal, kendőkkel, hanem vasúti kocsival, Niagarával, Szabadság-szoborral szokott bíbelődni, engem meg főleg a mikromágia untat, a sok töltelék, hiába tudom, hogy pont ezalatt vernek át, terelik el a figyelmemet, alig várom már a légtornászokat.
  • - kerényi -
  • 1999. január 21.

Ûrkutatás: Mars-remix

Másfél évvel a sikeres marsmobilmisszió után újabb két szondát indított útra a NASA a Mars felé: a Climate Orbiter a bolygó körül kering, míg a Polar Lander a déli pólusra ereszkedik majd le. Mindkét szonda fő feladata megtalálni a vizet, amely az űrfelvételek tanúsága szerint elsivatagosodott bolygón egykor hatalmas mennyiségben fordult elő, ma már azonban csak a pólusokat borító jégsapkákban látszik belőle valami. A leszállóegység kisautó helyett mikrofont visz magával, úgyhogy jövő ilyenkor már a marsi szél süvítését - esetleg a helyi népdalkincs gyöngyszemeit - is hallgathatjuk az acidpartikon.
  • Bodoky Tamás
  • 1999. január 14.

Kidobott kisállatok: Kegyetlenül hülyék

A húsvéti csúccsal az óriáskígyók járnak a legjobban: bár a média az ünnepnek ezt az aspektusát kevésbé forszírozza, és Jézus feltámadásához sem kapcsolódik egyértelműen, rengeteg nyuszi végzi anakondák és madagaszkári boák halálos ölelésében. Óriáskígyók számára a nyúl ideális méretű táplálék. De mi legyen a karácsonyi ajándékként kudarcot vallott kutyákkal?
  • -winkler -

Matáv-áremelések: Godzilla a piacon

Miközben a liberalizált európai piacokon csökkentek a távközlési tarifák, a tavalyi év első kilenc hónapjában újabb rekordnyereséget könyvelhetett el, és januártól ismét árat emelt a magyar távközlési piacon egyeduralkodó telefonszolgáltató. A "versenypiacra való felkészülés" jegyében, az impulzusról az időalapú számlázásra való áttéréssel párhuzamosan vastag ceruzával írta újra a tarifatáblázatot, míg az "erős érdekérvényesítő képességgel" megáldott, nyugat-európai mintára sztrájkkal fenyegetőző internetezőket a tavaly bevezetett éjszakai kedvezmény kiterjesztésével szerelte le a Financial Times által a közelmúltban globális távközlési díjjal kitüntetett Matáv.
  • Bodoky Tamás
  • 1999. január 7.

Karrier: Euborkafa

A fizetésed körülbelül másfél millió forint havonta. A Brüsszelbe költözéskor bőséges letelepedési támogatást kapsz, első munkaévedben adómentesen vásárolhatsz tartós fogyasztási cikkeket. Soha nem rúgnak ki, legfeljebb áthelyeznek. Évi 24 nap szabadság plusz állami ünnepek és különböző pótszabadságok. Lehetsz közgazdász, jogász, de még jobb, ha bölcsész vagy. Érdekel?
  • Winkler Róbert

Antik Enteriőr: Belsőségek

Mindazok, akik kíváncsiak, mire képes ma a magyar műkincs- és régiségkereskedelem, egészen biztos, hogy nem hagyták ki az V. Antik Enteriőr kiállítást és vásárt. A Műcsarnokban november 25-29. között tartott ötnapos dzsemborin mindenki ott volt, aki számít vagy számítani akar: kis- és nagyhalak, érintettek és érinthetetlenek, no és azok, akik soha nem jönnek másért, csak körülnézni. Ráadásul a helyszínen mindenki találhatott kedvére valót és pénztárcájához mértet, ha úgy döntött, karácsonyra valami igazán eredeti és felejthetetlen dologgal kedveskedik azoknak, akik ezt megérdemlik.

A 2000. év problémája: Gabona, cukor és víz

A számítógépek két számjegyű dátumkezeléséből adódó ezredfordulós komputerpánik hatására egyre több kaliforniai szoftvermágus és New York-i bróker dönt úgy, hogy kivonja az információtechnológiai ipar blue chip részvényeibe fektetett pénzét a tőzsdéről, és helyette több évre elegendő gabona-, cukor-, víz- és lőszertartalékot halmoz fel a Sziklás-hegység egy eldugott völgyében. A MaNcs tudósítói korszerűen cselekedtek tehát, amikor processzorgyár-látogatás ürügyén a gabonapálinka és a sör előállításának ősi, a küszöbön álló összeomlás után feltehetően újra aktuális módszereit tanulmányozták Dublin városában.
  • Bodoky Tamás
  • 1998. december 3.

A Leonidák: Remeteorr

A meteorrajok olyan természeti jelenségek, amelyek pontos előrejelzése majdnem lehetetlen. A hivatalos időpont-meghatározások és az internetes levelezőlistákon érkező találgatások alapján nekem is több embert sikerült félrevezetnem hullócsillagügyben, mint nem. Pedig már előre rémtörténetek jártak az elmúlt évek Perseida-maximumairól, amikor a kívánságlistákat teljesítő kedvelt nyári csillagrajok nem feleltek meg az elvárásoknak, és titokban záporoztak. November 17-én hajnalban Budapest egét délkeleti irányban ellepték a nagyjából harminckét évenként visszatérő Leonidák, és egy nyálas hollywoodi mesefilm élményében részesítették a szerencsés megfigyelőket.
  • - sisso -
  • 1998. november 26.

Humán szövettenyészetek: Õsleves

Az emlősklónozás óta a legjelentősebb áttörésről számoltak be amerikai tudósok a biotechnológia területén: humán embrióból olyan sejttenyészetet állítottak elő, amely laboratóriumi körülmények között korlátlan ideig fenntartható, és belőle tetszőleges típusú emberi szövet tenyészthető. Az etikai szempontból problémás, így állami pénzből nem támogatott kutatást finanszírozó magáncég részvényeinek árfolyama a bejelentést követően megháromszorozódott a tőzsdén.
  • - bodoky -
  • 1998. november 19.

Veszprémi viadukt: Pillantás a hídra

Tavaly heten, idén hatan ugrottak a halálba a veszprémi viaduktról, többnyire lehetetlenül fiatal emberek. Nem csoda, hogy a dunántúli város idén hatvanéves jelképét sokan az öngyilkosok kultuszhelyének tartják, ami azon túl, hogy rettenetes dolog, nem éppen hízelgő egy az átlagosnál dinamikusabban fejlődő településre nézve. Nem csoda, hogy a veszprémi önkormányzat sok mindennel próbálkozik annak érdekében, hogy valamiféleképpen megállítsa ezt a borzalmas sorozatot.
  • - legát -
  • 1998. november 19.

A Nemzeti Színház helye : Nyugati szél

Ha nem épül meg a rossz helyre, rossz időben tervezett színház az egykori Erzsébet téren, akkor már csak az Inter-Continentalt és a Marriottot kell lebontani ahhoz, hogy végre fellélegezhessünk. A kormány következetességét látva talán még arra is van remény, hogy a Pénzügyminisztérium ormótlan, historista épülete sem fog sokáig a levegő és a lakosság útjában állni. Abban azonban irreális lenne reménykedni, hogy az ország vezetése rászánja magát a Parlament lebontására.
  • 1998. november 5.