A VI. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapoknak alcíme is van: a Vertikális Integráció Szakvására. Elsőre talán különféle allegorikus magyarázatok ugranak be, "határ a csillagos ég!", akasztófa, ilyesmik, de a helyes megfejtésre a 24 óra nevezetű megyei újság Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok mellékletében bukkanhatunk, a Teljesen nyitott szakmai seregszemle című vezércikkben. Az ismeretlen szerző a következőket írja: "bemutatjuk, hogy milyen módon lesz a naposcsibéből elősütött, panírozott, világszínvonalú élelmiszer úgy, hogy a termelési-értékesítési folyamat egy kézben, azonos érdekeket képviselve összpontosul (...) A vertikális integráció keretet és logikai sorrendet állít fel a tenyésztés-termelés-értékesítés egyes fázi-sai (...) között". A közönséget azonban valószínűleg ez a dolog izgathatja a legkevésbé (még ha az egy kézben tartott folyamatokról maguk is mesélhetnének ezt-azt), hiszen sokkal látványosabb dolgokkal is találkozhatnak, mint a rejtvényfejtés. Itt van például mindjárt maga Bábolna is, a falu. Rendezett utcák, takaros, barack- és műtrágyaszínű házak, a horizontot uraló lakótelep alján az Aranypatkó étterem, Közép-Európa talán legrosszabb ilyen jellegű intézménye. A térelválasztó elemeket az különbözteti meg a pincérektől, hogy előbbiek nem mondják mindenre, hogy
nincs, nincs, az se nincsen,
és nem csóválják szomorúan, sebzett méltósággal azt a szép busa fejüket. Az ebédlő felett lebegő készülék Diana hercegnő temetését közvetíti, a termet csend üli, méla harangszó bongása vegyül a mócsingon való csámcsogás jellegzetes, otthonos zajába.
A majdnem egy hétig tartó rendezvényen egymásba érnek a szakmai összejövetelek (számítástechnikai konferencia, brojlertenyésztési partnertalálkozó, a tojóhibrid-tenyésztők egyesületének közgyűlése stb.), megannyi kézenfekvő alkalom a szakmai továbbképződés mellett a szocializálásra; a brojlertenyésztési partnertalálkozókon kovácsolódott frigyek például legendásak, de a kívülállók számára valószínűleg sokkal fontosabb, hogy minden napra jut valami közérdeklődésre számot tartó, lovasbemutató, rali, gép-show, büfé, és persze akadnak rétegműsorok is, mint például a Baromfihús- és árutojás-termelők kézikönyvének premierje.
A rendezők - igen helyesen - eltekintettek attól, hogy pénzt áldozzanak a hazai szórakoztatóipar minden nyilvános rendezvényen felbukkanó színes férgeire. A playback-bajnokok így aztán nem kaszálhattak Bábolnán, bár állítólag akadtak olyanok, akik arra számítottak, hogy levezetésként elhívják az Arató-diszkót, de a gázsira szánt összeget inkább a tojóhibrid-bizniszbe forgatták vissza.
Így az M1-es út melletti kiállítási területen a legnagyobb sztárok a munkagépek, világcégek hozták el a legmenőbb darabjaikat, sőt
traktor-csereakció
is volt, egymillió forint kedvezménnyel, a használtat beszámítjuk alapon. A nosztalgiára hajlamosak is azt kapják, amit megérdemelnek, a veterán autók, traktorok, cséplő- és ilyen-olyan-gépek között ott található az a szecskavágó is, amivel Tóték dolgoztak az Õrnagyon, mégis a legleleményesebb kiállító címet annak adnánk, aki megjelent a területen egy Kamazzal, amelynek platóján Erdőgazdaság = Energia felirat olvasható; mindezt demonstrálandó, tele is rakta a járművet kivágott fával.
A tribünnel, hangfalakkal, kerítéssel ellátott, arénának kijelölt területen egymás után bukkannak fel a lassújárművek, száll a por, a konferanszié Szepesire veszi a figurát, Chris Rea énekel kazettáról, és a tömegben szinte csak véletlenül vehető észre az "amerikai stílus": nyolc zöld-sárga dresszbe öltözött és hasonszínű tollseprűvel felszerelt pom-pom lány, akik a kerítés végében rázzák magukat annyira nem egyszerre, hogy az már szinte nem is lehet véletlen. Azért persze az, legfeljebb az szándékos, hogy
izzadnak, mint grillcsirke,
ugyanis naponta kétszer kell eljátszaniuk, hogy ők most hangulatot csinálnak. Persze az is lehet, hogy valóban úgy rajonganak az erőgépekért, mint mondjuk chicagói kolleganőik a Bullsért, csak így az eseménysorozat vége felé már nagyon fáradtak.
A térségi szántóverseny résztvevői viszont frissek, amennyire csak egy traktoros friss lehet. A kiállítási területtől jó tíz kilométerre, kinn a határban folyik az összecsapás tizenöt versenyző részvételével. Az, hogy ki milyen kategóriában indul, az ekén múlik, a két-, háromvasú ekével rendelkezőknek kisebb, a négy-, öt-, hatvasú ekéseknek nagyobb területet kell felszántaniuk, miután a beszámozott parcellákhoz vonultak traktoraikkal. Ha matematikai szöveges feladatok modorában kellene a résztvevőket csoportosítani, az lenne a legnyilvánvalóbb, hogy van a sapka nélküliek és a baseballsapkások halmaza, ez utóbbiak jóval többen, traktorból viszont a legváltozatosabb típusok vonulnak fel, Zetor is, meg John Deere is, hogy csak két végletet említsünk.
"Nem ér semmit a technika, ha nem jó a szakember", mondja megnyugtatásképpen dr. Soós Sándor, akitől azt is megtudhattuk, hogy van nekünk saját Magyar Szántóverseny Szövetségünk, ő a titkára, és amellett, hogy a "komoly hagyományokkal rendelkező szántóverseny-mozgalmat" ismét a helyére tegyék, az a legalapvetőbb céljuk, hogy növeljék a színvonalat, hiszen nem úgy van az, hogy valaki csak fogja az ekét, aztán elkezd szántani. "Sikerült szponzorokat találnunk, és ez után a verseny után rendezzük meg Bólyon az országos döntőt. Amellett, hogy értékes ajándékok vannak, nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy az indulók vállalkozók, akik valószínűleg több munkát kapnak, ha híre megy a környéken, hogy sikeresen szerepeltek. Egyébként pedig az országos verseny legjobbjai a szántó-világbajnokságon is képviselhetik hazánkat." Dr. Soós lelkünkre kötötte: el ne felejtsük megírni, hogy van
magyar szántóverseny alapítvány is
"Mit fényképezel, nincs nekem arab szeretőm!", mordul rá a fotósra Mészáros Pista bácsi, aki a hazai szántóversenyzők körében akkora tekintély, mint Puhl Sándor a fociban. Mint a Magyar Szántóverseny Szövetség tiszteletbeli elnöke, ő a verseny főbírója. Tőle tudhattuk meg, hogy a szántás nem Forma-I - noha itt is vannak különféle jelzőzászlók -, "sokkal inkább olyan, mint a műkorcsolyában a kötelező gyakorlatok". Nem kell sietni, az elvégzett munka ideje nem számít, csak a minőség. "Az a lényeg, hogy a traktoros az ekéjével mindenféle műveletre képes legyen." (Hivatalosan nincs regisztrálva, de suttogó propaganda szárnyán terjed a hír egy traktorosról, aki ekéjével szántani, uborkát hámozni, körmöt reszelni és orrot piszkálni egyaránt volt képes, míg egy világcsúcskísérlet során - vegetatív önvigasztalás kétszarvú norvég berendezés segítségével - el nem ragadta sporttársai közül a végzet.)
A versenyzőknek három órájuk van, hogy felszántsák a kijelölt parcellát. Aki idő előtt végez, az tetszés szerint kiállhat, vagy felszánthat bármit vagy bárkit a környékről. Az angolszász eredetű nyitószántással kezdenek, majd össze- és ismét szétszántanak a marha nagy melegben.
A nagypályás versenyzők
vannak többen, négy-, öt- és hatvasú ekékkel, pedig ezeknél inkább a mennyiség számít. "Szántásban olyan az ötvasú eke, mint a nagybőgő a zenében. A világbajnokságon ilyenekkel nem is lehet indulni, ezért aztán sehol sem vagyunk nemzetközi szinten. Ott kétvasú ekékkel kell szántani, ami meg olyan, mint egy Stradivari hegedű. Aláraknak a magyar alá egy nullkilométeres traktort meg egy vadonatúj svéd ekét, hát kérem, nem csoda, ha előbb nyer egy északír minisztériumi tisztviselő, aki csak hobbiból szánt, mint a magyar traktoros", magyarázza Pista bácsi, hogy miért tartunk szántásban is ott, mint ahol a labdarúgásban, majd kioktat egy traktorost, majd egy másikat is, aztán végre elkezdődik a verseny, mi pedig egy darabig nézzük a felrajtszámozott lassújárműveket, eltűnődünk azon, hogy nem ez volna-e tényleg a megoldás, alárakni a magyarnak egy nullkilométeres traktort meg egy vadonatúj svéd ekét, hadd üldögéljen, megszolgálta.
Innen egy kommerszebb program, a
Magyar Kutyafajták Versenye
felé vesszük az irányt. Egy nagy mezőn magyar nejlonkordont állítottak föl, azt hat egyenlő részre osztották. Az elsőben a magyar kuvaszok, a másodikban a magyar komondorok, a harmadikban a magyar pulik, a negyedikben a magyar vizslák, az ötödikben a magyar pumik és a magyar mudik, a hatodikban meg az erdélyi magyar kopók és a magyar agarak teljesíthetik azokat a parancsokat, amelyeket becsvágyó magyar tulajdonosaik adnak ki (néhány a jellegzetesebbek közül: oszolj!; idegyeremán, bazeg, idegyereeeee, kurvanyád; micsinyász?; húzzál le a közértbe, hozzál két piros Drehert, de ne zöld legyen, mert széjjelruglak, érted - de erről később kiderül, hogy gyermekéhez intézi a tenyésztő) a sátorban hűsölő zsűritagok jegyzetelése közepette. A legnagyobbat a kistestű férgek meg a vizslák szívják, belógatott gumiabroncson kell átugraniuk, palánkon feltalpalniuk, majd nadrágféken lezuttyanniuk róla, libikókán végigtántorogniuk, holott láthatóan másnaposak valamennyien, a kűr végeztével ráadásul puszika is jár nekik a gazdijuktól, és ha ennek nyomán békává változnának, hibapontokkal kell számolniuk.
A komondorok ítészei
megelégednek annyival, hogy bírálatuk tárgyai - spektrumuk a harapós birkától a fürdőszobaszőnyegig terjed - körbefussanak a porban, ámbátor felvezetőjük, egy tetőtől talpig westernromantikába öltözött példány láttán az embernek még ez iránt a teljesítmény iránt is tisztelet ébred a lelkében. A kuvaszok acsargásban, a vizslák nyálcsorgatásban mérik össze erejüket. Középmezőny, mondhatni: mindkét versenyszámban sikerrel állhatna ki ellenük bármely portás vagy őrzővédő, akár a dekadens fővárosból is.
A hangulat egyébként vidám, olyasféle, mint egy játszótéren alkonyatkor, midőn az ugató- és vinnyogó-tulajdonosok átveszik a terepet a síró- és játékvisszakérő-tulajdonosoktól. A lopott szamojéd spiccet, amelyet kalitkából forgalmaz egy állva alvó zuggyepmester, bagóért megkaphatjuk (bár a használtat, szemben az élelmesebb traktordealerekkel, nem számítja be), ám a kutyatápbörze erőteljes hausse-t él át, a levegő kutyatápos zacskók zsongásától forrong, továbbá kvaterkázástól, melynek lényege jobbára a saját kutya erényeinek taglalásából tevődik össze. A figyelmes fülelő
megismerkedhet Morzsival,
aki már két kreol bőrűt is kis híján széttépett, míg Bundi, az kérem, ha a Dzsokit mutassák a Dallasba´, vonyít, így -mondja és mutatja egy illető, majd egykedvűen tűri, hogy beszélgetőpartnerei kitessékeljék a babakocsiból, melybe demonstrációja alkalmából belezuhant. Valóban, akár egy játszótéren. Nem véletlenül: a placcot a találkozó után valószínűleg játszótérként fogják üzemeltetni, hasonló stílusban, és talán a vertikális integráció jegyében, amit ebben az összefüggésben valószínűleg a mászókáról való leesés szinonimájaként üdvözölhetünk majd.
Legács Kribor
