Argentin dinók: A legnagyobb koponyák

Tudomány

A Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthetők meg a világ egyik leggazdagabb dinólelőhelyén, Argentínában talált őshüllőmaradványok: a látvány és a körítés megér legalább egy órát.
A Magyar Természettudományi Múzeumban tekinthetők meg a világ egyik leggazdagabb dinólelőhelyén, Argentínában talált őshüllőmaradványok: a látvány és a körítés megér legalább egy órát.

Évek, sőt évtizedek óta tart a világban a dinómánia - mint mindannyian tapasztaljuk, az őshüllőkkel való bajlódás kivételesen nem csupán a paleontológusok, de a nagyközönség figyelmét is végzetesen felkeltette. Tudjuk persze, mennyi mindent tettek ezért a természetfilm-csatornák, s mindenekelőtt Spielberg a maga Jurassic Park szériájávál. Örömmel jelenthetjük, hogy a dinókutatás azóta sem szünetel, mi több, az új eredmények előbb-utóbb felülírják a film által elménkbe égetett képeket. A paleozoológia legfrissebb állása szerint a Velociraptorok például tollat viseltek, s egyébként is csak akkorák voltak, mint egy pulyka, ráadásul egy neves szaktudós szerint nem is a madarak (Aves) származtak a raptoroktól, hanem azok a korai szárnyasoktól.

Triász, jura, kréta

A Természettudományi Múzeum kiállítása világossá teszi azt a természetes kontextust, amelyben nevezett dinoszauruszok éltek. Ennek során igyekszik beültetni a nagyközönség fejébe a földtudományok sztenderd kronológiáját is. Nagyjából annyit kell tudnunk, hogy a földtörténeti középkor úgy jó 250 millió évvel ezelőtt egy kiadós (az úgynevezett perm-triász) kihalási hullámmal kezdődött, melynek során a szárazföldi fajok vagy hetven százaléka gajra ment. A szinte kiürült játékteret foglalták el aztán az ősi szauruszok, amelyek csaknem kétszázmillió éven át nem is engedtek másokat a partiba, mígnem úgy 65 millió évvel ezelőtt, a kréta kor végén egy újabb csapássorozat őket is letörölte a térképről. A dinók és más ősgyíkok uralkodása idején földünk egyáltalán nem úgy nézett ki, mint manapság. Például a triász kor elején még az összes kontinens egy kupacban hevert az ősóceánnal körülvéve, s e Pangea nevű ősföldrész csak a jura kor végére szakadt ketté északi Laurasiára és déli Gondwanára. Az őskontinensek csupán a kréta kor végére közelítették meg ma oly jól ismert alakjukat, de azért még akkor is maradt mit csiszolni rajtuk. Meghökkentő tény, de a jövő (sőt, mint a kiállítás is bizonyítja, a jelen) egyik legfontosabb dinólelőhelye lehet a valaha Gondwana őskontinenshez tartozó Antarktisz - itt ugyanis a földtörténeti középkorban még kellemes mérsékelt övi klíma honolt. A kiállítás érdeme, hogy pontosan felvázolja a földtörténeti-tektonikai körítést, s a látogató azt is megtudhatja, hogy a dinókkal egy időben jelentek meg virágos növények, sőt a mai értelemben vett (az óriási zsúrlókat leváltó) fák, melyek árnyékában már jól lehetett hűsölni egy-egy laktató ebéd után. Az meg már napjaink klímapánikja tükrében is figyelemre méltó, hogy akkoriban (mármint a dinók idejében) egyáltalán nem létezett sarki jégsapka, a tengerek szintje száz, alkalmanként több száz méterrel volt magasabb, mint manapság, a kontinensek átlagklímája természetesen sokkal enyhébb (és szélsőségektől mentesebb) volt a mainál - nem is csoda, elvégre a légkör szén-dioxid-tartalma a mostani tizenkétszeresét tette ki, cserébe viszont az oxigén koncentrációja is jóval nagyobb volt a jelenlegi értéknél.

Az argentin (jórészt patagóniai) leletek világsikere korántsem véletlen - az itt fellelt maradványok és az ezek nyomán elkészített rekonstrukciók döntően járultak hozzá, hogy pontosabb képet alkossunk a dinók belső evolúciójáról, ráadásul számos legleg típusú fajt is itt találtak meg. Kezdhetjük mindjárt a Gigantosaurusszal, ami az eddig megtalált legnagyobb húsevő: vagy 8 tonnát nyomott, s ehhez még jött a 15 méteres teljes hossz, ami kellő tekintélyt kölcsönzött megjelenésének.

Mega, giga, Rebeka

Mindez különösen drámai formában mutatkozik meg a dinótárlaton, elvégre itt két Gigantosaurus kerít be egy Rebbachisaurus tessoneit, becenevén Rebbit. Azért ő sem volt kispályás a maga tíz tonnájával és 17 méteres élhosszúságával. De akad itt más egzotikus őslény is, mint például a vagy kétszázmillió éve élt kutyaméretű Eoraptor, az egyik legkorábbi húsevő dinó (therapoda, azaz rettenetes lábú). E rossz szokásában méltó társa volt az egyik legősibb dinó, a Herrerasaurus, amely a 4,5 méternyi hoszszával megérdemelten foglalhatta el a tápláléklánc csúcsát, míg egy másik, még böszmébb őslény le nem taszította onnan. Márpedig vetélytársa lehetett bőven - elég csak a nevében Mikszáth-figurákat felidéző Piatnitzkysaurus florensire gondolni, mely szintén húst evett és (legalábbis a grafikus rekonstrukció szerint) sunyi hüllőtekintettel meredt a vakvilágba. A későbbi, krétakori delikvensekből is akad itt egy csapatnyi, mint például a Carnatosaurus, a nyolcméteres, Lovecraft-szörnyekre emlékeztető ragadozó, amely stílszerűen szarvakat hordott a fején, vagy a Megaraptor, amely vagy félméteres, sarlószerű karmát döfte szerencsétlen áldozatába (mellesleg a tudósok szerint nem is "igazi", a Dromaeosaurusok közé tartozó raptor - sokkal inkább Carnosaurus-féle, rokona az Allosaurusnak). Vannak itt persze vegák is bőven, de a nép sokkal inkább a gyilkosokra bukik, ezért mi is két büntetett előéletűvel zárnánk. Legbelül, a sarokban lelhető fel (rekonstruált csontváz és piktúra formájában) egy, a fejlettebb plesiosaurusok (vigyázat: ezek nem is dinók!) közé sorolt Tuarangisaurus, de ha tengeri ragadozóról van szó, akkor a Lakumasaurus antarcticus a király: a fagyott kontinensen megtalált, a mellékelt festmény szerint leginkább valószínűtlen kígyó-cápa hibridnek tűnő őslény koponyájában cápafogat találtak, ami arra utal, hogy a zsák ez esetben is megtalálta a maga foltját.

A kiállítás november 19-ig látható

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.