Az idén huszadik alkalommal megrendezett Ars Electronica fesztivál (http://www.aec.at/lifescience/) rendhagyó módon nem valamiféle technológiai slágertéma - mint például a ´89-es "világháló" vagy a ´98-as "infoháború" - köré szerveződött. Az idei jelszó az "élettudomány" volt, amire rögtön két magyarázat is adódik: a hivatalos változat szerint a digitális forradalmon már túl vagyunk, a következő forradalom pedig a biotechnológiáé, illetve az infotechnológia és a biotechnológia kombinációjából születő újdonságoké. Egy másik megközelítés szerint a főszponzorok listáján először szereplő Novartis gyógyszergyár felbukkanása indokolta az iránymódosítást, de bárhogy álljon is a dolog, a médiaművészek nem nagyon tudtak mit kezdeni a génmanipulációval: a felvonultatott alkotások színvonala érzésem szerint messze elmaradt a korábbi évekétől. A konferencia sem jutott túl a biológiai armageddont ecsetelő közhelyeken, tulajdonképpen csak Michael Nyman vendégszereplése jelentett kellemes meglepetést: Peter Greenaway házi zeneszerzője több koncertet is adott.
A bio és a techno kombinációjából született műalkotások közül említésre érdemes az amerikai Eduardo Kac alkotása, a Genesis. A művész a Biblia egy versét morze kódra, majd genetikai kódra (DNS-bázisszekvenciára) fordította, végül megfelelő hordozók segítségével baktériumokba juttatta. A továbbszaporított transzgénikus baktériumokból izolált DNS-mintából fordított eljárással később is kiolvasható maradt a bibliai idézet.
Az Ebener-Fietzek-Winters német triász intelligens robotokat fabrikált, melyeket egy beépített mókuskerék segítségével hörcsögök hajtanak. A hörcsög csak akkor jut élelemhez, ha a napelemes robot előzőleg újratöltötte elemeit, így mesterséges szimbiózis jön létre a fényforrás és az önetető között ingázó élőlény és a robot között.
A brutálisabb alkotások az emberi testtel játszanak. A véres Nitsch-kiállítás például gyerekműsor volt Gunther von Hagens német anatómus nekrofil tárlatához képest. Hagens valódi hullákat preparál különféle bizarr pozíciókban, megnyúzva, kifordított belső szervekkel, kettéfűrészelt koponyával, csontvázra szárított izmokkal. Hagens az általa kidolgozott, plasztináció nevű eljárással dolgozik, az eredmény pedig annyira szoborszerű, hogy többen vidáman tapogatják a hullákat, és csak akkor húznak ki zöldülő arccal a szabadba, mikor a teremőr felvilágosítja őket az alapanyag mibenlétéről. Ehhez képest már nem okoz megrázkódtatást Anita Gratzer felboncolt csecsemőket ábrázoló fotósorozata és a Gene Genies amerikai csoport zseniálisnak tartott emberek hajfürtjeiből készült génbankja sem.
A Multiple Dwelling című installációt a Kóma című film inspirálta, néhány önkéntestől teátrális körülmények között bioadatokat gyűjtenek, de vér nem folyik, csak digitális fényképezkedés. Az angol Harwood-Mongrel Nemzeti Örökség című tárlata különféle korú, nemű és bőrszínű emberek arcképeiből készült montázsokból áll, a kiállítás előterében berendezett laboratóriumban pedig egy csepp nyálból bárki DNS-tesztet csináltathat, az eredmény jelvényen hordható.
A magyar művészek közül csak Szegedy-Maszák Zoltán és Fernezey Márton vétette észre magát a műcsarnokbeli Perspektíva kiállításról reciklált Promenád című virtuális valóság projekttel, amelyben a néző mozgása a tárgyak perspektíváját manipulálja a háromdimenziós grafikus térben. Az Ars Electronica Center előtt állították fel a bécsi és budapesti műegyetemisták koprodukciójában készült interaktív járdát, amelynek magyar oldala a Liszt Ferenc téren volt látható. A járda célja, hogy tapintási ingereket közvetítsen az interneten keresztül, és a dolog működik: a budapesti közönség lépései nyomán megmozdultak a linzi kifutó deszkái, és vica versa, van, aki még morzeadással is próbálkozik. Hasonló ötleten alapul Werner Jauk Liquid Space installációja is, amelyben egy kád vízben mozgó pingponglabda különféle hanghatásokat generál - a vizet egy weboldalról is kevergetni lehet, a létrejött hangeffektus pedig RealAudio közvetítés formájában jut vissza az internetre. Az alapötlet egyébként Grandpierre Attilától és társaitól származik, akik a hetvenes években lábasok, víz és pingponglabdák segítségével próbálták kitágítani a világot. Politikai vonalon csak a Szabad B92.net Rádió (http://www.freeb92.net) nyomul, amelyet a B92 a légi csapások idején elüldözött munkatársai készítenek, és csak az interneten hallgatható.
A számítógépművészek Oscar-díját jelentő szárnyas torzó, az Arany Nika - és a vele járó összesen százezer euró - idén is gazdákra talált: interaktív művészet kategóriában Lynn Hershman a Difference Engine #3-ért, .net kategóriában Linus Thorvalds a Linux operációs rendszerért, számítógép-animáció kategóriában Chris Wedge (Blue Sky Studios) a Bunny című rajzfilmért, vizuális effekt kategóriában egy több stúdióból verbuválódott animátorcsapat a What Dreams May Come című új hollywoodi filmért, digitális zene kategóriában Chris Cunningham és az Aphex Twin angol punkzenekar a Come to Daddy zenéjéért és videoklipjéért részesült elismerésben. A díjkiosztáson az internetező Ausztriáért kampányoló Viktor Klima kancellár is megjelent, a Linux-guru Thorvalds viszont nővérét küldte maga helyett, és csak egy rövid videokonferencia erejéig bukkant fel a képernyőn.
Az utolsó csótányfutam után doktor S.-t a kocsmában találtam, éppen egy Apollo 13-as flipperrel metakommunikáló kiscsajt fixírozott. Ittunk még egy búzasört, és visszamentünk a szállodába forgatni. Doktor S. a kamerát a televízió képernyőjére irányította, kitakarta a SAT 3-emblémát a képből, és elővett egy unicumos üveget.
Bodoky Tamás
A Médiamix riportfilmje megtekinthető RealVideóban a MaNcs honlapján: http://www.mancs.hu
