Készül a klímajelentés

Az ötödik elem

Tudomány

Egyre melegebb lesz - állítja az IPCC készülő jelentése. Ebben az sem zavarja őket, hogy a melegedési tendencia megtorpanni látszik az utolsó 15 évben.

Nyilvános az éghajlat-változási kormányközi testület (IPCC - lásd keretes írásunkat) ötödik jelentésének előzetes eredménye, mely nagyjából az eddigi tendenciák folytatódásáról számol be. A szeptember 27-én publikált összefoglaló a politikai döntéshozók, a klímacélok és kilátások szempontjából releváns területeken dolgozó különböző rendű és rangú szakemberek és szakértők számára készült - kifejezetten az ő szempontjaikra kíváncsiak a jelentés készítői, és persze némileg a "megdolgozásukat" is szolgálja a jelentésben szereplő hipotézisek és prognózisok felsorakoztatása. A kutatók súlyozták, és megbízhatósági skálán is elhelyezték a jelentés főbb megállapításait.

Melegünk lesz

Az előzetes riport leszögezi: a légkör és az óceánok melegedése egyértelmű. Számos, ehhez kapcsolható következmény, mint például a tengerszint emelkedése, olyan ütemben zajlott, amire nincs példa korábbi történeti adatokban. A jelentés készítői szerint egyértelmű az emberi tevékenység klímára gyakorolt hatása: a tudósok megállapították: igen nagy a valószínűsége, hogy éppen ez járult hozzá az 1950 óta tapasztalható felmelegedéshez, valamint közepes megbízhatósággal állítható, hogy alighanem az 1983 óta eltelt három évtized volt az utóbbi 1400 év legmelegebb harminc éve. Biztosra vehető, hogy 1971-től 2010-ig az óceán felső szintje melegedett, s magas megbízhatósággal éppen ez a melegedés felelős az elmúlt négy évtizedben tapasztalható földi energiaakkumuláció 90 százalékáért. Emellett szintén ugyanilyen magas konfidenciával állítható az is, hogy az antarktiszi és grönlandi gigantikus jégsapkák vesztettek tömegükből az utóbbi két évtizedben, ahogy az Északi-sarkvidék jéggel, illetve úgy általában, az északi félteke tavaszi hóval borítottsága is csökkent ebben az időszakban. Kicsit nagyobb léptékű megállapítás annak leszögezése, hogy a 19. század közepe óta a tengerek átlagos szintjének növekedése nagyobb volt, mint bármikor a megelőző kétezer évben. Ennél is drámaibb, hogy a klímakutatók szerint az üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedése az elmúlt évtizedben gyorsabb ütemű volt, mint bármikor az elmúlt 800 ezer évben, és ennek (ezen belül is a szén-dioxid-koncentráció növekedésének) tulajdonítható, hogy a Földünket érő és a bolygónk által kisugárzott energia különbsége határozottan pozitív, különösen a 18. század közepével összehasonlítva. Ez utóbbi megállapítást azért árnyalja, hogy pont a legutóbbi kis jégkorszak egyik leghidegebb periódusát veszik elő, pedig akkoriban nem volt olyan jó az élet itt, Európában - egyebek mellett épp a klímahelyzet miatt.

A klímakutatók természetesen nem spórolnak a következtetésekkel. Ezek szerint a melegedés folytatódik, amíg az üvegházhatású gázokat is ugyanilyen ütemben eregetjük a levegőbe. Márpedig ez a hőmérséklet-növekedés a legtöbb szcenárió szerint e század végére eléri a másfél fokot (1850-hez viszonyítva), sőt az ennél is kedvezőtlenebb forgatókönyvek már 2 fokot említenek. További jóslatok szerint radikálisan megváltozik a földi vízkörzés, és nő a különbség száraz és nedves területek, valamint száraz és nedves évszakok között - azt azért kénytelenek hozzátenni, hogy némely régiók kilóghatnak e trendből. Tovább folytatódik, sőt fokozódik az óceánok szintjének emelkedése, a tengervíz felmelegedése pedig egyre nagyobb mélységekben érzékelhető, ami alapvetően megváltoztatja az óceánok áramlási viszonyait. Csökkenni fog az északi jégsapka kiterjedése, egyre kisebb területeket borít majd hó, és a gleccserek kiterjedése, hossza is csökken. A kutatók szerint a hőmérséklet-emelkedés a légkörben felhalmozódott szén-dioxid kumulatív hatásának következménye, így ha le is állítanánk a szén-dioxid-kibocsátást, a folyamat folytatódna. Talán ezt az utolsó predikciót nem kellene anynyira reklámozni: az "úgyis mindegy" hangulat cselekvés helyett inkább a gyeplő lovak közé hajítására szokta ösztönözni embertársainkat.

Vagy mégsem?

A fentieknek azonban - látszólag - ellentmond az utóbbi 15 év számos mérési eredmény által igazolt tendenciája: leállni látszik a földfelszíni és az óceánfelszíni hőmérséklet növekedése. Ez azért erősen elgondolkodtatja a tudósokat - ami azért nem jelenti azt, hogy komolyabban meg is kérdőjeleződne a domináns, vagyis nagyjából a fenti megállapításokkal jellemezhető klímatudományi paradigma (bővebben: Elnyeli, nem nyeli?, Magyar Narancs, 2011. szeptember 8., Nem a szénlobbi ügynöke, 2012. március 1.). Magukat a mérési adatokat és a belőlük adódó összesített eredményeket nem is akarják kétségbe vonni, de igyekeznek magyarázatot találni rájuk, s beilleszteni őket a globális felmelegedés forgatókönyvének kontextusába. Annál is inkább, mivel az uralkodó klímaváltozási paradigmával szemben kritikus megfigyelők - néha maguk is tudósok - mindezt akként fogják fel, hogy a klímaváltozás, pontosabban a melegedés mértéke nem is olyan tragikus, sőt esetleg szó sincs globális léptékű felmelegedésről. A most uralkodó elmélet védelmezői mindenekelőtt arra hivatkoznak, hogy a hőmérséklet-növekedés leállása csupán a felszíni és felszínhez közeli szárazföldi és óceáni hőmérsékletekre vonatkozik - mélyebben, az óceáni vízfelszín alatt, illetve a magasabb légkörben vígan folytatódik a felmelegedés. A klímatudósok ráadásul hozzáteszik: a melegedés ütemének csökkenése, illetve a hőmérséklet növekedésének leállása Földünk néhány momentán hideg pontjának köszönhető. Például a Csendes-óceán keleti medencéje lehűlt a már hosszabb ideje tartó La Ni–a-hatás miatt (ez az úgynevezett El Ni–o - Déli Oszcillációnak nevezett ciklus egyik fázisa, mely az 1997-1998-as erős El Ni–o óta makacsul kitart). Ha ezt kivennénk a számításokból, teszik hozzá ravaszul, akkor kiderülne, hogy máshol meg tovább melegszik a Föld felszíne.

A klímatudósok lankadatlanul keresik is a melegedés megtorpanásának okait. Isaac Held, a NOAA (az Egyesült Államok kereskedelmi minisztériumának óceán- és atmoszférakutató intézete) vezető kutatója a szeptemberi Nature-ben megjelent cikkében a La Ni–a-hatásra, az utóbbi évszázadok egyik leglanyhább, napenergia-kibocsátásban leggyérebb napfoltciklusára, no meg a sztratoszferikus vízgőztartalom csökkenésére vezeti vissza a földfelszíni hőmérséklet utóbbi 15 évben tapasztalható stagnálását. Ezek a vélekedések amellett, hogy jól sejthetően gúnykacajra késztetik a mostani paradigma maliciózus kritikusait, rávilágítanak arra is, mekkora feladatok állnak előttünk a földi lég- és vízkörzés, így a globális klímát is meghatározó óceáni ciklusok megértésében. Amúgy a klímatudósok azt is határozottan állítják, hogy maguk sohasem beszéltek a hőmérséklet szakadatlan emelkedéséről, s hogy az utóbbi másfél évtized folyamatai is remekül illeszkednek a múltban megfogalmazott és ma is érvényesnek tekintett előrejelzésekhez (igaz, erre sem mindenki így emlékszik). És persze hivatkoznak arra is: lehet, hogy a hőmérsékletnövekedés leállt, de így is melegebb van, mint a 20. század közepén (hogy miért e korábbi érték volna optimális az emberiség számára, különösebben nem szokták kifejteni). Különben is: az e témával kapcsolatos mérési eredmények is túl későn futottak be ahhoz, hogy belekerüljenek a friss IPCC-jelentésbe.

Azt azonban tudnunk kell, s ehhez elég felütni a tudományelmélet néhány klasszikusának munkáit, hogy néhány, látszólag cáfoló evidencia még nem fog felborítani egy látszólag szuperáló tudományos paradigmát. Ahogy annak képviselőitől is hiába várnánk el, hogy holmi mérési eredmények láttán rögtön elöntse őket a saját addigi munkájuk iránt táplált kétely.

Az illetékeseknek amúgy is megvannak a maguk bevált módszerei, hogyan is kezeljék a destruktív kritikákat. Halldór Thorgeirsson, az ENSZ izlandi származású tisztviselője a közelmúltban arra figyelmeztetett, hogy számos nagy világvállalat kifejezetten finanszírozza a klímatudomány aláásását célzó erőfeszítéseket, így a tudósoknak fel kell készülniük a munkájukkal kapcsolatos negatív tartalmú publikációkra is. Jelentős anyagi érdekek fűződnek a tudósok diszkreditálásához, tette még hozzá - elegánsan elfeledkezve arról, hogy az IPCC jelentése által ismét alátámasztott klímapara kutatása, kormányzati és gazdasági szempontú kezelése is irtózatos pénzeket mozgat meg.

Határok nélkül

Az IPCC célja, hogy értékelje és összefoglalja az emberi tevékenység kiváltotta klímaváltozással kapcsolatos tudományos eredményeket. Három főbb munkacsoportja az éghajlati rendszer működésével, az éghajlatváltozás hatásaival és az azokra való felkészülés, az alkalmazkodás lehetőségeivel, valamint az éghajlati rendszerre gyakorolt emberi hatások mérséklésének lehetőségeivel foglalkozik. A szervezet ötödik jelentésének megalkotásában 800 szerző vesz részt, akiket 3000 jelentkező közül választottak ki. A szerzők között éppúgy akad meteorológus, fizikus, oceanográfus, statisztikus, mérnök, ökológus, mint társadalomtudós és közgazdász.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.