A hangoknak, különösen bizonyos speciális hangoknak tudatunkra gyakorolt hatását sokáig nem igazán kutatta a tudomány. Pedig a témára vonatkozó alapvető megállapítások még a XIX. századból származnak: Heinrich Wilhelm Dove porosz fizikus-meteorológus már 1839-ben rájött arra, hogy ha két fülünkben gyakorlatilag izoláltan hallható két, frekvenciájában csak minimálisan eltérő hang, akkor a fejünkben (az agy hallásért felelős alrendszerében) automatikusan létrejön a két hang interferenciája, s gyakorlatilag érzékelhetővé válik a két frekvencia különbségén rezgő hang hatása. A feltétel: a frekvenciakülönbség legyen 30 hertznél kisebb, különben az agyunk két különálló hangként érzékeli őket.
Toll a fülünkbe
Dove sok más felfedezésével ellentétben - például ő jött rá, hogy az északi félteke trópusi ciklonjai az óramutató járásával ellentétesen pörögnek - ez némileg feledésbe merült, míg kései utóda, bizonyos Gerald Oster 1973-ban egy cikket nem publikált a Scientific Americanben "Hangütemek az agyban" címmel, melyben mintegy összefoglalta a témában a Dove óta felmerült eredményeket. Oster feltételezte, hogy a fenti módszerrel előállítható binaurális hangok (ezek előállítását, felhasználását megkönnyítette, hogy akkorra már rendelkezésre állt a sztereó fejhallgatók technológiája) alkalmasak lehetnek arra is, hogy kognitív és neurológiai folyamatokat tanulmányozzunk. Oster ezen túl még számos diagnosztikai célú felhasználást is javasolt: szerinte például a binaurális ütemek észleléséből adódó különbségek - mint a reakció elmaradása - bizonyos betegségekre, mondjuk kezdődő Parkinson-kórra utalhat. Még fontosabb, hogy egyes kutatók elkezdték tanulmányozni a binaurális ütemeknek a tudatra gyakorolt hatását - más kérdés, hogy mindezt néha obskúrus környezetben, például a hetvenes évektől a paranormális jelenségek tanulmányozására létrehozott Monroe Intézetben tették. (Robert Allen Monroe régóta megszállottja a "módosult tudatállapotok" tanulmányozásának - többek között tőle származik a "testen kívüli élmény" kifejezés.) Itt kísérleteztek először a binaurális ütemekkel létrehozható 4 hertzes oszcillációval, amely az itteni kutatók szerint megfeleltethető a testen kívüli élménynek.
Mindebből annyit elfogad a hivatalos tudomány is, hogy a binaurális ütemek létrehozta különbségi (többnyire a 20 hertzes hallhatósági küszöb alatti) hangképzetek igen közel esnek az emberi agy saját, elektroenkefalográffal (EEG) is érzékelhető hullámfrekvenciáihoz. Márpedig egy igen érdekes hipotézis szerint az agyhullámok könynyen szinkronba hozhatók erős külső ingerekkel: a domináns agyhullám-frekvencia egy idő után átvehet egy külső ingerből, például a binaurális ütemekből táplálkozó, a saját frekvenciatartományhoz közel eső másodpercenkénti rezgésszámot - ezt a jelenséget hívják frekvenciakövető válasznak -, ennek révén pedig elméletileg lehetővé válik, hogy célzott hangingerekkel, agyunkban megfelelő különbözeti frekvenciát generáló binaurális ütemekkel befolyásoljuk agyunknak nem csupán a hallással kapcsolatos működését.
Öndózer
Elég megnézni, hogy elménk bizonyos állapotai milyen regisztrált agyi frekvenciákkal függenek össze. A 40 hertznél nagyobb gamma-hullámokhoz általában a felfokozott agyi tevékenységet, izgalmi állapotot, a bétához (13-40 Hz) az egy fokkal csendesebb, de még mindig izgalmi agyi állapotot, az alfához (7-13 Hz) a relaxációt, az éber álmodozást, a thétához (4-7 Hz) a gyors szemmozgással kísért, álomteli alvást, míg a 4 hertznél kisebb frekvenciájú deltához a mély, álom nélküli alvást szokták társítani, bár nyilvánvaló, hogy e határok egyénről egyénre változhatnak is. Ezek után már csak egy lépés, hogy valakinek a fejébe nyomjunk egy sztereó fülhallgatót, s egyik fülébe egy 315, a másikba pedig egy 325 hertzes hangot továbbítsunk - a különbség pont tíz hertz, azaz az alanyt, némi idő múltán, máris sikerült alfa-állapotba hozni. Csakhogy a dolog nem ilyen egyszerű - még hívei sem állítják, hogy a módszer mindenkinél és minden esetben ugyanúgy működik. Hangsúlyozzák a rákészülés, a setting szerepét, meg azt is, hogy mindenkinek személyre szabott "kezelésre" van szüksége, és persze akadnak, akiknél a technológia egyáltalán nem működik. Ettől függetlenül rengeteg ajánlat lelhető fel, akárcsak a világháló böngészése nyomán: meditációs vagy éppen koncentrációs célra éppúgy használják a binaurális ütemeket, mint "lebegő", testen kívüli élmény előidézésére, az érzékek kikapcsolására, sőt bizonyos betegségek vagy dependenciák kigyógyítására. Tudnunk kell azonban, hogy eme - általában CD vagy letölthető hangfájl formájában beszerezhető - audio-agystimulánsok használata előtt nem fordulhatunk orvosunkhoz, gyógyszerészünkhöz: egyszerűen még nem tart ott az agykutatás sem, hogy pontosan tudnánk, kire hogy hat majd egy bizonyos speciális binaurális ütem. Fokozottan vonatkozik ez a neten szintén beszerezhető I-Doser típusú hangkotyvalékokra, amelyek különféle drogok, illetve erős ingerhatások (az orgazmustól a halálközeli élményig) kiváltotta agyi állapotokat próbálnak felidézni, elvileg "a rászokás veszélye" nélkül. A felhasználói tapasztalatok szerint ezek az eszközök az esetek egy részében nem éppen hatástalanok (habár a kiváltott hatás nem feltétlenül hasonlít a címkén feltüntetettre...), csak éppen fogalmunk sincs, mi történik ilyenkor - s még felkészült ember számára is veszélyes az agyába (pláne máséba) "beletúrni".
