Talán mégsem állítanak közpénzből szobrot egy antiszemita politikusnak, aki megszavazta a zsidótörvényeket, aki beült a nyilas parlamentbe, és aki a numerus clausus folyamatos szigorításában is szerepet játszott. Persze, ettől függetlenül Hóman Bálint személyéről, politikai tevékenységéről érdemes vitát folytatni, így volt ez tegnap este is, amikor a Károli Gáspár Református Egyetemen történészek vitatkoztak a Horthy-korszak politikusáról: egy asztalhoz ült Ungváry Krisztián (1956-os Intézet), Ujváry Gábor (Veritas Történetkutató Intézet) és F. Romhányi Beatrix középkortörténész.
| ||
Először Ungváry ismertette álláspontját, szerinte nehéz szétválasztani a politikus és a kiváló középkorász Hómant. Tehát ha például állítottak volna köztéren egy szobrot neki, az nyilván a politikai tevékenységére is vonatkozott volna. És hát szerinte ez a politikusi tevékenység olyan mértékben kárt okozott, hogy erre alkalmatlan. Ungváry úgy látja, Hóman elsődleges felelőssége a numerus clausus kapcsán van, ugyanis ez az ember, noha a törvény erre már nem adott volna lehetőséget, folyamatosan szigorított az intézkedéseken, neki köszönhetően a felvett zsidók aránya folyamatosan csökkent kultuszminiszteri működése idején. Hóman elérte, hogy a felsőoktatási felvételinél még véletlenül se a teljesítmény számítson, hanem csak az legyen a lényeg, hogy ne legyél zsidó. Ungváry szerint Hóman tevékenységének is köszönhető, hogy 1944-ben, amikor más intézkedéseket is foganatosítottak a zsidók ellen, valahogy mindenki természetesnek vette azokat.
Nincs felhördülés
Ujváry reagálása azzal indult, hogy szerinte Hóman miniszterként és a kormány tagjaként nehezen tehetett volna mást, minthogy megszavazza a zsidótörvényeket. S Hóman tevékenységét elsősorban nem az antiszemitizmus határozta meg. Valószínűleg tehát velünk van a gond, amikor a hírhedt szentesi beszédét („a zsidóság aránytalanul vesz részt a kulturális életben és a sajtóban, ami egyes zsidó elemeknél, különösen az újonnan jötteknél, a magyartól idegen szemlélettel párosul”) olvasva mégiscsak erre gondolunk.
„A zsidótörvényekkel vagy a numerus claususszal kapcsolatos intézkedések egyáltalán nem kitüntetett helyen vannak miniszteri működése során, sőt, sokkal fontosabb dolognak tartotta a diákoknak a középiskolába, illetve az egyetemekre való bejuttatását” – mondta a történész. Mondott még olyat is, hogy Hóman egyáltalán nem züllesztette le a felsőoktatást, mert csomó olyan ember végzett akkoriban, akiből például kiváló történész lett. És szerinte a numerus clausus nem csak a zsidók ellen irányult, mert a hölgyeknek az arányszáma is csökkent a két világháború közötti időszakban. Mindjárt megnyugodtunk.
„Az 1910-es évek elején a zsidóság arányszáma az egyetemeken és a főiskolákon 30 százalék fölötti volt; ez szintén nem volt egy egészséges folyamat…” – mondta Ujváry, és a közönség soraiban nem volt semmiféle felhördülés, aminek talán a levegőtlen terem volt az oka, amely tompábbá tette az embereket.
Ujváry úgy látja, Hómant fontosabb lett volna MTA-tagként rehabilitálni, nem pedig a politikai rehabilitációt végrehajtani. Mert elvileg Hóman remek középkorász volt, és emiatt megérdemli – vélte a Veritas Intézet történésze –, hogy posztumusz újra MTA-tag legyen. Noha próbálkoznak, az MTA azért szerencsére mást gondol. És éppen ekkor futott be a késve érkező F. Romhányi Beatrix, aki több érdekességet is mondott Hóman történészi tevékenysége kapcsán.
Koncepciógyártó lett
Itt is, és korábban is elhangzott már, hogy Hóman jó középkorkutató volt. F. Romhányi szerint ez valóban így van, mint középkori gazdaságtörténészt megkerülhetetlennek tartja, aki 1908 és 1925 között olyanokat írt, amelyek a mai napig megállják a helyüket. „Nem szórakoztató olvasmány, a lábjegyzetei miatt kicsit megizzasztja azt, aki a kezébe veszi, de ha valaki ezzel a témával foglalkozik, akkor rendkívül biztos forrásbázist kap” – mondta F. Romhányi. Ugyanakkor szerinte 1925 után elég másmilyenek a munkái, a korábbi precíz kutatóból koncepciógyártó ember lett. „A Szent István életrajza, az egy nagyon aktuális szöveg volt, és ezt ma is érezzük rajta. Mintha nem ugyanazt az embert olvasnánk, mint az 1925 előtti munkáiban” – vélekedett a Károli Egyetem tanára. Ujváry a végén gyorsan reagált, hogy szerinte Hómannak igenis jó stílusa volt, aztán méltatta is az egykori kultuszminiszter történészi tevékenységét, mintha valaki azt vetné Hóman szemére, hogy mondjuk összehordott hetet-havat a tanulmányaiban.
Majd Ungváry jött, aki szerint az emberek nem a középkori súlyrendszerről szóló értekezéseivel találkoztak Hómannak, hanem azzal, hogy az általa vezetett tárca 800 ezer embert egzisztenciális válságba sodort a zsidóellenes intézkedésekkel. „Hogy ez a melléktevékenysége volt-e, az szerintem érdektelen, nem ez a kérdés” – reflektált Ujváryra Ungváry, előbbi pedig elkezdett vitatkozni a 800 ezres számmal. Majd az akkori kormánypárt zsidóbizottságára terelődött a szó, amelyet Ungváry szerint Hóman vezetett, Ujváry meg azzal reagált, hogy nem is vezette, csak a tagja volt.
Ujváry szerint van egy olyan konkrét forrás, amelyből kiderül, Hóman azt kéri a második zsidótörvény tárgyalása előtt, hogy ne szigorítsák a korábbit. „Tehát pozitív szerepe volt ebből a szempontból, ha úgy nézzük” – vonta le a következtetést Ujváry, amire Ungváry is csak annyit mondott, hogy „ez egy olyan interpretáció, ami Hómannak a tevékenységével nem hozható szinkronba”. „Az a rendszer, amely elégséges osztályzatú embereket juttatott be az egyetemekre, míg adott esetben jeleseket kizárt, az a magyar tudománynak elképesztő károkat okozott” – mondta Ungváry a Hóman által szigorított numerus claususra utalva.
Micsoda ember!
Ujváry még azzal is érvelt, hogy Hóman támogatta a tehetségeket („a minőségérzéke nagyon fejlett volt”, ahogy a Veritas Intézet történésze mondta), és képzeljék, „a saját területén megvédte a zsidókat, a baloldali érzelmű tudósokat, fiatalokat is”. Ungváry minderre azzal reagált, hogy „volt 128 zsidó barátja, akiknek segített, az nem változtat azon, hogy miket tett”.
Ujváry azt kérte, ne kizárólag az alapján ítéljük meg Hóman Bálintot, „amiről most is beszélünk”, szerinte Hóman ennél sokkal összetettebb ember volt. Ez nyilván igaz, de akkor miért kell folyton úgy tenni, mintha a politikai gyakorlatába beépített antiszemitizmusa tulajdonképpen szükséges rossz volna, alig számítana? A történész még azt is megjegyezte, Ungváryék „tényfabulációt” írtak, míg ő „forrásokat alkalmaz a különböző állításai alátámasztására”.
Ungváry azzal vágott vissza, hogy itt nem Hómannak a zsidókhoz való viszonyáról van szó, hanem emberi jogi kérdésről. „13 millió 800 ember Magyarországon nem zsidó volt” – mondta erre az este leginkább megmagyarázhatatlan mondatát Ujváry, amivel láthatólag Ungváry sem tudott mit kezdeni. „Nagyszerű. És ebből mi következik?” – kérdezte. Ujváry próbált helyesbíteni: „Te is tudod, hogy én is elítélem ezeket az intézkedéseket.” Aztán kiderült, mégsem annyira helyesbítésről van szó: „Az következik, hogy ne csak velük (mármint a zsidókkal – G. M.) foglalkozzunk, hanem az egész ország lakosságának a szenvedéseivel, bajaival.” Ujváry azért még azzal is kiegészítette a fentieket, hogy „ne túlozzunk már, a numerus clausus a magyar társadalom egy minimális kisebbségére vonatkozott”. Ekkor már tényleg rohadtul kezdtük unni ezt az érvelést.
Tán ezért is zárjuk e beszámolót Ungváry mondatával: „Kell lennie társadalmi szolidaritásnak, mert bármelyikünkre vonatkozhatott volna ez az egész, teljesen véletlen, ki minek születik. És éppen ezért az ilyen típusú történeteket, mint Hóman Bálinté, nem lehet fölvállalni.”
