Magyar Narancs: Az 1960-as évek óta beszélhetünk feminista teológiáról. Hogyan alakult ki és milyen elveket fogalmazott meg?
Perintfalvi Rita: Párhuzamosan indult el Nyugat-Európában és az Egyesült Államokban, jelen van Afrikában és Ázsiában is, de a hetvenes években Latin-Amerikából is kinőtt egy ága, a feminista felszabadítás teológia. (A feminista teológiai irányzatokról lásd keretes írásunkat.) A szekuláris nőmozgalmakból, illetve a II. Vatikáni Zsinatot (1962–65) követő megújulási mozgalmakból építkezik, mely szerint az egyház nemcsak a hierarchiából áll, hanem Isten népéből, és ebbe beletartoznak a laikusok és a nők is. A feminista teológia azt a közeget vizsgálja, amelyben létrejött, és mindig az adott helyzetre próbál meg válaszokat találni. Ez az új típusú teológia nem fogadja el azt az állítást, mely szerint az igazság egy és örök, amit nem írhat felül az ember és a társadalom változása. Egyébként a II. Vatikáni Zsinat idején sokan reménykedtek abban, hogy el fogják törölni a cölibátust – vagy legalább alternatívvá teszik –, és nők is tölthetnek be papi tisztséget, de sajnos ezek a változások azóta sem történtek meg. Sokan épp emiatt hagyták el az egyházat. De az utóbbi időben ismét előkerült a nők helyzetének témája, Ferenc pápa azt is kimondta, hogy az egyházon belül növelni kell a nők mozgásterét, illetve jelenlétüket erősíteni kell ott is, ahol döntések születnek, legyen szó akár az egyházi, akár a társadalmi életről. Azért addig még ő sem mert elmenni, hogy komolyan elgondolkodjon, hogy egy nő is lehessen pap, ám nyitott arra, hogy döntéshozói szerepekkel ruházza fel a nőket, ami hatalmas újdonság. Ferenc abban is újító, hogy kiáll a sokáig üldözött ún. felszabadítás teológia mellett, sőt annak alaptanítását, a szegények melletti választást teszi pápasága meghatározó elemévé. Ezt az irányzatot sokáig tanítani sem lehetett, mintha valami ártalmas dolog lenne, noha a társadalmi igazságosságért küzd, és az elnyomottak mellett emeli fel a szavát, akik közé a nők is tartoznak.
MN: Az elmúlt évtizedekben mit ért el a feminista teológia?
| ||
PR: A nyolcvanas évek elején a többségében katolikus feminista gondolkodók megalapították a European Society of Women in Theological Research-öt (ESWTR), ám az alapítók egy része szinte azonnal indexre került, jó pár évig nem taníthattak egyetemeken és nem is publikálhattak. Ma már Nyugat-Európában ez a helyzet megoldódott, nők is lehetnek teológusprofesszorok, az ESWTR-nek – amelynek a vezetőségében hat évig dolgoztam – jelenleg több mint hatszáz tagja van. A rendszerváltás környékén úgy nézett ki, hogy Magyarország is nyitottabb lesz e téren, 1989 után páran azt gondolták, hogy jót fog tenni, ha szélesebbre nyitják a teológia kapuit, és beengedik a nőket is. Ez a lelkesedés 2000 környékén veszett el, és azóta csak visszaesés tapasztalható. Jelenleg ott tartunk, hogy magyar intézményekben egyetlen nő sem taníthat teológiai tárgyat. Csupán egyetlen kivétel van: a Sapientia szerzetesi főiskola, ahol tanítanak apácák és egy laikus nő is.
MN: Ön is tanít.
PR: Bécsbe járok ki minden héten, mert itthon nem kaptam egyik egyetemen sem állást. Ezzel sajnos nem vagyok egyedül. Amióta egyre több nyilvános szereplést vállalok itthon, és a magyar katolikus egyház hiányosságairól és helytelen irányáról is beszélek, tucatjával keresnek meg azok a teológiát végzett nők, akik doktori fokozattal legjobb esetben hittant tanítanak általános iskolákban, mert a hazai tudományos élet közelébe se engedik őket. Ettől pedig egyoldalúan férfiarcú és diszkriminatív lesz a kelet-európai teológia. Dorothee Sölle, az egyik kedvenc női teológusom fogalmazta ezt meg úgy, hogy „ahol a nőket diszkriminálják, ott magát az Istent értik félre”. A nőkkel való bánásmód tehát nemcsak társadalmi, hanem teológiai kérdés is, hiszen Isten saját képmására teremtette az embert, legyen az akár férfi, akár nő. A nőellenes diszkrimináció nem egyeztethető össze a keresztény hit lényegével.
MN: Mit jelent az pontosan, hogy „újra felfedezni Isten női arcát”?
PR: Mary Daly amerikai teológusnőt idézném: „Ha az Isten férfi, akkor a férfijellegnek isteninek kell lennie…” Vagyis ha Istenhez kötődik a férfi princípium, akkor a női princípiumról azt lehet elmondani, hogy az a „nem isteni”, vagyis mindenképpen csökkent értékű, másodlagos, alárendelt. Annak érdekében, hogy ez a szemlélet változzon, és hogy a nőkről másként kezdjünk el gondolkodni, meg kell keresni Istenben a nőit, vagyis Isten „női arcát”. Ez persze filozófiai kérdés is, hiszen Isten egyszerre nő és férfi – vagy éppen egyik sem. Igazából nincsen neme, a „női” vagy a „férfi” jelleget Isten nemére vonatkoztatva csak úgy használhatjuk, mint analógiát vagy metaforát. A hagyományban Isten mindig férfiképekben, atyaként, királyként, bíróként stb. jelenik meg, azonban a Bibliában vannak a női képek is: Isten vigasztaló anya, szülő nő vagy bába. A feminista szentíráselemzés feladata, hogy felhívja a figyelmet a Bibliában lévő női hősökre, és rámutasson arra, hogy milyen sokféle nőképpel találkozhatunk a szövegekben. Kritikusan elemzi azokat a részleteket, amelyeket évszázadokig a nők elnyomására használtak fel. Az ilyen típusú olvasatoknak köszönhetően megváltozhat az, amit a nőkről gondolnak, illetve egy nő is máshogy viszonyul az olyan Istenhez, amelynek női arca is van.
MN: Míg az első férfi a teremtés koronájaként jelenik meg a Bibliában, addig Éva a bűnre csábít. Ezt hogyan tudja felülírni a feminista Biblia-értelmezés?
PR: A feminista teológiai szemlélet arra hívja fel a figyelmet, hogy nem szabad a bibliai szövegeket szó szerint érteni. Nagy probléma, hogy egyes értelmezések Évát az egész női nemmel azonosítják. A fundamentalisták még ma is előszeretettel hivatkoznak Szent Pál Timóteushoz írt első levelére, amelyben a nők közösségben betöltött szerepéről van szó. A szöveg szerint – amit egyébként nem Pál apostol, hanem az egyik tanítványa írt – a nő nem taníthatja a férfit és nem uralkodhat felette. Alárendelt szerepének az oka, hogy ő volt a bűnre csábító, aki a gyermekszülés által fog csak üdvözülni. Ám már abban a kijelentésben, hogy a nő azáltal üdvözül, hogy gyermeket hoz a világra, komoly teológiai hiba van. Jézus az egész emberiségért halt meg, s ez által üdvözül mindenki. A páli szöveg viszont azt jelentené, hogy Jézus a kereszten csak a férfiakért halt meg. Ezt soha nem mondta a keresztény teológia – a szövegből mégis ez következik, ha szó szerint vesszük. Ezenkívül tévesen értelmezik a teremtéstörténetet is. Klasszikus toposza az antik és középkori teológiai gondolkodásnak az is, hogy azzal magyarázza a férfi nő feletti uralmát, hogy Isten előbb teremtette meg a férfit, mint a nőt. Itt a héber „hā’ādām” vagyis „az ember” kifejezés szerepel, amit tévesen Ádámnak értenek, ezért az embert a férfival azonosítják. Pedig ez a kifejezés azt jelenti, hogy „emberiség”. A feminista értelmezés szerint nem a férfit teremtette előbb az Isten, hanem megteremtette az emberiséget, amelynek van férfi és női arca. Ezenkívül a történet folytatása sem tesz semmilyen utalást arra, hogy Ádám és Éva között ne lenne egyenrangú a viszony: „Ezért az Úristen álmot bocsátott az emberre, s mikor elaludt, kivette egyik oldalcsontját, s a helyét hússal töltötte ki. Azután az Úristen az emberből kivett oldalcsontból megalkotta az asszonyt” (Teremtés könyve 2,21–22). Fontos tudni, hogy az ókori héber nyelv nem ismerte az absztrakt kifejezéseket, ezért képekkel írta le ezeket. Miután Isten Ádám bordájából megteremti Évát és Ádám elé vezeti, Ádám azt mondja, hogy „Ez már csont az én csontomból és hús az én húsomból” (Ter 2,23). A héber csont szó (’ecem) itt azt fejezi ki, hogy „velem teljesen azonos”. Ezek a szövegek azt mutatják meg, hogy nincsen rangbeli különbség férfi és nő között, ezt az értelmezést csak a későbbi teológia viszi bele. A feminista kritika ezeket a torzulásokat, néha célzatos félreértelmezéseket keresi meg. Például Szent Jeromos a 4. században azt mondja, hogy a nőnek le kell mondania a szexualitásról, nem szabad gyereket szülnie, szüzességben kell élnie, mert csak így válhat hasonlatossá a férfihoz, és így érheti el a tökéletességet. Aquinói Szent Tamás a 13. században azt állítja, hogy „a nő egy félresikerült férfi”. A feminista kritika arra is igyekszik felhívni a figyelmet, hogy ezeket az értelmezéseket cölibátusban élő férfiak találják ki, akik gyakran nem tudnak mit kezdeni a szexualitással, az életformájukból adódó nehézségeket a női nemnek tulajdonítják, és minden frusztrációjukat a nőkre vetítik ki, akik „bűnre csábítanak” és összezavarják az amúgy tökéletes férfit.
MN: A klasszikus teológia önök szerint nemcsak a nő szerepét értelmezi tévesen a Bibliában, hanem a homoszexualitást is.
PR: Azt gondolom, hogy a homoszexualitás elítélése elsősorban onnan ered, hogy sem a teológiában, sem az egyházi közgondolkodásban, de gyakran a házaséletet élő hívő emberek fejében sincs rendbe rakva a testiséghez való viszony. Az eleve nagyon furcsa helyzet, hogy cölibátusban élő emberek tanítanak a házasságról és a szerelemről. Egy olyan személy, akinek nincsen tapasztalata a szexualitás és a párkapcsolat terén, hogyan beszélhet másoknak hitelesen ezekről a dolgokról? Egyébként a Bibliában összesen hét szöveg foglalkozik a homoszexualitással. (Bővebben lásd „Csak a nemi erőszakot ítéli el” című keretes írásunkat.) Fontos tudni, hogy a homoszexualitás modern fogalmát a Biblia nem is ismeri, hiszen az a 19. század produktuma.
MN: Bécsben mennyire fogadják el katolikus feminista teológusnőként?
PR: Nyugaton megszokott, hogy katolikus nők is részt vesznek a tudományos életben, és a feminista szemlélet sem jelent skarlátbetűt. Ami nagyon jó a bécsi teológián, hogy a tanárok között kevés a pap, főként az olyan, aki egyben plébános is. Itt úgy vélik, hogy a papok elsődleges feladata az egyház vezetése, illetve a lelkipásztori munka, és nem a tudományos karrier építése. Magyarországon jól látszik, hogy miért problémás egyszerre a kettő: gyakran beültetik a papokat a katedrára, ahol egy héten harminc órát tanítanak, és mellette még visznek egy vagy két plébániát. Ennek az a vége, hogy képtelenek komoly tudományos munkát végezni, nem járnak nemzetközi konferenciákra, nem képesek követni a legújabb kutatási kérdéseket, módszereket, teológiai szemléletük gyakran jó pár évtizedes elmaradásban van. Nyugaton nem szorgalmazzák a gyakorló papok teológiai munkáját, vagy ha egy pap kutatói munkát végez, akkor felmentik az egyéb teendői alól. Bécsben a férfi kollégák elfogadnak, néha inkább a diákok viszonyulása érdekes. Kelet-európai és afrikai kispapokat is tanítok, akik az egyetemen nőként is tisztelnek, viszont ezt a szemléletet már nem viszik haza. Fordítva azonban más a helyzet: ha például egy lengyel pap Ausztriában szélsőségesen konzervatív gondolatokat hoz a közösségébe, az osztrák hívek elpártolnak a plébániától. A kelet-európai országokra az jellemző, hogy a diákok jelentgetik fel a püspöknél azt a tanárt, aki túl progresszív gondolatokat közvetít. Ezért ezekben az országokban nehezen elképzelhető, hogy a teológiai és egyházi gondolkodás plurálissá váljon, és a konzervatív, sokszor fundamentalista szélsőségbe hajló szemlélet mellett megjelenjen egy nyitottabb, modernebb irány is.
MN: Pár héttel ezelőtt elindított egy sorozatot Progresszív teológia címmel. Mit vár ezektől az előadásoktól?
PR: Magyarországon szinte csak konzervatív keresztény gondolatokkal lehet találkozni, én azt szeretném megmutatni, hogy a kereszténységnek nem csak egyetlen arca van, hogy létezik progresszív kereszténység is, ha úgy tetszik, baloldali kereszténység, ami teljesen máshova helyezi a hangsúlyokat. Nemcsak teológiai szinten szeretném ezt népszerűsíteni. Az a célom, hogy ez az irányzat bekerüljön a hazai közbeszédbe is, mert nem igaz, hogy keresztényként nem lehet másképpen gondolkodni a nőkről vagy a melegekről. Szűcs Balázs református lelkésszel együtt indítottuk ezt a sorozatot, és azért csináljuk ketten, hogy minél szélesebb kört tudjunk megszólítani: férfiakat és nőket, katolikusokat és protestánsokat, de a zsidó testvéreinket és a szekuláris progresszív gondolkodókat is várjuk szeretettel. Már túl vagyunk az első fórumon, ami nagy sikerrel zárult.
| A feminista teológia irányzatai Differencia feminizmus (új feminizmus): Az esszencialista felfogásként is ismert irányzat a hangsúlyt a nők és a férfiak különbözőségére fekteti. Noha kimondja, hogy nő és férfi méltósága azonos, a két nem társadalmi szerepkörét eltérően rajzolja meg. A nő legfőbb erénye az anyaság és a gyermekszülés, amely biológiailag meghatározza a mindenkori nő szerepkörét is, és helyét a családi élet szféráján belül képzeli el. Genderérzékeny szemléletű feminizmus: Azt hangsúlyozza, hogy a nő nem más, hanem azonos a férfival, de ez nem egyformaságot, hanem egyenlőséget jelent. Az adott társadalmi viszonyok alakítják ki a nő szerepét, amely kultúránként és koronként változik. Ez a szemlélet sérelmezi, hogy nő nem lehet pap, hiszen ez sérti az egyházon belül a férfiakkal való egyenlőséget és a nők részvételét a döntéshozatali folyamatokban. Felszabadítás teológia: Latin-Amerikából indult az 1970-es években, amikor az egyházi hierarchia jelentős része kollaborált az elnyomó rezsimmel, és olyan belpolitikai döntéseket támogatott, amelyek a lakosság túlnyomó többségét nyomorba taszították. Az irányzat lényege az, hogy mivel Isten a szegények pártján áll, ezért az egyháznak is az elnyomottak oldalára kell állnia. A felszabadítás teológia később sem lett az egyházon belül népszerű, ugyanis II. János Pál pápa tévesen a marxizmussal azonosította és küzdelmet hirdetett ellene. A felszabadítás teológia megítélése csak az utóbbi években, Ferenc pápa megjelenésével változott. |
| „Csak a nemi erőszakot ítéli el” Perintfalvi Rita: „Az Ószövetségben, a Teremtés 19. fejezet és a Bírák 19., 2 Sámuel 1,26, valamint a Leviták 18,22 és 20,13, az Újszövetségben az 1 Korinthusi levél 6,9-11, az 1 Timóteushoz írt levél 1,9 és a Rómaiaknak írt levél 1,26 tesz említést a homoszexualitásról. Ha a szövegek környezetét megkapargatjuk, láthatjuk, hogy egyik sem az azonos neműek individuális szerelmi párkapcsolatát ítéli el, hanem valami mást, egy szöveg pedig – bár ennek értelmezése megosztja a kutatókat – kifejezetten arról tanúskodik, hogy két férfi szerelme nem bűn.” Dávid így siratja meghalt barátját/kedvesét: „Jaj nekem miattad, testvérem Jonatán. Te nagyon kedves voltál a számomra. Csodálatosabb volt a Te szerelmed, mint az asszonyok szerelme” (2 Sámuel 1,26). Az antikvitás korabeli embernek a homoszexualitással kapcsolatban azzal volt problémája, hogy nem képes utódnemzésre. De Dávid esetében ezzel már nincs probléma, hiszen bőven nemzett utódot nyolc feleségével, így abból, hogy egy férfit is szeret, már senki nem csinált problémát. A Teremtés 19. fejezete és a Bírák 19. fejezete párhuzamos szövegek: férfiak egy csoportja akarja megerőszakolni férfiak egy másik csoportját. A klasszikus értelmezés szerint ez Szodoma bűne, pontosabban a férfiak közti testi kapcsolaté. A feminista – és történetkritikai – olvasatban azonban a szöveg csak a nemi erőszakot ítéli el, nem azt, hogy két férfi között történik. A Leviták könyvében (Lev 18,22 és 20,13) szintén szó van férfiak szexuális viszonyáról a kultikus prostitúció kapcsán, amikor is egy liturgia keretében férfi papok nyilvánosan együtt háltak a szentélyen belül férfi prostituáltakkal annak érdekében, hogy valamifajta transzcendens élményt tapasztaljanak meg. Ezt a szövegkritika igazolja, hiszen mindkettő szöveg a „gyalázatos dolog” vallásos kultuszra jellemző szakszót használja. A héber Biblia tehát itt sem két férfi kapcsolatától határolódik el, hanem a kultikus prostitúciótól. Hasonló a helyzet a pederasztia gyakorlatával is. (Az ókori görögöknél a tanító nemcsak a tudományokba vezette be kiskorú tanítványát, hanem a szexuális életbe is – Cs.-E. E.) Az újszövetségi szövegekben az 1 Korinthusi levél 6,9-11 és az 1 Timóteushoz írt levél 1,9 éppen a pederasztia gyakorlatát, vagyis a felnőtt és kamasz fiú közti szexuális viszonyt ítéli el. Arról itt sincs szó, hogy két felnőtt férfi kölcsönös beleegyezésen alapuló testi kapcsolata bűn lenne. Utoljára marad a Rómaiaknak írt levél 1,26, ami arról beszél, hogy a férfiak abbahagyták az asszonnyal való természetes életet és egymás iránt gerjedtek vágyra. Ez az egyetlen szöveg az egész Bibliában, ami a felnőtt férfiak – erőszakmentes – szexuális együttlétéről negatívan szól, de ennek az az oka, hogy az együttlét nem képes utód nemzésére és nem egyéb erkölcsi probléma áll a hátterében. Ráadásul ez – ahogy Dávid esetében is láthattuk – könnyen feloldható volt a gyakorlatban, és ha ez a téma annyira fontos lett volna, bizonyára nem csupán egyetlen szöveg beszélne erről. Ez igaz a leszbikus kapcsolatokra is, hiszen azokról egyetlen említést sem tesznek a bibliai szent szövegek. |
