Egy éve szenvedünk tőle, mégsem tudunk mindent a koronavírusról
Koronavírusos beteget ápolnak egy kórházban

Egy éve szenvedünk tőle, mégsem tudunk mindent a koronavírusról

Tudomány

Miért nincs rá még mindig hatékony gyógymód? Milyen mértékben szezonális a betegség? Mennyi ideig biztosítanak védettséget a vakcinák?

Nem hivatalos becslések szerint már az emberiség 10 százalékát megfertőzhette az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2), a globálisan és hivatalosan csaknem 2,6 millió haláleset ténye pedig arra utal, hogy a járvány okozta mortalitás közelebb állhat a viszonylag alacsonyabb (legfeljebb 5 ezreléket feltételező) kalkulációkhoz.

Mindennek dacára a halálozások mind magasabb száma, a súlyos lefolyású megbetegedések gyakorisága és a fertőzőképesség becsült mértéke azt jelzi, hogy a koronavírus okozta megbetegedés semmilyen mértékben sem tekinthető holmi „új influenzának”.

Így jött

A vírus kapcsán felmerülő első kérdés, hogy honnan jött. Erre a tudósok rögtön rávágják: egy az állatvilágban, melegvérű emlősök szervezetében régóta tenyésző (ott endemikus) vírus ugrott át az emberi szervezetre (ez a zoonózis). De azt már nem tudják megmondani, hogy milyen közvetítőkön keresztül. Felmerültek már tobzoskák, nyulak, kígyók (ezeket,  hidegvérű hüllők lévén, viszonylag gyorsan kizárták a gyanúsítottak közül), legutóbb pedig a pézsma borznyest nevű kisragadozó.

kinai_tobzoska-4_top_story_lead.jpg

 
Kinai tobzoska

A felsoroltak közös jellemzője, hogy azokat vagy kultikus-„gyógyászati”, vagy kulináris okokból kedvtelve fogyasztják Kínában, ahonnan a tudományos közösség gyanúja szerint elindult a járvány. És miközben a fél világ értetlenkedik afelett, hogy a Föld leghatékonyabbnak tűnő diktatúrája miért nem képes elérni, hogy polgárai ne egyenek meg minden állatot, ami él és mozog, határozott bizonyítékok híján Kína (a legutóbb ott tartott WHO vizsgálatot is felhasználva) már csak presztízsokokból is letagadhatja, hogy tőlük indult volna el a járvány. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy oly népszerűek a kvázitudományos összeesküvéselméletek, főleg az, amely szerint

egy már létező denevérvírusból tudatos emberi (molekuláris biológiai) manipulációval állították elő a „harci” vírust, amely azután kiszökött (még paranoidabb teóriák szerint direkt kiengedték).

 

Megállíthatatlanul

A vírus átugrását az emberre valószínűleg az állatok élőhelyei felé irányuló emberi terjeszkedés, a kierőszakolt állat -ember kontaktok gyarapodása (például a horrorisztikus állatpiacok) okozhatták. Gyors terjedését a kutatók szerint is a globalizáció, az egész bolygót keresztül-kasul behálózó közlekedési útvonalak sűrű használata segíthette elő. Maga a vírus már korai verzióiban is kellően fertőzőképes volt ahhoz, hogy rövid idő alatt egy hordozó kellően sok kontaktszemélyt fertőzhessen meg. Ugyanakkor a jellegzetességei, mint a viszonylag hosszú lappangási idő, az enyhe és tünetmentes esetek relatíve magas aránya megkönnyítette, hogy a kórokozó gyorsan eljuthasson egyik régióból, sőt egyik kontinensről a másikra. A koronavírus éppen a számunkra legrosszabb kombinációt testesíti meg: gyorsan terjed, miközben a hozzá köthető halálozás összes fertőzöttre jutó aránya viszonylag alacsony, de az életkorral együtt, pláne alapbetegséggel súlyosbítva meredeken emelkedik, miközben a hasonló vírusos betegségeknél (influenza) sokkal gyakrabban alakít ki súlyos, intenzív kórházi ellátást okozó tüneteket. Ráadásul a betegségen átesettek igen nagy százalékánál vált ki hosszan tartó, kellemetlen, nehezen orvosolhatóan komplex utóhatásokat, az életminőséget rontó tüneteket. Ezt hívjuk long Covid-szindrómának, amelyről nem tudjuk, hogy mennyire, milyen arányban lesz maradandó hatású.

A vírus hatásainak, sőt a betegség tipikus lefolyásának leírását bonyolítja, hogy már nem csupán egy verzióban létezik az új típusú koronavírus, sőt talán a kezdetektől több változat terjedt. A már magában is bizonytalan eredetű vírus RNS-alapú genetikai anyagán idővel mind több mutáció jelentkezett, és ahogy ezek gyarapodtak, olyan határozott karakteres vírusváltozatok jöttek létre, amelyeken belül már több fontos génszakaszokat érintő mutációk halmozódtak fel. Ezek alapján beszélnek (a változatok regionális felbukkanásai alapján) brit, brazil, dél-afrikai, sőt cseh/szlovák mutációról is – utóbbi talán a brit továbbfejlődött változata lehet. Ezek a spontán mutációkon alapuló vírusverziók a gyanú szerint a vírus elleni védekezés jelentette szelekciós nyomás hatására szaporodhattak el, lassan kiszorítva a korábban uralkodó változatot (vagy változatokat). Mivel e folyamat kellős közepén tartunk, teljesen bizonytalan, hogy hány ilyen vírusváltozat bukkan még fel, és ezek milyen irányban változtatják meg a betegség lefolyását.

Az eddig feltűnt, rövid távon evolúciósan sikeres változatok „gonoszabbnak” tűnnek: gyorsabban terjednek, és gyakrabban okoznak súlyosabb megbetegedést, akár fiatalabbaknál is. Ami lehet optikai csalódás is: a gyorsabb terjedés több megbetegedéssel jár, így még a változatlan arányban jelentkező súlyosabb tünetek is nagyobb esetszámot hoznak.

Oltásharc

A sokféle verzió jelenléte leginkább a vakcináció sikerességét veszélyezteti – folyamatosan felmerül a gyanú, hogy bizonyos típusú koronavírus-vakcinák a mostani formájukban nem védenek minden „reformált” koronavírus-változat ellen. A kutatók állítják, hogy az újonnan megjelent vírusverziók esetében elég megismerni a spontán kialakult genetikai különbségeket és ezt követően némi finomhangolással már igazítani is lehet hozzájuk a vakcinát. Ez különösképpen az mRNS-alapú, illetve a vírusvektor logikájú (és az eddig kifejlesztettek között kisebbségben lévő vírusfehérje alapú) vakcinákat érinti, a hagyományos, inaktivált kórokozót tartalmazó vakcinák (mint a kínai Sinopharm) hatását egyes szakértői vélemények szerint kevésbé befolyásolja negatívan az új változatok felbukkanása. Nem világos ugyanakkor, hogy

a mind számosabb vírusverzió azt is jelenti-e majd, hogy mindegyikük, vagy legalábbis számos veszélyes delikvens esetében külön-külön kell beoltani minket.

Még mindig a jövő zenéje, hogy az egyes vakcinák mennyi ideig nyújtanak védettséget, s így milyen időközönként kell megismételni a vakcina beadását. Ehhez kapcsolódik az is, hogy meddig nyújt védettséget egy újabb vírusfertőzés ellen az, ha már átestünk a megbetegedésen, s a jövőbeli immunitásunkat hogyan befolyásolja, hogy mennyire súlyos betegségen estünk át.

Amíg nem tudunk választ kapni arra, hogy pontosan milyen tartósan aktiválja szervezetünk meglehetősen sokrétű immunrendszerét a vírus (ami egyedileg is erősen eltérő lehet), addig azt sem tudjuk megmondani, hogy a tömeges vakcinációtól és a mind nagyobb arányú (bár az úgynevezett közösségi immunitástól még távol eső) átfertőzöttségtől függetlenül mennyire lesz szezonális a betegség. Az eddigi tapasztalatok szerint egyáltalán nem lehetetlen újra elkapni a vírust akár néhány hónapon belül sem, de azt a kutatók is biztatónak látják, hogy inkább jelentős visszhangot kapott, nem is mindig tisztázott hátterű egyedi esetekről, nem pedig tömeges jelenségről beszélünk. A kérdés persze az, hogy az eredetitől mind jobban eltérő vírusvariánsok megjelenésével nem lesz-e gyakoribb a fertőzés megismétlődése. Párhuzamként adódik az influenza, amelynél évről évre más és más törzsek alakítanak ki világjárványt. Más kérdés, hogy az influenzavírusok genetikai változékonysága és a vírusvariációk kialakulásának sebessége jelenlegi tudásunk szerint egyelőre nagyobb a koronavírusénál.

Koronavírus - Szent János Kórház

 
 
Védőfelszerelést viselő gyógytornász és orvos a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított intenzív osztályon a Szent János Kórházban
Fotó: MTI/Balogh Zoltán
 

Támad és támad

A koronavírus-fertőzésről a járvány első időszakában még azt gondolták a kutatók, hogy csupán egy újabb, leginkább a tüdő szöveteit károsító légúti fertőzés, ám gyorsan kiderült, hogy hatásai sokkal szélesebb körűek, szinte az egész szervezetet érintik. Megtámadhatja a szív- és keringési rendszert, az emésztési rendszert, a betegségben elhunytak 30 százalékának halálát pedig a vese elégtelen működése okozza. Ugyanakkor eddig nem találtak a kutatók elégséges bizonyítékot arra, hogy a vírus megtámadná magát a központi idegrendszert, habár a fertőzött fehérvérsejtek szállította korokozók biztosan átléphetik a vér-agy gátat. Hogy mégis valamiféle idegrendszeri hatása is lehet a vírusnak, azt a súlyos kognitív tüneteket mutató poszt-Covid szindrómások magas száma mutatja.

A vírusról továbbra is azt gondoljuk, hogy cseppfertőzéssel terjed, s ebben a levegőben eloszló apró folyadékcseppecskék (aeroszol) játszanak szerepet. Ehhez képest másodlagos a fertőzött felületekkel való terjedés, amelynek kiemelt szerepét egyelőre nem támasztja alá semmilyen bizonyíték. A fertőzéshez viszonylag szoros kontaktus kell, leginkább zárt térben, munkahelyen, iskolában, esetleg bevásárlás közben. Ezekhez képest például a közösségi közlekedés kevésbé tűnik nyilvánvaló fertőzésforrásnak. A tudomány egyelőre nem tud jobb módozatot a védekezésre, mint a kellő társadalmi távolságtartást, maszkviselést és a kézmosást, ezek kétségkívül nagy százalékban képesek csökkenteni a fertőzés elkapásának, illetve továbbadásának valószínűségét.

Sehol a gyógymód

A legkiábrándítóbb fejlemény, hogy

több mint egy év elteltével sincs még a láthatáron olyan gyógyszer, amely egyértelműen, klinikai kísérletek révén igazoltan tudná gyorsítani a gyógyulást,

illetve növelni a megbetegedettek, pláne a már súlyos állapotba kerültek gyógyulási, túlélési esélyét. A megannyi csodaszer közül több is kihullott a rostán, az egykor nagyreményű (például a Trump amerikai exelnök reklámozta) hidroxi-klorokinról legutóbb a WHO mondta ki a verdiktet: alkalmazása leginkább kontraproduktív.

Maradt néhány általános hatásúnak vélt, általában más vírusfertőzésekre kifejlesztett, de azok ellen sem túl sikeres vírusellenes hatóanyag, mint a remdesivir és a favipiravir, csakhogy ezek a Covid-19 ellen sem bizonyultak csodaszernek. Például a Magyarországon immár a betegek otthoni terápiájára is felírható favipiravirről most úgy vélekednek az orvosok, hogy csupán a betegség korai szakaszában lehet hatásos (bizonytalan arányban és mértékben).

Használata is erős korlátok közt történhet: várandós nőknek kerülniük kell, akárcsak olyan férfibetegeknek, akik betegségük dacára szexuális együttlétet terveznek várandós partnerükkel. Idős betegeknél pedig csak szigorú orvosi felügyelet mellett lehetne alkalmazni, vesebetegeknél pedig egyáltalán nem használható. Reményteli gyógymódok híján maradnak a csodaszerek, amelyek közül az ivermectin nevű parazitaellenes szer számít slágernek annak dacára, hogy ennek a hatásosságára sincsenek minden kétséget kizáró klinikai kísérleti eredmények.

Neked ajánljuk