A kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás havi díja, a halálesetnél fizetendő biztosítási összeg, a nyugdíj vagy hogy mennyit ér Jennifer Lopez feneke. Mind olyan dolgok, amelyeket a "biztosítók" kalkulációinak tudunk be - voltaképpen ez a biztosítási matematikus reszortja; és még sok egyéb. "Minden, ahol számolni kell, és ha cégen belül kicsit is bizonytalan, ki foglalkozzon egy feladattal, akkor hívják az aktuáriust" - mondja Pásztor Gábor, az Allianz vezető aktuáriusa, aki kollégái, Kincses Zoltán, Pónuzs Róbert és Pazar Szabolcs segítségével próbálja megértetni lapunkkal a munkájuk lényegét.
Tevékenységük elsődleges célja természetesen a díjkalkuláció, aminek alapja az az összeg, amit a különböző esetekben a biztosítónak ki kell fizetnie. Ez lehet kártérítés, járadék, életbiztosításnál a lejáratkor, halálesetnél vagy baleset miatt kifizetendő pénz. Ha 100 ügyfél biztosítja az autóját, és a statisztikák szerint öt százalékuk töri majd össze, az átlagos kár pedig egymillió forint, akkor szerződésenként 50 ezret kell elkérni, hogy minden kárt ki lehessen belőle fizetni. Gondolnánk, de a dolog ennél jóval bonyolultabb, az átlag ugyanis korántsem pusztán a számtani középből adódik, hanem a szituációra jellemző eloszlásból. A kármértéknél a legkülönbözőbb statisztikai eloszlások fordulhatnak elő, amelyek leírják, hogy - végtelenül leegyszerűsítve - a károk mekkora részénél szokott a legkisebb, közepes vagy nagy kárösszeg keletkezni. De ugyanígy a kárgyakoriságra is meg kell találni a megfelelő eloszlást.
Szóljon, aki érti
Minél több múltbeli adat lelhető fel, annál stabilabb becslést lehet adni, a legjobb, ha a biztosítónak sok saját tapasztalata van a korábbi eseményekről. Előfordul, főleg ipari felelősségbiztosításoknál, hogy az utóbbi tíz évben csak pár káresemény történt, ezekre már igen nehéz eloszlást illeszteni. Ekkor a nemzetközi statisztika itteni viszonyokra adaptálásával próbálják meg kitalálni, hogy mondjuk a következő 50 évben milyen valószínűséggel robban fel a biztosítandó lőszergyár. Ha pedig egy híresség valamelyik testrészét kell biztosítani, akkor végképp nincsen statisztika: a biztosító ilyenkor bizonytalan kockázatot vállal, amelynek esetleges veszteségét jó esetben ellentételezi az ügylet reklámereje. Könynyen lehet, hogy az így számolt átlagtól aztán mégis eltér a gyakorlat, azaz a vártnál többet kell fizetni a károkért, ezért az ingadozás (volatilitás) fedezetét is meg kell a díjban teremteni. Ha sok korábbi tapasztalattal lehetett dolgozni, akkor ez kisebb, míg egy százévente előforduló természeti katasztrófánál tetemes a bizonytalanság miatti ráhagyás. A kapott eredmények értelemszerűen sosem véglegesek, a statisztikákat folyamatosan nyomon kell követni, a modelleket fejleszteni, s ha kell, a díjat (ha lehet, a meglévő szerződés módosításával, máskor az újaknál) korrigálni.
Egészen más logika érvényes a kockázati típusú életbiztosításokra, amikor nagyon hosszú távú halandósági adatokból és demográfiai előrejelzésekből kell megbecsülni a kockázatot. Ilyenkor a mennyi a mikorból következik, lévén az elmúlásnak csak az időpontja kérdéses, a ténye aligha. E ponton a Narancs tudósítója személyre szabott (és ingyenes) kalkulációt szeretett volna kapni, vajon a szakemberek mennyi időt jósolnak még neki, de ez sajnos nem így megy. Nem egyénenként számolnak ugyanis, hanem a minél homogénebb csoportok adatait vizsgálják, hiszen ezeknél érvényesül szabályos eloszlás. Szerződéskötésnél azután természetesen sok mindent igyekeznek a biztosítók kiszűrni: nagyobb kockázatot jelenthetnek a nagyon idősek (kevesen vannak, nagy a bizonytalanság az adatokban), a halálos betegek, vagy éppen az öngyilkosságot megkísérlők. A KSH honlapján egyébként sokféle részletes halálozási tábla található, amelyeket önsorsrontók és öngondoskodók egyaránt haszonnal böngészhetnek.
Mindezek után előállt a nettó kockázati díj, ehhez jön az elvárt profit és a biztosító cég működéséhez, a termékek eladásához szükséges költségek - szerzési (gyakorlatilag az ügynök jutaléka), tervezési, adminisztrációs stb. költség -, melyek kezdeti, fix, illetve százalékos díj formájában épülnek be az árba. Ezek üzleti titkot képező mértékét firtató kérdésünkre a "valahol 0 és 100 százalék között" választ kapjuk. Az üzleti biztosítóknál az aktuáriusok ma már korántsem pusztán az eléjük tett elképzelések beárazását végzik, hanem "ciklikus csapatmunkában" a kezdetektől részt vesznek a termékek fejlesztésében is. Ha nem egy piaci rés betöméséről van szó, és harcba kell szállni a konkurenciával, akkor a szolgáltatások csiszolgatásában és persze ezek végigszámolásában is folyamatosan főszerepet visznek. Márpedig a költségcsökkentést megelőzően még rengeteg lehetőség van: a szolgáltatások kombinálása, a kizáró tényezők vagy az önrész feltételeinek variálása, életbiztosításnál a többlethozam visszajuttatási formája, bónuszok, extrák stb.
Máshogy nézik
Tekintve, hogy a szinte megszámlálhatatlan fajta életbiztosítás zöménél van valamilyen megtakarítási elem is, itt a szerződésben vállalt garanciák miatt a hosszú távú befektetések várható hozamait illetően is képben kell lenni. Ráadásul a jogszabály értelmében az életbiztosítás díját általában utólag nem lehet módosítani, ezért évtizedekre előre kell kalkulálni a várható költségszinttel ugyanúgy, mint a makrogazdasági mutatókkal, elsősorban is az inflációval. Ehhez jön még az esetleges veszteségek fedezetére szolgáló, törvényben szabályozott tartalékok számítása, valamint hogy a társaság általában is eleget tudjon tenni a (mostanság éppen változó) szolvencia kritériumainak (röviden: akkor is fizetőképes legyen, ha valami beüt). Aktuáriusnak tehát az álljon, aki a matematikusi tudás mellett közgazdasági-üzleti-számviteli vénával is bír, vagy fordítva.
Más szemszögből viszont éppen ezért változatos a munkájuk: csak azzal eltelik tíz év, amíg cégen belül megismerik az összes termék- és számítástípust. Az aktuáriusi alapképzés még a kezdeti szakaszban tart (a szakma a hivatalos jegyzékben sem szerepel), beszélgetőpartnereink a posztgraduális képzésre közgazdász, matematikatanári, illetve matematikusi végzettséggel érkeztek.
Nincsenek túl sokan: a magára valamit adó aktuárius csatlakozik a Magyar Aktuárius Társasághoz (MAT), melynek 160 tagjából kevesebb mint 80 az aktív, gyakorló biztosítási matematikus. A tagok szakmai felkészültségével nincsen probléma, lelkiismeretesen dolgoznak, állítja Pásztor Gábor, aki egyúttal a MAT ügyvezetőségének egyik tagja is. Ez nemcsak a biztosítóknál, magánpénztáraknál dolgozókra igaz, hanem az állami nyugdíjbiztosító vagy a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) alkalmazottaira is - van is átjárás szektorokon belül és között is. Rögtön adódik a kérdés, vajon annak idején szakmai berkekben mi járta a MÁV ÁBE biztosítóegyesület működéséről, okkal teszetoszáskodott-e a PSZÁF a bezárással? Mint megtudjuk, az alacsony tarifa és a szervizektől érkező információk alapján sok mindent lehetett sejteni. De a külső szemlélő sosem tudja eldönteni, vajon ilyenkor nem csak az alacsony árakkal versenyezni képtelen konkurencia híreszteléséről van-e szó.
A MAT három és fél évvel ezelőtti állásfoglalásában arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakásért életjáradékot folyósító vállalkozások legalább olyan kockázatokkal dolgoznak, mint az életbiztosítók, mégsem vonatkoznak rájuk ugyanolyan szigorú személyi, tárgyi és tőkekövetelmények. Azóta semmi, nyilván meg kell várni az első botrányt. A politika öngondoskodásra serkentő buzgalmáról pedig jellemző momentumként említődik, hogy az állam jó szokása szerint mindig megsegíti a biztosítással nem rendelkező árvízkárosultakat. Akkor, ugye, minek előre gondolkodni.
Beszélgetőtársaink amúgy nem keseregnek a szakma ismeretlenségén. Ha társaságban firtatják a foglalkozásuk mibenlétét, ma már inkább rövidre zárják azzal, hogy számolgatnak, meg a cég hosszú távú profitja, ilyesmi - húsz perc után úgyis mindenki feladja. Van, akinek a felesége sem pontosan érti. Amerikában is csak azért jobb némileg a helyzet, mert ott a szakmánként publikált fizetési listák elejéről megjegyezhetők.
